+ Képzőművészet

Rejtélyes eredetű plakátok kerültek elő egy lebontásra ítélt borsodi ház tetőszerkezetéből

plakátok

A plakátok alkotója élhetett volna bárhol a világon, Barcelonában vagy éppen Londonban, mindenhol elismerték volna tehetségét.

Kincses szigetről már olvastunk, és volt, hogy hajóroncsban talált értékes kínai porcelánt egy búvár. Ha ilyen leletekről hallunk, nagy valószínűséggel már fel sem kapjuk a fejünket. Ezúttal azonban egy lebontásra ítélt borsodi ház tetőszerkezetéből kerültek elő hasonló kincsek, amire mostanáig nem volt példa az október 26-án a Klebelsberg Kultúrkúriában megnyíló filmplakát-kiállítás szervezői szerint.

Badits Marcell, a Plakátfiú és Sombor András – akik maguk is plakátgyűjtők – az általuk megvásárolt, ’70-es évek elején készült huszonöt kézzel festett filmplakátból álló anyagot először Budapesten mutatják be a nagyközönségnek.

A ’70-es évek elején készült és érdekes körülmények között előkerült filmplakátokon valamelyest nyomott hagyott az évtizedek pora és a különböző javítások. A Klebelsberg Kúriában kiállított plakátok egytől egyig egyedi példányok, komoly szaktudással bíró szakember kezemunkája által készültek, és az a vastag papír, ami az alapjukat adja, mentette meg valamennyit az enyészettől.

plakátok

Valószínűleg az anyaguk miatt gondolhatták róluk anno, hogy kiváló zaj- és hőszigetelést nyújtanak majd a borsodi ház palatetője alatt.

A kiállításon magyar – Bacsó Pétertől a Harmadik nekifutás vagy Fábri Zoltántól a Plusz-mínusz egy nap – és külföldi filmek – Az öt könnyű darab, a Kis nagy ember vagy A szerelem anatómiája – beharangozó plakátjai lesznek láthatók.

A falragaszokról vagy egy főhős, vagy egy adott film fontos szereplője köszön vissza a nézőre, akiket meglepő és erős színekkel örökített meg az ismeretlen művész, aki a megtalált plakátok helyszíne után a borsodi Warhol nevet kapta a kiállítás szervezőitől.

A plakátok alkotója élhetett volna bárhol a világon, Barcelonában vagy éppen Londonban, mindenhol elismerték volna tehetségét a maga műfajában, mert a reklám mindig, mindenhol, mindenben fontos volt, és az is marad.

plakátok

A Rejtélyes plakátlelet, a titokzatos magyar Warhol kiállítást Árendás József Munkácsy Mihály-díjas tervezőgrafikus, érdemes művész és Bakos István Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus nyitja meg. A kiállítás díjtalanul megtekinthető október 26-tól november 23-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Fb-esemény

A legfrissebb képzőművészeti hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top