Fábri Zoltán (1917-1994) retrospektív sorozatot tart az Art+ Cinema mozi, ahol a rendező hét ikonikus alkotását láthatja a közönség szeptember 14. és 20. között, Budapesten.
A Fábri-sorozat szeptember 14-én az 1958-as Édes Anna című fekete-fehér filmdrámával veszi kezdetét, másnap Sánta Ferenc regényének filmadaptációja, Az ötödik pecsét (1976), szeptember 16-án a Hannibál tanár úr (1956) tragikomédia szerepel a műsorban.
Szeptember 17-én a Körhinta (1956) című fekete-fehér filmdrámát, szeptember 18-án az Örkény István Tóték című kisregénye alapján készült Isten hozta, őrnagy úr! (1969) című filmszatírát láthatja a közönség. Szeptember 19-én vetítik a Két félidő a pokolban (1961) című fekete-fehér filmdrámát, a sorozat A Pál utcai fiúk (1969) magyar-amerikai koprodukciós alkotással fejeződik be.
A képzőművészeti, majd színházi tanulmányokat folytató, sikeres színészi, díszlettervezői és színházrendezői karrierrel rendelkező Fábri Zoltán filmjei többnyire a történelmi-politikai sorsfordulók morális határhelyzeteit, az emberi kiszolgáltatottság drámáját, a szuverenitás csapdahelyzetét ábrázolják.
„Az embernek mániái vannak. Engem legjobban az egyén és a társadalom összefüggései érdekelnek, az emberhez egyedül méltó szabadság, az emberi méltóság és e méltóság megsértésének viszonylatában. Az a mániám, hogy az ember alapvetően szabadságra született, s elviselhetetlen számomra, hogy bár ez így van, az emberiség több ezer éves írott történelme mégis háborúkkal, öldöklésekkel, gyilkosságokkal, tömegmészárlásokkal, bosszúhadjáratokkal, merényletekkel, fajüldözésekkel, népirtásokkal, pogromokkal, az erőszak-tevékenység ezerféle változatával van tele, amelyek szinte szüntelenül korlátozzák az embert legelemibb jogának, a szabadságnak a kiélésében. […] Ha csak mód van rá, annak érdekében próbálok filmeket csinálni, hogy az ember emberhez nem méltó megaláztatása, kiszolgáltatottsága ellen emeljek szót. Nem mintha olyan illúzióim lennének, hogy egy filmmel, vagy akár a filmek százaival is mindez megakadályozható volna. Mindössze egy belső etikai parancs követelésére, eszméltetés vagy elgondolkoztatás céljából teszem.”
– így fogalmazta meg 1965-ben íródott Hevenyészett önvallomásában Fábri Zoltán ars poétikáját és egyben erkölcsi kátéját.
Hősei gyakran éles határ-helyzetben kényszerülnek megőrizni emberi méltóságukat és csak a behódolás és a halál között választhatnak. Fábri különböző irodalmi adaptációkra épülő filmjeinek sora a stílustudatosság és a témaválasztás egysége révén koherens szerzői életművé szerveződnek.
