ALMA ÉS FÁJA 100+75 – – Tóth István és Apáti-Tóth Sándor kiállítása
Mind különbözni akarunk apánktól. Mind el akartuk taszítani őt a felnőttkor hajnalán.
Tűz és víz, hang és csend, bársony és kő, domb és síkvidék, nappal meg éj, apa és fia.
Apa és fia ceglédiek, fotóművészek. Apa és fia közös kiállítása. Hús, vér, nemzet ugyanaz bennük, de más volt az életük és más az álmuk. Tóth Istvánnak hívják az apát Ceglédtől Rió de Janeiróig száz országában a világnak, ahol ismerik. Apáti-Tóth Sándornak hívják a fiút, aki a nevében is más akart lenni.
Mind különbözni akarunk apánktól. Mind el akartuk taszítani őt a felnőttkor hajnalán. Eltaszítani, hogy magunkká legyünk. Kezet emelni rá szóban, tettben, alkotásban. Megtagadni háromszor, ha szól a kakas. A gyümölcs le akar szakadni a fáról, amely táplálta. Az állatkölyök elhagyja a biztonságos odút. A létezés törvénye nem kegyelmez sem a szülőnek, sem a gyereknek. Elmegyünk, hogy megtérjünk. Más utat választunk, hogy a saját kitérőinken át visszataláljunk az őseinkkel közös útra. Elbúcsúzunk, elmegyünk, hogy megkeressük a saját arcunkat. Eltaszítjuk, megtagadjuk apánkat, hogy aztán a tiszta forrás tükrébe pillantva felismerjük: a szikrázó felszínen különbözünk ugyan, de a mélység homályában, a fájdalmak, félelmek, remények rejtett ősi világában egyek vagyunk vele.
Látszatra micsoda különbség van a két Tóth képi nyelvében! Az apa az arcot rögzíti, a ráncos kezet, a gyűlölködő szemhunyorítást, a fáradt vállat, a fekete és fehér örök és kiélezett harcát a magyar tájban. A fiú tükör által homályosan lát elhagyott babát, foszló lányarcot, ketrecet, egérfogót, homokdűnét a fekete, a fehér egymásba olvadó ezer árnyalatában, és látja az elsüllyedt Atlantiszt is új képversein, elsüllyedt Atlantiszunkat: nagyapja óráját, nagyanyja kiflijét, körtéjét, anyja almáját, s a rég halott kisasszony kalapját, rózsáját, báli cipőjét. Falevelei a mulandóság sűrített lenyomatai, amint az a kéz is, egy halálba hajló sápadt emberi kézfej, Antall József miniszterelnök keze.
Azt hiszik, olyan nagy a különbség a két művész, apa és fia alkotásai között? Ami van, az nem lényeges. Az út ugyanaz, csak a lélek belső tükrében látszanak más fénytörésben a valóság megörökített darabjai. Kétféle történelmi-társadalmi időben, térben indultak el, de most a képeken, az alkotásaikban találkoztak, hogy a keresztet együtt vigyék tovább. Örök történetünk ez. Apa és fia. Azonosak és mások. Párhuzamosok egyesülése a végtelenben az, amit most itt a kiállításon apa és fia művészetében láthatunk.
(A két Tóth kiállítása a ceglédi Kossuth Múzeumban október 29-ig tekinthető meg naponta 9-17 óra között. Hétfőn zárva.)
