Most, a szemünk előtt, mint egy petri csészében, megfigyelhetjük, hogyan lehet lépésenként tönkretenni, értelmetlenné torzítani egy tiszta és szabályai által biztosítottan érték alapú struktúrát, és, ami ennél sokkal szomorúbb, hogyan lehet bepiszkolni, egymás ellen fordítani és megalázni egy egész nemzedéket – arról az Inkubátor programnak nevezett valamiről beszélek, amit mai állapotában már senki nem értene, hogy miért is neveznek így – írja Enyedi Ildikó filmrendező a Facebook-oldalán. Majd így folytatja:
Már nem véd meg semmitől, már nem biztosít sem nyugalmat, sem biztonságot, lényegében felnagyítva, egy színpadra nyilvánosan kilökve hajszolja végig a “felnőtt” filmesek által ismert akadálypálya legnemtelenebb elemein a nyeretlen kétéveseket.
És, az Inkubátor program elpusztításának apró, a résztvevők számára is késve érzékelt szabály-módosításainak lépésein keresztül tudjuk igazán felmérni, hogy milyen sokirányú és okos figyelemmel és mély szakmai tudással rakta ezt össze annak idején Havas Ági. Az a Havas Ági, aki maga is egy megkérdőjelezhető, kevéssé transzparens rendszer aktív részese, működtetője volt (ami a benne dolgozók emberi és szakmai minősége illetve az azt vezető Vajna saját ízlésén túllátó józansága miatt tudott sikeres lenni), de aki mégis vágyott arra, hogy teremtsen egy talpalatnyi helyet, egy pici területet, ahol a nyúlós, kétséges megalkuvások, öncenzúra és sunnyogásmentes szabad alkotás lehetséges, ahol olyan kevés pénzből, hogy az leírható legyen, mint kockázati befektetés, egy nemzedék tisztán megmutathatja magát. Akkor is nagyon tiszteltem Havas Ágit az Inkubátor program keresztülviteléért – amit Vajna nettó hülyeségnek tartott -, de most, a leépülésen keresztül felismerve mi mindenre gondolt a megalkotása során, még inkább tisztelem.
Nemcsak az az alapvető szabály volt fontos, hogy aki nyer, az minden további feltétel nélkül elkészítheti a filmjét. De az is, hogy az alkotók producer nélkül pályázhattak, fejleszthettek, és valódi izgalom volt a pitchen bemutatkozni és ott találni producert, a producereknek meg ott találni friss tehetségeket, akár a nem nyertesek között is. És az is, hogy a zsűriben nem ülhetett egyetlen olyan ember sem, aki azért kapja a fizetését, mert bármilyen pozícióban más emberek terveiről dönt. És így tovább… Havas Ági pontosan látta, milyen csapdákat kell elkerülni ahhoz, hogy sértetlen maradjon a szabadság, hogy ne sérüljön a hiteles hang – és beépítette a rendszerbe a biztosítékokat. Ezeket bontotta le lépésenként a programot megöröklő NFI. Az eredmény nemcsak az, hogy fontos első filmek nem készülnek el. De azok a szörnyű dilemmák is, amelyektől épp meg akarta védeni ezeket a fiatalokat az Inkubátor program. Amitől beszivárgott a gyanú, a másik megítélése, a nyertesek és vesztesek egymás elleni kijátszása, a kérdés, hogy ki mit ír alá, hogy valaki akkor vállal-e szolidaritást, amikor már vesztett, vagy előtte, amikor azok a csodálatos, tehetséges fiatal emberek, akik keményen dolgoztak és most nyertek, nem örülhetnek felszabadultan ennek, mert valami fura árnyék vetül rájuk, pedig nem követtek el semmit, de azért sem, mert még mindig elkaszálhatják a tervüket mindenféle indoklás nélkül. Olyan brutalitással lettek belerángatva a “felnőttek” piszkos játékába, amihez képest egy normál pályázat sétagalopp. Rettenetes ezt látni is, nemhogy végigélni.
Kedves tavalyi és idei nyertesek és vesztesek, kapaszkodjatok össze, beszéljetek, találkozzatok… itt mindenki sérül, talán tudtok egymásnak támogatást adni.
A bejegyzést Enyedi Ildikó engedélyével közöltük.
