Ez év szeptemberének elején rendeztek minikonferenciát gazdagság és szegénység témakörében Droppa György közéleti ember, környezetvédő közíró szervezésében Gödön. A konferenciáról Nógrádi Gábor korábbi írásában olvashattatok. Ennek apropóján észszerűnek látszott az ott elhangzott gondolatokat írásos formában összegyűjteni. A hozzászólásokat mától a gazdagság és szegénység címke alatt itt olvashatjátok. Kilencedikként Farkas Péter közgaszdász írását közöljük:
A tények nyelvén: Szegénység a magyar újkapitalizmusban
Alultápláltság, gyermekéhezés, nyomor. Humánusra hangolt barátaim, kollégáim, alkalmi ismerőseim aggódva fogadják az ilyen híreket. Sopánkodnak, adakoznak, sokan önfeláldozó szociális munkát végeznek.
Hiány van ugyanakkor az okok, az összefüggések és a szegénység nagyságrendjének feltárásában. Erős a ködösítés. Például a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) felsőbb utasításra beszüntette a létminimumjövedelem számítást 2015-ben, az öt főnél kevesebbet foglalkoztató és egyéni vállalkozó cégeket nem vette figyelembe a jövedelmi statisztikákban. A sajtó a keveseket érdeklő tőzsdei folyamatokat naponta részletesen elemzi, ezzel szemben ritkán esik szó a nélkülözésről, a dolgozói szegénységről, a 12 órás munkanapokról, a társadalom perifériájára szorultak csapdahelyzetéről.
A rendszerváltoztatás 30. évfordulóján, 2019-ben rövid összefoglalót készítettem a mi magyar – a globális világban félperifériás – újkapitalizmusunk teljesítményéről. Elsősorban a KSH hat évtizedet átfogó, ma is szabadon elérhető statisztikáit használtam fel, összehasonlítottam az elmúlt 30 év tendenciáit a „szocialista” korszakéval. Lásd a teljes anyagot az interneten itt. A LIBRARIUS Kult Magazin szegénység cikksorozatában és a jelen cikkben sem a tudományos elemzés van előtérben, de érdemes legalább néhány alapvető ténnyel, tényadattal szembesülni, számot vetni.
Nézzük először a lakossági reáljövedelmek és az egy főre jutó fogyasztás alakulását! Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a GDP (bruttó hazai termék), a lakossági reáljövedelem és a lakosság fogyasztása sokkal gyorsabban nőtt a „szocialista” korszakban, mint az újkapitalizmusban. Ez még akkor is igaz, ha – mint látható – a „rendszerváltási sokk” utáni stabilizálódástól (1996-tól) nézzük az említett mutatószámok növekedési ütemét
A táblázat adatai alapján (kamatos kamatot kell számítani) az 1960-tól 1989-ig tartó 30 év alatt az egy főre jutó lakossági jövedelem és az egy főre jutó fogyasztás egyaránt 2,5-szeresére nőtt. Ezzel szemben a drámai valóság az, hogy a kapitalizmus 28 éve alatt, 1990-től 2017-ig, a lakosság egy főre jutó átlagos reáljövedelme csupán 30%-kal, fogyasztása 37%-kal emelkedett (a különbséget a lakossági hitelfelvétel és a külföldön dolgozók hazautalásai magyarázzák). Az Európai Unió statisztikája (EUSTAT) szerint 2018-ban Bulgária után Magyarországon volt a legalacsonyabb az egy főre jutó jövedelem és fogyasztás a 28 tagország közül!
Mindeközben a jövedelmek eloszlása egyre egyenlőtlenebbé vált. A statisztikában is követhetően a késő kádárkori 4-szeres különbség mára 10-szeresre nőtt a lakosság legalsó 10%-a és legfelső 10%-a között. A valóságban ennél is sokkal nagyobb a különbség.
A jövedelemkülönbségek növekedése, a szegények kirekesztettsége, a családi bevételek (kiegészítő, jövedelempótló támogatások csökkentése, családi pótlék elértéktelenedése, rokkantellátás drasztikus csökkentése, ma már a nyugdíjaskorúak több mint negyede nem kap ellátást stb.) folytán a lakosság mintegy felének nem nőtt a reáljövedelme és a fogyasztása 1989 óta, milliók életszínvonala a 30 évvel ezelőtti szint alatt van! Az aktívak tizede szenved a dolgozói szegénységtől.
2015 óta a Policy Agenda kutatóintézet folytatta a KSH helyett a létminimumjövedelem adatközlést. Eszerint a lakosság 30%-a, több mint 3 millió magyar ember tengődik a létminimumot el nem érő összegből. Ugyanakkor a lakosság 53%-a élt 2017-ben a picit nagyobb mozgásteret biztosító társadalmi minimumnál kisebb bevételből.
Az EUSTAT „megengedőbb” adatai alapján a lakosság 19,7%-a, közel 2 millió honfitársunk volt szegény és súlyosan veszélyeztetett 2017-ben. A 18 éven aluli gyermekeknek már 36%-a, a 7 éven aluliaknak 42%-a élt nyomorban. Ugyanezen felmérés megerősítette, hogy a gyermekes családok harmada (!) nem tud naponta egy tál meleg ételt kínálni gyermekeinek. Így a strukturális, azaz minőségi alultápláltság 400 ezer gyermekre és a szüleikre, összesen milliónyi emberre terjed ki. (Az EUROSTAT módszertanát és adatait lásd magyar nyelven itt.) A kifejezetten éhező gyermekek számát a magyar szociológusok 40-60 ezerre becsülik.
Farkas Péter
