Főállás, maszekolás és háztáji – munkahelyi kultúrák a magyar szocializmusban
Az emberek többsége, legyen fizikai munkás vagy szellemi alkalmazott, mindig is nagyobb kedvvel és nagyobb hatékonysággal végezte a hivatalos állása mellett vállalt mellékes munkáit, így ezek társadalomformáló ereje semmiképp sem elhanyagolható Kelet-Közép-Európa 20. századi történelmében. Az ipari munkásság szerepe persze önmagában is megkerülhetetlen az időszak társadalmi átalakulásaiban, mégis eddig mind az ipari munkahelyi kultúrák és a társadalomtörténet összefüggéseivel, mind az úgynevezett hivatalos és nem hivatalos munkahelyi kultúrákkal meglepően keveset foglalkoztak a magyar történettudományi kutatások.
Ezt a hiányt igyekszik pótolni Horváth Sándor, az MTA-BTK Lendület Munkaformák Kutatócsoport vezetője, aki munkatársaival a munkahelyi kultúrákat vizsgálja elsősorban a magyar szocializmus időszakában, de igyekeznek feltárni az akkori jelenségek előzményeit is. Kutatási projektjük célja, hogy a munkahely kontextusában adjanak átfogó képet a magyar társadalom 20. századi átalakulásairól.
Egyedi volt-e a magyar modell?
A kutatók arra is kíváncsiak, vajon mennyire volt egyedi a magyar munkahelyi kultúra a keleti tömb más országaival összevetve.
Az általános vélekedés szerint a szocializmus magyar modelljét éppen a feketén végzett munka szerepe tette egyedivé a régióban. Részben ez alapozta meg a magyar modell másik, jóléti jellemzőjét. Kérdés azonban, hogy ez valójában mennyire volt egyedi, és voltak-e megfelelői más szocialista országokban. A kutatás során ezért több országot is összehasonlítanak majd..
Előfeltételezésük, hogy Kelet-Közép-Európa történelmét döntően a munkahelyi kultúrákkal kapcsolatos konfliktusok és az azokon belüli alkudozások alakították. Ezeknek az alkufolyamatoknak a következményei is magyarázzák az egyes szocialista rendszerek különbségeit.
„A nemzetközi kutatások előkészítése már folyik, folyamatban van két előtanulmány. Az egyik az egykori Jugoszlávia (a mai Horvátország) területén élt határ menti magyar közösségeket érintő munkahelyi változásokkal foglalkozik, a másik pedig a székelyföldi viszonyokat kutatja. A két helyzet merőben eltért egymástól, hiszen Romániában és Jugoszláviában teljesen másképp működött a szocializmus” – mondja Horváth.
Fusizás vagy géemkázás – szakértelem „okosba”
Az emberek a szocializmusban fusizás vagy „géemkázás” közben inkább végezték azt a munkát, amihez értettek, mint a hivatalos állásukban. Ugyanakkor a mellékes munkavállalás csak akkor válhatott lehetségessé, ha megvoltak azok a korábban kialakult társadalmi mintázatok, amelyek révén egymásra találhatott a munkaerő és a munka iránti kereslet. A kutatás kiemelt kérdései közé tartozik, hogy mi segítette a szakértelem kialakulását, és az emberek szűkebb és tágabb környezetében milyen volt a mellékes munkavállalás megítélése. Korántsem biztos ugyanis, hogy a nyilvánosan jelen lévő hivatalos rosszallás a szűkebb környezetben is érződött. A mellékes munkavállalás miatt változhatott az emberek társadalmi pozíciója, ez pedig túlmutat azon, hogy a többletjövedelemnek köszönhetően javultak a gazdasági pozícióik.
Népi-urbánus – elmosódó határvonalak
A Lendület-kutatócsoport tagjai tudatosan igyekeznek kerülni a népi-urbánus, falusi-városi, mezőgazdasági-ipari dichotómiákat, hiszen a társadalom mobilisabb csoportjainak életében ezek a kategóriák folyamatosan változtak. Ezért a kutatás során a munkahelyeket médiumoknak tekintik, amelyek jelentős szerepet játszottak a társadalmi és politikai viszonyok meghatározásában. Az állásokat szellemi és fizikai munkakörökre osztják. A szellemi munkakörök csoportjában vizsgálni fogják például az orvoslás és a hozzá kapcsolódó hálapénz történetét, illetve azt is, hogy a mérnök technokraták, közgazdászok, újságírók vagy építészek hogyan tudták az érdekeiket érvényesíteni különböző helyzetekben.
Az ipari munkásság történetének vizsgálatán belül különös hangsúlyt kap majd az a vidéki népesség, amely ingázott a városi ipari munkahelyekre, és amelynek életmódja emiatt folyamatosan változott: egy ideig otthon, falun éltek, majd a városban, munkásszállókon. Ők folyamatosan a két munkahelyi kultúra határmezsgyéjén mozogtak.
De ugyanígy megjelenik a kutatóprogramban a mezőgazdasági dolgozók mellékes, „háztáji” munkavállalása, illetve a női és reprodukciós munka története is. Női munka mindig is létezett, de a szocialista korszakban vált először láthatóvá, hiszen a nők hirtelen tömegesen helyezkedhettek el hivatalos munkahelyeken is bérmunkásként. Így a szolgáltatószektorban létrejöttek bizonyos munkakörök, amelyek elnőiesedtek, például a kozmetikusszakma, amelynek története a kádári jóléti politika függvényében is vizsgálható.
A reprodukciós vagy a harmadik szektorbeli munka történetét sem tárta még fel jelentős kutatás, így a Lendület Program által támogatott pályázat e téren is új eredményeket hozhat majd.
A Magyar Tudományos Akadémia Lendület Programjában megvalósuló kutatásról bővebben az mta.hu cikkében olvashatnak.
