4. rész A Magyar Műhely korszakairól – szerkesztői generációk
Érdemes áttekinteni a szerkesztőségi munkában, és azon keresztül az egész Műhely működésében az idők során végbement változásokat. Ezek ismeretében az Műhely érdeklődési körének árnyaltabb, és a jelenségek más nézőpontból történő vizsgálata is lehetővé válik. Az 1972-es évhez kötődő szemléletváltás után a Magyar Műhely életében a következő fordulópont 1989-ben jött el. Értelemszerűen a magyarországi rendszerváltás átalakította az addig működő viszonyrendszereket, így lehetővé vált a Műhely-tagok régóta dédelgetett álma, a folyóirat Budapestre költözött. Ettől az évtől már Párizs-Bécs-Budapest tengelyen egyaránt megjelent, ami a szerkesztőbizottság bővülésével is együtt járt. A szomszédos országokból a lappal már korábban is együttműködő szerzők is bekapcsolódtak a szerkesztői munkába: Szombathy Balint a Vajdaságból, Juhász R. József a Felvidékről, a magyarországi szerkesztői kör pedig Hegyi Loránd, Petőcz András, Székely Ákos és Tóth Gábor munkájával gazdagodott.
A Magyar Műhely arculatának kialakításában kezdettől fogva meghatározó szerepet vállaltak a szerkesztők. A lap tipográfiai megjelenése és a különleges nyomdatechnikával készült lapszámok különleges ismertetőjegyévé vált a karakteres és egyedi címlap.
A folyóirat sajátos vizuális kialakítása a lapot létrehozó „alkotóközösség” művészeti meggyőződését máig tükröző jellegzetessége. Az egyedi tipográfiai megoldások leginkább a címlapokon érvényesülnek, ezeket a lap története során több különböző alkotó készítette. Az első számot Marie-Joseph Philippon tervezte, majd a 2.-tól a 21. számig Élias Erika vette át a tervezést. A későbbiekben Papp Tibor, L. Simon László és Sőrés Zsolt is kiveszi a részét a tervezésből. Mindvégig meghatározó elemként jelenik meg a lapszám sorszáma, valamint az évek során hagyományosan rögzült betűtípussal szedett cím.
A rendszerváltást követő időszakban az immár három országban megjelenő folyóirat elméletileg egyre szélesebb közönséghez szólt, valójában az olvasóközönség köre nem bővült látványosan a magyarországi terjesztéssel. Ezzel kapcsolatban Nagy Pál, a szerkesztőtriász egyik tagja már 1990-ben megjegyzi, hogy nem céljuk a lapot „a magyar közönség számára megemészthetővé tenni”, hiszen igényes tartalommal megtöltött tudományos-művészeti kiadványt nem lehet az esetleg alacsonyabb igényű közönséghez szabni. Magyarországon is érdeklődésre tarthat számot egy ilyen lap, bár az általános vélekedés szerint ilyen kiadványokat inkább Nyugat-Európában érdemes keresni. A Magyar Műhely munkatársai ezt a tévhitet igyekeztek eloszlatni, a kortárs irodalmi-kulturális folyóiratoktól markánsan eltérő nyomdagrafikai kivitelben, újdonságokra fókuszáló belső tartalommal megjelenő lappal. A 75. számhoz írt beköszöntőben a szerkesztők utalnak rá, hogy a budapesti kiadvány „tiltás és tűrés helyett, (a magyar kultúrpolitika) támogatása nélkül” jelenik meg.
Egy hosszú ideig sikeresen működő, nemzetközi kiadvány életében elkerülhetetlenül kialakulnak helyzetek, amikor a szerkesztőknek nehéz, de a lap jövője szempontjából kulcsfontosságú döntéseket kell meghozniuk. Ilyen bonyolult helyzet eredményezhette 1996-ban a szerkesztőgárda cseréjét. A Magyar Műhely „ős-szerkesztőiként” ismert Nagy Pál-Papp Tibor -Bujdosó Alpár triász 1972-től vezeti a lapot, mindhárman jártasak a tipográfiában is, a Műhely-találkozók lelkes szervezőiként és a lap állandó szerzőiként is tevékenyen részt vettek a „műhely-munkában”. Az új, fiatal vezetőség (Kovács Zsolt, L. Simon László és Sőrés Zsolt) vezetése alatt a három nagy öreget „alapítószerkesztőként” tüntették fel a kiadványokon.
A generációváltás még inkább felerősítette a Magyar Műhelyt a hetvenes évek óta egyre inkább jellemző intermediális érdeklődést, az új médiumok, új műfajok bemutatását, minden művészeti területről. Különösen nagy hangsúlyt kapnak a vizuális elemeket is használó, kísérleti költészeti kezdeményezések, valamint a képzőművészet határterületeit is érintő, de még a szövegstruktúra közelében maradó munkák. Nagy Pál már idézett „öninterjújában” a megújulás útjaként az egyre újabb és újabb médiumok felfedezését nevezte meg. Az új szerkesztők hitvallása szerint, a korábbi műhelyes szemlélettől elkanyarodva, a lap nemcsak a modern magyar irodalomra koncentrál, hanem kimondottan figyel a műfajhatárokat átlépő alkotókra is. A művészi program változását jól jelzi az elektronikus médiumok előtérbe kerülése mellett a kortárs képző-, akció-, színház- média- és zeneművészet termését is előtérbe tolják. Megmarad az irodalom avantgárd és kísérleti irányait bemutató szándék, így a radikális megújulási folyamat után is érzékelhető a régi és új Magyar Műhelyben egyöntetűen képviselt értékrend: „a művészetért magáért keresi a minőséget, amelyet az közvetíteni akar.”
A korábbi időszakban kialakult az elméleti szövegek közlésének hagyománya, ez az új generációs vezetés alatt tovább erősödött. Az addig ismeretlen, kiadatlan vagy nehezen hozzáférhető dokumentumok közlését is támogatták, ha azt valamilyen kortárs jelenség szempontjából jelentősnek értékelték. A Műhely találkozókon is szerephez jutottak a művészetelméleti tanulmányok, hozzájárultak egyes alkotók munkáinak szélesebb kontextusban történő vizsgálatához. A megújult Magyar Műhely állásfoglalásában kiemeli, a lapnak és a munkaközösségnek nem célja az egyedi műalkotások, új műfajok vagy intermediális jelenségek kanonizálása, archiválása vagy ideológiák gyártása. Új jelenségeknek adnak bemutatkozási lehetőséget, de nem kívánnak hatalmi pozícióba kerülni a friss kísérletezések megítélésében. Ellenben szándékaik szerint elősegítik a magyar avantgárd és az experimentális művészet bekapcsolását a nemzetközi művészeti életbe, valamint támogatják az alkotók egymás közötti kommunikációját.
Szemléletüket összefoglalva kijelenthető, hogy a mindenkori kortárs művészet műfajok közötti, a technikai fejlődéshez szorosan kötődő kísérleteit mutatják be, ezúton és ezen kívül is a művészeti élet szereplőit együttgondolkodásra, közös munkára ösztönzik. Az újdonságok és az érteket képviselő művészet iránti nyitottság a folyóirat máig folytatott tevékenységének meghatározó jellemzője.
Írta: Szirmai Panni
