+ Zene

Hobo elmesélte, melyik szövegért tiltották be 1981-ben a Kopaszkutya lemezt

hobo

Szomjas György filmje, a Kopaszkutya egy karcos rockkarrier-történet a Hobo Blues Band születéséről és a kor lázadó ifjúságáról.

fotó: Juhász Balázs

Harminc évvel az eredeti kiadás után, technikailag korszerűsített formában újra megjelent a Kopaszkutya című film zenéje (jelenet a filmből), amelyen a Hobo Blues Band dalai hallhatók.

“A filmet nem, de a lemezt, amely a HBB második albuma lett volna, 1981-ben betiltották és csak 1993-ban jelent meg. Természetesen nem Póka Egon zenéjével volt bajuk” – írta Hobo (Földes László) néhány héttel ezelőtt, a megjelenés jegyében a Barba Negrában tartott Hobo-koncert felvezetéseként.

Szomjas György filmje, a Kopaszkutya egy karcos rockkarrier-történet a Hobo Blues Band születéséről és a kor lázadó ifjúságáról. A HBB akkori tagjai közül Kőrös József és Szénich János (gitár), valamint Póka Egon (basszusgitár) már nem él; az énekes-szövegíró Hobo mellett Deák Bill Gyula (ének) és Pálmai Zoltán (dob) hallható még a hangfelvételen.

A hangmérnök Rozgonyi Péter munkájával megújult Kopaszkutya-filmzene a GrundRecords gondozásában jelent meg CD-n és vinylen egyaránt. A lemezen a HBB olyan ismert dalai szerepelnek, mint például a Kőbánya blues; az Édes otthon; a Tetovált lány; az Enyém, tiéd, miénk; vagy a Hosszúlábú asszony.

Az új kiadás füzetkéjében Hobo felidézi: a Kopaszkutya zenéjét tartalmazó lemez megjelenését 1981-ben az állami cenzúra elsősorban a Torta című dal miatt akadályozta meg. A szöveget az ihlette, hogy Jancsó Miklós filmrendező és Hernádi Gyula forgatókönyvíró tortát küldött Aczél György, a Kádár-korszak kulturális életének irányítója születésnapjára. A biztosítékot a “Belülről kirágnám, mint a fát a féreg” sor verte ki. Szintén problémásnak bizonyult a Tobacco Road, John Laudermilk blues rock klasszikusának magyarítása, ebben is “A nyomor szült, az út nevelt” mondat.

A Kopaszkutyát, a 2021-ben elhunyt Szomjas György kultfilmjét, az eredetileg 1981-ben bemutatott mozit a közelmúltban a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor digitálisan felújította, 2022-ben rövid ideig a mozikban is újra látható volt. A Földes László Hobo, Schuster Lóránt, Deák Bill Gyula és Póka Egon főszereplésével készült film egy ismeretlenségből előretörő zenekar történetét meséli el. A Kopaszkutya tagjait az akkor reflektorfénybe kerülő Hobo Blues Band zenészei alakítják, a dalok HBB-számok a nyolcvanas évek legelejéről.

A sztori akörül forog, miként próbálja a menedzsert alakító Schuster Lóránt befuttatni a Kopaszkutyát. A remélt tévés szereplés elmaradása miatt egyre éleződik a konfliktus, a történet végén a Schuster által alakított figurát saját együttesének tagjai verik meg.

A zenés filmben a Hobo Blues Band és a P. Mobil tagjai mellett az Omega és az LGT is szerepel egy 1980-as koncertfelvételről, egy rövid jelenetben Allen Ginsberg világhírű beatköltő (a HBB megzenésítette, Hobo magyarra ültette át a verseit) tűnik fel.

A legfrissebb zenei hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top