8. rész
A párizsi Magyar Műhely alapítása óta eltelt 51 évben1 számos változáson ment keresztül a lap és a körülötte kialakult alkotókör. Újabb városok és újabb emberek lettek részesei az ország- és műfajhatárokon átívelő kezdeményezésnek. Számos magyar író – Kukorelly Endre, Mészöly Miklós és mások – a műhely segítségével jutott publikálási lehetőséghez a lapban, másokat a műhely könyvkiadói tevékenységével támogatott, Szentkuthy Miklós vagy Weöres Sándor néhány kötetét a nagyközönség Magyar Műhely kiadványokból ismerhette meg. A későbbiekben hagyománnyá vált rendszeres találkozók is lehetőséget adtak a magyar meghívottaknak, hogy Nyugat-Európába utazhassanak a nehezebb években.
A Műhely tehát egyfajta inkubátorként segítette a magyar írók külföldi megjelenését és ezáltal hazai boldogulását. Ez a támogatói szerep működésük alatt mindvégig fennmaradt, miközben a szerkesztők saját értékrendjük alapján színvonalas külföldi szerzőket is beválogattak a folyóirat számaiba, fontos fordításokat2 is közöltek itthon nehezen hozzáférhető szövegekből. A Magyar Műhely és köre mindvégig hű maradt ahhoz a kezdeti vállalásához, hogy emigrációs helyzetük előnyeit a hazai irodalmi élet serkentésére fordítsák, emellett a magyarság értékeinek külhoni elismertetését is szem előtt tartották. Nagy Pál a róla készült portréfilmben3 utal rá, hogy ez a „misszió” nem volt zökkenőmentes, Magyarországról és emigrációban élő magyaroktól egyaránt érték őket támadások. Ezek, az elsősorban irigységből táplálkozó vádak azonban a Műhely-tagokat nem tántorította el szándékuktól, tovább dolgoztak céljaikért.
Két erőteljes vonulat rajzolódik ki a Magyar Műhely évtizedek óta tartó szerteágazó tevékenységéből. A magyar irodalom támogató megújítása mellett a hetvenes évektől markánsan megjelenő tendencia a vizuális költészeti kísérletek térnyerése a lapban. Ez az irányvonal a találkozók tematikájában is érzékelhető, valamint a szerkesztők autonóm alkotómunkájában is jelentkezik. E két vonulat több ponton metszi egymást, Szombathy Bálint vagy Petőcz András munkássága jó példa erre. A páratlanul aktív szerkesztőgárda vitathatatlan érdemei közé tartozik az új műfajok kortárs hagyománnyá nemesítése. A műhely-tagok sokrétű kultúraformáló tevékenysége nemzetközi szinten is elismerést vívott ki az évek során.
A performansz-kultúra különböző tendenciái és a multimediális kommunikációval behozott új aspektusok és kifejezésmódok éppen jellegükből adódóan hamar elavulnak. Így a mai kortárs művészet technológiai – elsősorban számítástechnikai – fejlődésének sodrában alakuló tendenciái talán már nem tartoznak a Magyar Műhely látókörébe. Az egyedülálló és sokoldalú műfajközi kísérleti közeg, amelyben a Műhely indult és működésének legnagyobb részében dolgozott, mára inkább multimediális művészet hazai térnyerésének előzményeként értékelhető.
A kortárs művészet kontextusában a Műhely szerkesztőit egész életükben jellemző radikális újító szándék mára jószándékú visszatekintéssé szelídült. Saját korunk jelenségeit reflektált elemzés tárgyává tenni, és az aktuálisan legkifejezőbb jelrendszert használva műalkotássá szublimálni – ez lehet a mindenkori kortárs művészet szerepe a kultúrában. A „jelenben -létezés méltósága” – parafrázisként Petőcz András könyvének címéből4 – az a függetlenítő erő, amellyel képesek vagyunk a körülöttük lévő világot a maga komplex teljességében értékelni.
A Műhely-tagok irodalmi-művészeti értékrendje igyekezett lépést tartani az évek során egyre rohamosabban fejlődő új műfajokkal, de ahogyan a Magyar Műhely Galéria megnyitó beszédében is elhangzott5, nem kívánnak a múló ízlést követő intézménnyé válni. Saját elveiket, értékeiket kifejező művészetet mutatnak be, legyen az performansz, képvers vagy próza. Természetesen ezért nem érheti őket bírálat, hiszen igazolásként áll előttünk az a hatalmas munka, amit a magyar kultúráért vittek véghez Párizsban, Bécsben és Budapesten.
1 A Műhely fennállásának 50. évfordulója alkalmából 2012. májusában a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett a folyóirat történetét illusztráló kiállítással (Betűk kockajátéka) egybekötött konferenciát a Magyar Műhely évtizedei címmel.
A konferencián és a kiállítás megnyítón a lap alapító szerkesztői is részt vettek.
Konferencia: http://www.pim.hu/object.40a430a1-401e-4770-abcd-c0100e502335.ivy
Kiállítás: http://www.pim.hu/object.84da6098-cfcd-432a-b588-260990cf7caa.ivy
2 Például Jacques Derrida Grammatológiájának bevezető része is megjelent Molnár Milkós fordításában a MM 74. számában.
Forrás: Nagy Pál interjúja Nagy Pállal, a közeljövőben Magyarországon is megjelenő Magyar Műhely egyik szerkesztőjével, IN Nagy Pál: A virágnak – agyara van, Tanulmányok az avantgárdról, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2005. 329.o.
3 Kovács Bodor Sándor: Nagy Pál portré, 2001-2006.
4 Petőcz, András, A jelben létezés méltósága, Budapest, Colosseum Kiadó, 1990. Az 1982-1990 közötti írásokat összegyűjtő kötet címe a benne szereplő A jelben létezés méltósága (Sebeők Jánosról) című írásból származik.
5 Szombathy, Bálint, Nincs művészet adatok nélkül IN Betűk kockajátéka – A párizsi magyar műhely öt évtizede, kiáll. kat, szerk: Sulyok Bernadett- Sípos László, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2012. 14.o
Írta: Szirmai Panni
