Születésének évfordulóján, egykori szülőházán, a Lechner téren családtagjai jelenlétében szombaton felavatták Körmendi János emléktábláját Szegeden.
Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója felidézte: Körmendi János úgy állt hozzá élete történéseihez, tragédiáihoz, drámáihoz, hogy azokban mindig talált egy kicsi iróniát, malíciát, ahogy a legboldogabb, örömtelibb eseményeket is képes volt megragadni a fonákjáról. Az irónia és önirónia volt talán legjellemzőbb alakításaira és munkájára.
Binszki József várospolitikai alpolgármester az ünnepségen felidézte Körmendi János életének főbb állomásait. Színészi jelenléte belülről fakadt, alakításaiban nem volt semmilyen póz, fellengzősség, allűr. Nemcsak azok emlékeznek rá, akik színpadon, vagy még élete során filmekben vagy a televízióban látták, hanem azok is, akik jóval később ismétlésekből ismerhették meg – fogalmazott.
Körmendi János Szegeden született 1927-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1946 és 1951 között végezte. A háború utáni első nagy színésznemzedék tagja, népi kollégista volt, főiskolai osztálytársa Sinkovits Imrének, Márkus Lászlónak, Gyurkovics Zsuzsának.
1951-ben, friss diplomával a zsebében lett a Madách Színház tagja, a körúti társulathoz harmincöt éven keresztül hűséges volt. 1987-ben a Mikroszkóp Színpad társulatához szerződött, ezen kívül fellépett a Thália Színházban, a Radnóti Színpadon, az Operettszínházban, sőt az operaházban is.
Több kabarétréfát és tévébohózatot is írt, a legnevezetesebb közülük Csehov Három nővérének paródiája, amelyet Márkus Lászlóval és Haumann Péterrel adtak elő a Magyar Televízió egyik szilveszteri műsorában. A fergeteges sikerű átirat ma is gyakran szerepel a kívánságműsorokban. Több évtizedes pályája során elsősorban epizódszerepeket kapott, s gyakran néhány mondatban kellett felhívnia magára a figyelmet.
Kiváló komikus volt, művésze a rögtönzéseknek. Filmekben is láthatta a közönség. Levelek az urológiáról című kötete 1974-ben, az Életrajz két felvonásban 1987-ben, a Nyakig a színházban 1990-ben jelent meg.
Művészi munkáját 1963-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1978-ban lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész. 2002-ben megkapta a Köztársasági Elnök Érdemérme kitüntetést. Csaknem hat évtizedes sokoldalú, művészi munkásságáért, szókimondó és pózmentes alakításaiért 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Súlyos betegség után 2008. január 6-án hunyt el.
