Már elérhető az állami művészeti és tudományos díjazottak listája

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend parancsnoki keresztet, Magyar Érdemrend tisztikeresztet, Magyar Érdemrend lovagkeresztet, Magyar Arany Érdemkeresztet, Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Magyar Bronz Érdemkeresztet, Bánffy Miklós-díjat, Bessenyei György-díjat, Csokonai Vitéz Mihály-díjat, Martin György-díjat, Móra Ferenc-díjat, Népművészet Ifjú Mestere díjat, Népművészet Mestere díjat, Pauler Gyula-díjat, Pro Cultura Hungarica díjat, Szinnyei József-díjat adott át a Pesti Vigadóban.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. BARNA B. PÉTER fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös
Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpontjának kutató professor emeritusa, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára, az IUVSTA Nemzetközi Vákuum Unió
tiszteletbeli elnöke,

BLASKÓ PÉTER, a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes
művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

BOTVAY KÁROLY Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, a Magyar Művészeti
Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa,

DR. BRUHÁCS JÁNOS nemzetközi jogász, a Pécsi Tudományegyetem és a Károli Gáspár
Református Egyetem professor emeritusa,

DR. CSERHÁTI PÉTER orvos, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet orvos igazgatója,
korábbi főigazgatója, volt helyettes államtitkár, miniszteri biztos,

DÉVÉNYI SÁNDOR DLA, a nemzet művésze, Kossuth-, Ybl Miklós- és Pro Architectura
díjas építészmérnök, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem
professor emeritusa,

KOLLÁR LÁSZLÓ Széchenyi-díjas vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia
rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának volt dékánja, egyetemi
tanár, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Élettelen Természettudományok
Kollégiumának volt elnöke,

LÉNÁRD LÁSZLÓ Széchenyi-díjas orvos, neurobiológus, a Magyar Tudományos
Akadémia rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, a Pécsi
Tudományegyetem volt rektora és Elméleti Doktori Iskolájának volt vezetője,

DR. MISKOLCZI-BODNÁR PÉTER PÁL jogász, a Károli Gáspár Református Egyetem
Állam- és Jogtudományi Karának korábbi dékánja, egyetemi tanár,

TULASSAY ZSOLT Széchenyi-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a
Semmelweis Egyetem professor emeritusa és Klinikai Orvostudományok Doktori Iskolájának
volt elnöke,

VÖRÖS JÓZSEF Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes
tagja, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. ANDRÁS ISTVÁN, a Dunaújvárosi Egyetem rektora,

DR. BACHMANN BÁLINT Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a Budapesti Metropolitan
Egyetem rektora, a Pécsi Tudományegyetem Breuer Marcell Doktori Iskolájának vezetője,
egyetemi tanár,

DR. BAKONYI GÁBOR BALÁZS agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia
doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára,

BAKONYI IMRE fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd
Kutatási Hálózat Wigner Fizikai Kutatóközpontjának kutató professor emeritusa,

DR. BÁRÁNY ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem
Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézete Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és
Segédtudományi nem önálló Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

DR. BONDÁR MÁRIA régész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd
Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézetének tudományos
tanácsadója,

DR. BOROS MIHÁLY sebész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi
Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara Orvosi Készségfejlesztési
Központjának igazgatója, Sebészeti Műtéttani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára,

DALOS ANNA zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd
Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének
tudományos tanácsadója, a 20–21. századi Magyar Zenei Archívum vezetője,

DEMETROVICS ZSOLT pszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete
Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének egyetemi tanára,

DR. ELEKES KÁROLY, a biológiai tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutató professor emeritusa,

DR. FIGLER MÁRIA belgyógyász, gasztroenterológus, a Pécsi Tudományegyetem
professor emeritusa,

DR. GÁT GYÖRGY TAMÁS matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a
Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézete Analízis
Tanszékének egyetemi tanára,

HARIS LÁSZLÓ Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti
Akadémia rendes tagja,

HOHMANN JUDIT gyógyszerész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a
Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kara Farmakognóziai Intézetének
egyetemi tanára, a Természetes Vegyületek Interdiszciplináris Központjának vezetője,

HUSZTHY PÉTER vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa,

DR. KAIZER JÓZSEF vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a
Pannon Egyetem Mérnöki Kar Természettudományi Központja Bioszerves és
Biokoordinációs Kémia Kutatócsoportjának vezetője, egyetemi tanár,

DR. LAKNER ZOLTÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Agrár- és
Élettudományi Egyetem Agrár- és Élelmiszergazdasági Intézete Mezőgazdasági és
Élelmiszeripari Vállalatgazdaságtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

MÉZES MIKLÓS agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar
Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campus Élettani és Takarmányozástani
Intézetének tudományos igazgatóhelyettese, Takarmánybiztonsági Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

DR. PÉCSKAY ZOLTÁN CSABA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös
Loránd Kutatási Hálózat Atommagkutató Intézetének tudományos tanácsadója,

DR. RENCZ MÁRTA villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa,

DR. SZILÁGYI KLÁRA pszichológus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
professor emeritusa,

DR. TAR JÓZSEF fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Óbudai Egyetem
Neumann János Informatikai Kara Alkalmazott Matematika Intézetének egyetemi tanára,
Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskolájának vezetője,

DR. TELEK MIKLÓS villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara
Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékének egyetemi tanára, az Eötvös Loránd
Kutatási Hálózat-Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai
Rendszerek Kutatócsoportjának vezetője,

DR. TEMESI MÁRIA Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Szegedi Tudományegyetem Bartók
Béla Művészeti Kara Magánének Tanszékének korábbi tanszékvezetője, egyetemi tanár,

TIMÁR BÖSKE táncművész, művésztanár, a Csillagszeműek alapítója, művészeti
igazgatója,

TOLCSVAI NAGY GÁBOR nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelvtudományi és
Finnugor Intézetének egyetemi tanára,

DR. TÓTH GÁBOR, a kémiai tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Semmelweis Egyetem és a
Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára,

DR. TRAMPUS PÉTER gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a
Dunaújvárosi Egyetem professor emeritusa,

ZRÍNYI MIKLÓS vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis
Egyetem professor emeritusa.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

DR. ÁRENDÁS PÉTER ATTILA brácsaművész, zenepedagógus, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi docense, a Hagyományok Háza
Népzenei szakcsoportjának vezetője, a Tükrös zenekar alapító tagja,

DR. BALOGH ÁGNES RÓZSA ügyvéd, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és
Jogtudományi Kara Büntetőjogi Tanszékének egyetemi docense, a Pécsi Egyházmegye és a
Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola jogásza,

DR. BLAZOVICHNÉ DR. GELLÉN KLÁRA jogász, a Szegedi Tudományegyetem
oktatási rektorhelyettese, az Állam- és Jogtudományi Kar Üzleti Jogi Intézetének
intézetvezető egyetemi tanára,

DR. BUI MINH PHONG, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara
Komputeralgebra Tanszékének egyetemi tanára,

DR. CZOPF LÁSZLÓ belgyógyász, kardiológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános
Orvostudományi Karának oktatási dékánhelyettese és az egyetem Klinikai Központja I. sz.
Belgyógyászati Klinikájának egyetemi docense,

ELEK ISTVÁN jazz előadóművész, klarinéttanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Jazz Tanszékének szaxofontanára,

DR. ENISZNÉ DR. BÓDOGH MARGIT vegyészmérnök, a Pannon Egyetem Mérnöki
Kara Anyagmérnöki Intézeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense,

DR. ERDŐS FERENC GÁBOR matematikus mérnök, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete kutatólaborjának vezetőhelyettese, a
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Gyártástudomány és
-technológia Tanszékének egyetemi docense,

FEKETE GIZI Jászai Mari-díjas színművész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja,

FILÁKOVITY ISTVÁN koreográfus, a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes művészeti
vezetője,

DR. FORISEK PÉTER történész, klasszika-filológus, a Debreceni Egyetem Tanárképzési
Központjának főigazgatója és a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézete Klasszika
filológiai és Ókortörténeti nem önálló Tanszékének egyetemi docense, a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem oktatója,

DR. FRIEDL KATALIN matematikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Számítástudományi és Információelméleti
Tanszékének egyetemi docense,

DR. HORÁK PÉTER, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Gépészmérnöki Kara Gép- és Terméktervezés Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

DR. HORVÁTH BALÁZS közlekedésmérnök, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építőés Közlekedésmérnöki Karának dékánja, Közlekedési Tanszékének tanszékvezető egyetemi
docense,

DR. IVÁN KRISTÓF biomérnök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs
Technológiai és Bionikai Karának prodékánja, egyetemi docens,

DR. KISS FERENC, a Nyíregyházi Egyetem volt megbízott rektora és Környezettudományi
Intézete Környezettan Intézeti Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára,

DR. KOLLÁTH GÁBOR villamosmérnök, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató
Zrt. nyugalmazott igazgatója, stratégiai főtanácsadója, a Hírközlési és Informatikai
Tudományos Egyesület főtitkára,

DR. KOVÁCS ZSOLT közgazdász, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási
elnökhelyettese és Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara Statisztika, Pénzügyi és
Kontrolling Tanszékének egyetemi docense,

KOVÁCSNÉ DR. KAPOSVÁRI GYÖNGYI GIZELLA irodalomtörténész, muzeológus, a
szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatóhelyettese,

DR. KŐRÖSI MÁRIA PIROSKA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
az Óbudai Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem nyugalmazott egyetemi docense,

LÁSZLÓ BOLDIZSÁR operaénekes, előadóművész, a Cotton Club Singers alapító tagja,
vezetője,

DR. LEITOLD ADRIEN ILONA vegyészmérnök, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai
Karának dékánhelyettese, egyetemi docens,

DR. LENGYEL LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki
és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és
Alkalmazott Informatikai Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi tanár,

DR. LIPCSEI IMRE LÁSZLÓ, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Kara Gyermeknevelési
és Módszertani Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára,

LÓTH ERIKA, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Klinikai
Központja Ápolásszakmai Igazgatóságának ápolási igazgatója,

DR. NAGY JUDIT, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és
Társadalomtudományi Karának nemzetközi dékánhelyettese, egyetemi docens,

ÓNODI BÉLA DLA okleveles néptáncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem
Néptánc Tanszéknek megbízott tanszékvezető egyetemi tanára,

DR. PÁSZTOR ZSUZSANNA Apáczai Csere János-díjas zongoraművész-tanár, a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképzési Tanszékének és az Eötvös Loránd
Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Művészetközvetítő és Zenei Intézetének
egyetemi oktatója,

PÉCSI GYÖRGYI József Attila-díjas irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus, a Magyar
Művészeti Akadémia rendes tagja, az MMA Kiadó Nonprofit Kft. ügyvezetője,

PERÉNYI TAMÁS DLA Ybl Miklós- és Pro Architectura díjas építész, a Budapesti Műszaki
Egyetem Építészmérnöki Kara Lakóépülettervezési Tanszékének egyetemi docense,

DR. PETŐ KÁROLY agrármérnök, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese és
Gazdaságtudományi Kara Vidékfejlesztés, Regionális Gazdaságtan és Turizmusmenedzsment
Intézetének intézetigazgatója, egyetemi tanár,

DR. PETRI ANDRÁS sebész, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa és SzentGyörgyi Albert Klinikai Központja Sebészeti Klinikájának igazgatóhelyettese,

DR. PRISZTÓKA GYÖNGYVÉR, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi
Karának korábbi oktatási dékánhelyettese, Sporttudományi és Testnevelési Intézete
Sportelméleti és Sportszervezési Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

RÁCZ ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes,

ROMHÁNYI ÁGNES Nádasdy Kálmán-díjas dramaturg, költő, műfordító,

SZABÓ SÁNDOR tárogatóművész, a Gregus Tárogató Kvartett alapítója, zenei vezetője,

DR. SZÉKÁCS ANNA, a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kara Nemzetközi
Üzleti Szaknyelvek Tanszékének óraadója,

DR. SZILVÁSI JÓZSEF adventista lelkész, az Adventista Teológiai Főiskola professor
emeritusa és Rendszeres Teológiai Tanszékének megbízott tanszékvezető egyetemi tanára,

DR. VARGA LÁSZLÓ, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánja,
egyetemi docens,

VÁRKONYI GYÖRGY OLIVÉR okleveles mérnök-közgazdász, az EVAT Egri
Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója, az Egri Lokálpatrióta Egylet
első elnöke,

VAS BENCE gitárművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánhelyettese és
Zeneművészeti Intézete Szólóhangszerek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a
Magyar Kodály Társaság elnöke,

DR. VERES GÁBOR főmuzeológus, a Néprajzi Múzeum általános főigazgató-helyettese.

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

DR. BALÁZSI KATALIN fizikus, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Energiatudományi
Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete Vékonyréteg-fizika
Laboratóriumának vezetője, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke,

BALOGH ERNŐ előadóművész, Budapest XXI. kerület Csepel önkormányzati képviselője,

DR. BARÁTH HAJNAL Ferenczy Noémi-díjas textilművész, műemlékvédelmi
szakmérnök, a Budapesti Metropolitan Egyetem Divat és Textil Tanszékének egyetemi tanára,

DR. BARISKA ISTVÁN főlevéltáros, az egykori Vas Megyei Levéltár Kőszegi
Fióklevéltárának nyugalmazott vezetője,

DR. BEKE SZILVIA, a Gál Ferenc Egyetem Egészség és Szociális Tudományi Karának
dékánhelyettese és Egészségturisztikai Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára,

BENKE GÁBOR, a B&G Építő és Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója,

BENKŐ SÁNDOR fotóművész, fotóriporter,

DR. BÓDIS JUDIT ZSUZSANNA agrármérnök, természetvédelmi szakmérnök, a Magyar
Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete
Természetvédelmi Biológia Tanszékének egyetemi docense,

CSENGERI MÁRIA, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi
Karának címzetes egyetemi docense, a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív
Technikum igazgatója,

CSIBA ÁGOTA, a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja,

FÁBIÁN BÉLA ZOLTÁN Európa- és világbajnok szenior úszó, az Egri Senior Úszó Klub
tagja,

FEHÉR GYÖRGY MIKLÓS zeneszerző, a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti
Szakközépiskola nyugalmazott tanára és Cantabo Kamarakórusának volt vezetője,

FODOR GYULA táncművész, a Magyar Állami Operaház és a Madách Színház
nyugalmazott balettmestere, az egykori Táncművészeti Főiskola főiskolai docense,

GARAI LAJOS okleveles művelődésszervező, újságíró, a Csurgó Városi Televízió
főszerkesztője, stúdióvezetője,

GERÖLY TIBOR, a Művészetbarátok Egyesületének elnöke, alapító tagja,
HÁJAS KATALIN SZILVIA, a Magyar Táncművészeti Egyetem Társastánc és Divattánc
Tanszékének tanszékvezetője, mesteroktató,

HANKÓ ILDIKÓ újságíró, antropológus, a Magyar Demokrata hetilap főmunkatársa,

DR. HAUSMANN KÓRÓDY ALICE zenetörténész, zenepedagógus, a Partiumi Keresztény
Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának volt dékánja,

DR. HERPAY ÁGNES MÁRIA fagott- és kamaraművész tanár, a Pécsi Tudományegyetem
Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete Fafúvós Hangszerek Tanszékének egyetemi docense, a
pécsi Pannon Filharmonikusok fagott szólamvezetője,

DR. HOLCZINGER TIBOR mérnök-informatikus, a Pannon Egyetem Körforgásos
Gazdaság Egyetemi Központjának főigazgató-helyettese, a Műszaki Informatikai Kar
Alkalmazott Informatikai Tanszékének egyetemi docense,

HORNYÁK GÁBOR, a Mogyoródi Sándor-huszárok Történelmi Lovas Hagyományőrzők
Egyesületének elnökségi tagja,

JAKKEL MIHÁLY fafaragó művész, a Gyöngyösi Városszépítő és Védő Egyesület
tiszteletbeli elnöke,

KÁLLAY GÁBOR operaénekes, furulyaművész, zeneszerző, zenepedagógus, az Excanto és
a Camerata Hungarica régizene-együttesek vezetője,

KATONA ANIKÓ, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott karigazgatója, korrepetítora,

DR. KLEMBALA GÉZA csembalista, karvezető, zenepedagógus, a Pázmány Péter
Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, a
Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium
mesterpedagógusa,

LÁSZLÓ ZSOLT költő, író, a székesfehérvári Vörösmarty Társaság volt alelnöke,

LENKAI NÓRA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központjának
rektori biztosa, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központjának hivatalvezetője,

LIBER RÓBERT FERENC népzenész, nagybőgős, a Honvéd Együttes és a Magyar
Nemzeti Táncegyüttes zenekarának előadóművésze,

LUKÁCSY KATALIN színművész, előadóművész, dalszerző, író,

MAGYAR ZSÓFIA, a Déryné Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója,

MANZNÉ DR. JÄGER MÓNIKA, a bajai Eötvös József Főiskola Nemzetiségi és Idegen
Nyelvi Intézetének főiskolai tanára,

MIKULI JÁNOS rendező, a Pécsi Tudományegyetem Janus Egyetemi Színházának volt
igazgatója, tanácsadója,

NÉMETH JÁNOS festőművész, grafikus, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és
Kollégium nyugalmazott tanára, a Kőszegi Polgári Kaszinó tiszteletbeli elnöke, a Kőszegi
Művészeti Egyesület alapítója, alelnöke,

NYAKASNÉ DR. TÁTRAI JUDIT, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria
Járműmérnöki Kara Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének nyugalmazott főiskolai
docense,

NYITRAI TAMÁS prímás, a Magyar Állami Népi Együttes zenei vezetője,

DR. PALÁGYI SYLVIA régész, muzeológus, a veszprémi Gizella Királyné Múzeum
nyugalmazott igazgatója, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság nyugalmazott
főmunkatársa,

DR. PAPP ZOLTÁN, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kara volt
Környezetmérnöki Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense,

DR. RACZKYNÉ DR. KOVÁCS GYÖNGYI régész, turkológus, az Eötvös Loránd
Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos
főmunkatársa,

RODICS ESZTER kulturális menedzser, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola
kuratóriumi elnöke, a kápolnásnyéki Halász-kastély igazgatója,

ROZS TAMÁS zenész, zeneszerző, zeneterapeuta, a Szélkiáltó együttes tagja, a Pécsi
Tudományegyetem és a Ghandi Gimnázium, a Szegedi és a Kaposvári Egyetem volt tanára,

RŐDER TAMÁSNÉ KÁDÁR JUDIT hittanár-nevelőtanár, a Sapientia Szerzetesi
Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének irodavezetője, a Pasaréti Páduai Szent
Antal Plébánia és a Zugligeti Szent Család Plébánia hitoktatója,

SCHNIDER GYÖRGY, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és
Kollégium igazgatója,

SIKENTÁNC SZILVESZTER néptáncpedagógus, koreográfus, táncművész, az Örökség
Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke,

SIMON BÉLÁNÉ DR. BALOGH ÁGNES, a Nyíregyházi Egyetem Természettudományi és
Informatikai Kara Matematika és Informatika Intézetének nyugalmazott főiskolai tanára,

SIPOS TAMÁS építőmérnök, a Fehérép Kft. ügyvezető igazgatója,

SPÁTH GOTTFRIEDNÉ, a Figyelj Rám Közhasznú Egyesület elnöke,

SZABÓ ZOLTÁN népzenész, néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos
főmunkatársa, az Óbudai Népzeneiskola zenetanára,

SZENDŐFI PÉTER jazzdob-előadóművész, zeneszerző, a Kodolányi János Egyetem
Kreatív Iparágak Intézete Modern Zenei Tanszékének tanára,

SZTANKOV ATTILA építészmérnök, a Laterex Építő Zrt. vezérigazgatója,

SZŰGYI ZOLTÁN költő, az Új Mandátum Könyvkiadó volt szerkesztője,

TAKÁCS SZILVIA, a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és
Zeneművészeti Szakgimnázium művésztanára, a győri Harmónia Művészeti Iskola alapító
igazgatója,

TÉGLÁS DEZSŐ népzenész, pedagógus, a cigándi Kántor Mihály Általános Iskola
nyugalmazott iskolaigazgatója,

DR. TEPERICS KÁROLY, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar
Földtudományi Intézete Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének egyetemi
docense,

TÓTH CSABA védelmi vezetéstechnikai rendszertervező, a NISZ Nemzeti
Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. infokommunikációs technológia üzemeltetési
vezérigazgató-helyettese, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület
Rádiótávközlési Szakosztályának társelnöke.

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

AMBRUS LAJOS festőművész,

BALÁZSNÉ FIGE ILONA gyógypedagógus, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Újbudai Szakiskola és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese, mesterpedagógus,

BALOGH CSABÁNÉ, a csurgói Őszirózsa Nyugdíjas Klub vezetője,

BALOGHNÉ DR. NAGY GIZELLA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és
Óvóképző Kara Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszékének egyetemi adjunktusa,

DR. BERECZKI ZSOLT, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és
Informatikai Kar Biológia Intézete Embertani Tanszékének egyetemi adjunktusa,

DR. BEREZNAI ZSUZSANNA néprajzkutató, a Kecskeméti Katona József Múzeum
nyugalmazott főmuzeológusa,

BERNÁTH MIKLÓS JÓZSEF címzetes mestertanár, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum
Keszthelyi Közgazdasági Technikumának oktatója,

BIRÓ BERTOLD könyvkötő mester,

BLAZSEK ANDREA ALEXANDRA, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola és
Óvoda tanára, karvezetője, a Solymári Szokolay Bálint Nőikar alapítója és karnagya,

BORNEMISSZA ÁDÁM, a Magyar Napló Kiadó Kft. tördelőszerkesztője,

CS NAGY ZOLTÁN történész, nyugalmazott tanfelügyelő, tanár,

DEÁK ATTILA OTTÓ, a Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Technikumának
igazgatóhelyettese,

EPERJESI ERIKA operaénekes, színművész, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Miskolc
megyei jogú város volt önkormányzati képviselője, a Miskolci Operabarátok Egyesületének
alapító tagja,

DR. ERDŐS CSABA alkotmánybírósági főtanácsadó, a Széchenyi István Egyetem Deák
Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese, egyetemi docens,

FARKASLAKI JAKAB GYÖRGY fa- és csontszobrász, költő,

FULLÁR ZOLTÁN régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete
Feltárási Főosztályának vezetője,

FÜLÖP LÁSZLÓ, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hegedűművésze,

GÁL BALÁZS, a Pannon Egyetem Oktatási Igazgatóságának igazgatója,

GÁL VILMOS történész, főmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Modernkori
Főosztályának vezetője,

GÖDÖLLE MÁTYÁS történész, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum
Történelmi Képcsarnokának vezetője,

DR. GYENESEI ATTILA programozó-matematikus, a Pécsi Tudományegyetem
Szentágothai János Kutatóközpont Magyar Genomika és Bioinformatika Központjának
vezetője, tudományos főmunkatársa,

GYŐRFI LÁSZLÓ ISTVÁNNÉ, a Győri Szakképzési Centrum szakképzési referense,

HAZAFI JUDIT, a Pannon Egyetem Gazdasági Igazgatóságának igazgatóhelyettese,

HORTOBÁGYINÉ DR. NAGY ÁGNES orvos, a „Boldogabb családokért” Családi Életre
Nevelés program alapítója, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület szakmai
vezetője,

IGNÁCZ FERENC fizikus, a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézet Optikai és
Kvantumelektronikai Tanszékének mesteroktatója,

KELEMEN CSABA politológus, mentortanár, mesterpedagógus, a Budapesti Komplex
Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakképző Iskola és Szakiskola oktatója,

KEMENYECZKI ANIKÓ énekművész, a Nemzeti Énekkar tagja,

KOMORÓCZKI NÓRA festőművész,

KÓNYA ÁGNES ÉVA, a Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai
Technikumának oktatója,

LONOVICS LÁSZLÓ festő- és grafikusművész, a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karának
nyugalmazott főiskolai docense,

MAYERNÉ SZIEBIG ANDREA programtervező matematikus, az ITBusiness informatikai
magazin nyugalmazott alapító főszerkesztője,

MOLNÁR PÉTER nagybőgős, a Hagyományok Háza Folklór Archívumának vezetője,

NAGY JÁNOS, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Makói Návay Lajos Technikum
és Kollégium nyugalmazott oktatója,

DR. NÉMETH JÁNOS ISTVÁN kultúrakutató, közművelődési szakértő, a Nemzeti
Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. nyugalmazott főosztályvezetője,

NÉMETH LÁSZLÓ, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakképző
Iskola és Szakiskola címzetes igazgatója, oktatója,

NÉMETH MÓNIKA, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János
Informatikai Technikumának oktatója,

ORBÁN JÚLIA, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házának igazgatója,

PAPAJCSIK GÁBOR SÁNDORNÉ, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Kézművesipari Technikumának oktatója,

DR. PÁRDUCZNÉ DR. SZÖLLŐSI ANDREA, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és
Szociális Tudományi Karának főiskolai docense, a Magyar Család- és Nővédelmi
Tudományos Társaság vezetőségi tagja,

PEPÓ JÁNOSNÉ, a Nagybánhegyesi Szlovák Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
vezetője,

REMÉNYI LÁSZLÓ régész, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete
Lelőhely-diagnosztikai Főosztályának vezetője,

RÉPÁSNÉ BABUCS HAJNALKA, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann
János Informatikai Technikumának oktatója,

SCHMIDTNÉ KOSITZKY ANETT, a Balatonfüred Kulturális és Nonprofit Kft. ügyvezető
igazgatója,

SIPOSNÉ DR. BIRÓ NOÉMI ILDIKÓ, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Dékáni
Hivatalának vezetője,

STRÁZSI SÁNDOR, a Szolnoki Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari
Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese,

SZABÓNÉ ÁNOSI ILDIKÓ, a Kápolnásnyéki Közös Önkormányzati Hivatal nyugalmazott
jegyzője,

DR. SZÁLKAI TAMÁS, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei
Levéltárának főlevéltárosa,

SZEGVÁRI JÚLIA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze,

SZIKI ÁGNES, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi
Karának kari igazgatója,

TÓTH KATALIN, a Nemzeti Énekkar alapító tagja, énekművésze,

VEÉR GYÖRGY, a Kónyi Erkel Ferenc Énekkar alapító karnagya,

VÖRÖS SZILVIA, a Magyar Táncművészeti Egyetem Tanulmányi Igazgatósága
Táncművészképző Intézetének tanulmányi ügyintézője,

WIESMEYER ERIK, a Vígszínház főügyelője,

ZÁVEC KÁROLYNÉ, a Zalavári Óvoda nyugalmazott vezetője.
Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat
kitüntetést vehetett át:

BALOGH MIKLÓS, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság gépkocsivezetője,

BÁNKUTINÉ MIHALCSIK MÁRTA, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú
Kft. módszertani referense,

BAUER ZITA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara
Természettudományi Tanszékének mestertanára,

ENGLER IMRE, az egri Gárdonyi Géza Színház műszaki vezetője,

FEKETE KATALIN, a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti
Iskola Ménteleki Általános Iskolájának tanára,

FISER JÓZSEFNÉ hímző népi iparművész,

GRÚZ ATTILA tanító, népművelő, a Kisgyőri Faluház vezetője,

GYARMATI ZSÓFIA, a Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa, a Magyar Nemzeti
Balettintézet balettmestere,

HAJZER NIKOLETT, a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának karnagya,

DR. JELENSZKYNÉ DR. FÁBIÁN ILDIKÓ, a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző
Központjának felsőoktatási referense,

JÓ GYÖRGY JÁNOS, a Magyar Táncművészeti Egyetem Campus Igazgatóságának
műszaki karbantartója,

KÁDÁR FERKÓ vándorfényképész, a Kádár Ferkó Fotószínház tulajdonosa,

KIS ISTVÁN, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Díszítőtárának munkatársa,

DR. KÖNYVES RITA kamarai jogtanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága
Jogi és Igazgatási Főosztálya Általános Jogi Osztályának vezetője,

LAPU GÁBORNÉ, a Magyar Táncművészeti Egyetem jelmeztárosa,

MAJOR ATTILA, a Honvéd Férfikar énekművésze,

MAKKAI MARIANNA ÁGNES, a miskolci Fáy András Görögkatolikus Technikum és
Szakgimnázium tanára,

MIHALECZKY TÜNDE, a Magyar Táncművészeti Egyetem jelmeztárvezetője,

NAGY TIBOR IMRE, a Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Járműipari és
Gépészeti Technikum és Kollégium igazgatóhelyettese,

NAGY VERONIKA, az Ágoston Művészeti Óvoda intézményvezetője,

NAGYNÉ GICZI ÉVA MÁRIA, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár
Közgazdasági és Informatikai Technikum oktatója,

PATÓCS-ARANYOS NORINA, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze,

PÁVAI NATÁLIA, a Hagyományok Háza Szervezési és Kommunikációs Főosztályának
kiadványmenedzsere,

PÉNZVÁLTÓNÉ BERTLEFF ERIKA, a nyárlőrinci Lakitelki Eötvös Általános Iskola
Buzás János Tagintézményének tanára,

RÓZSA JÁNOS, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakképző Iskola oktatója,
munkaközösség-vezetője,

SAXNÉ OROSZ ZSUZSANNA, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Gazdasági
Irodájának munkaügyi előadója,

SÖVEGES GÁBOR, a Pannon Egyetem Rektori Kabinetjének vezetője,

STIBRÁNYI MÁRTONNÉ, az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény védőnője,

SZABADOS ATTILA, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakképző
Iskola és Szakiskola igazgatóhelyettese,

SZABÓ LÁSZLÓ, a Pannon Egyetem Könyvtár és Tudásközpontja Grafikai és Fotográfiai
Műhelyének fotográfusa,

SZLABEY MELINDA OTTILIA, a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának elnöki
referense,

DR. VASS ERIKA néprajzkutató, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusa,

ZSIGÓ JÓZSEFNÉ népi iparművész, tojásdíszítő mester.

A népművészet területén nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Népművészet Mestere díjat kapott:

ÁRVAI SÁNDOR lénárddaróci énekes-táncos,

CSÓTI ANDRÁSNÉ öregcsertői hagyományőrző énekes-táncos,

FEHÉR TIBOR mezőkövesdi fazekas népi iparművész,

HORVÁTH TIBOR tolnai kékfestő népi iparművész,

KISS BERTALANNÉ rimóci viseletkészítő,

KOCÁK ANDRÁSNÉ MIHÓK JOLÁN magyarbődi népdalénekes,

MURGULY LAJOS nagyecsedi hagyományőrző táncos,

PADOS ZOLTÁN bejcgyertyánosi kosárfonó,

PAPP SAMU visai hagyományőrző táncos,

PÉTER LAJOS lajosmizsei szíjgyártó és nyeregkészítő népi iparművész.

Kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjat vehetett át:

DR. FAJCSÁK GYÖRGYI sinológus, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
igazgatója,

KAJÁN IMRE, a zalaegerszegi Göcseji Múzeum volt igazgatója.

Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjat vehetett át:

MÓZESSY GERGELY levéltáros, a Székesfehérvári Egyházmegye gyűjteményigazgatója.
Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként

Szinnyei József-díjat vehetett át:

GÁL TIBOR főkönyvtáros, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál
Könyvtárának főigazgató-helyettese,

HORVÁTH JÓZSEF könyvtáros, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér volt
igazgatóhelyettese.

Közművelődés-igazgatási és művészetelméleti szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Bánffy Miklós-díjat kapott:

ANDRÁS MIHÁLY, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, művészeti
vezetője,

FARKAS IRÉN, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti titkára,

SZOVJÁK BEÁTA, a Daisy-Kép Reklámstúdió Bt. ügyvezetője.

Hosszabb időn át végzett kiemelkedő közművelődési tevékenysége, a korszerű művelődés és a művészi ízlés fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Bessenyei György-díjat vehetett át:

ÉLES KRISZTINA, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas vármegyei igazgatója,

KOCSIS KLÁRA, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület kulturális szervezője,

KOVÁCSNÉ MIKOLA MÁRIA, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója,

KÖVESDINÉ PANYI ANTÓNIA, a Mesztegnyői Faluház vezetője,

MÁTYUS ALIZ író, szociológus, a Nemzeti Művelődési Intézet volt falukutatója, a Szín – Közösségi Művelődés című folyóirat volt alapító főszerkesztője.

Hosszabb időn át közművelődési intézményekben vagy közösségi színterekben, végzett tevékenysége elismeréseként Csokonai Vitéz Mihály-díjat vehetett át:

ALBA REGIA TÁNCEGYÜTTES,

LŐRINCZ ZSUZSÁNNA, az Artera Alapítvány elnöke,

PÁPA VÁROS FÚVÓSZENEKARA.

Hosszabb időn át a népművészeti mozgalom szervezése területén, végzett tevékenysége elismeréseként Martin György-díjban részesült:

ÉRI PÉTER etnográfus, népzenész, a Muzsikás Együttes tagja,

FÜGEDI JÁNOS, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének
tudományos főmunkatársa, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi tanára,

PAPP ISTVÁN „GÁZSA”, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímása,

TÖRÖK JÁNOS kosárfonó népi iparművész, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének
elnöke.

Kiemelkedő népművészeti alkotó- vagy előadóművészi teljesítménye elismerésére Népművészet Ifjú Mestere kitüntetésben részesült:

BAJKA MÁRTA vászonszövő,

PORKOLÁB BENEDEK, a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium népi
bőrműves szakoktatója,

SZLAMA LÁSZLÓ, kobozművész, a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium
és Zeneművészeti Szakgimnázium koboz- és citeratanára,

TÍMÁR SÁRA, a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola és a Ward Mária
Zeneművészeti Szakgimnázium népi ének tanára,

PAPUT JÚLIA néptáncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes női tánckarvezetője, tánckari
tagja és JUHÁSZ BENCE ZSOMBOR néptáncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckari
tagja.

Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át:

KOLCSÁR BÉLA, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója,

NELLI DIMOVA műfordító, a Liszt Intézet – Szófiai Magyar Kulturális Központ
programszervezője,

RUZSENA SZUHANKÓ, az Etno Hagyományápoló Kézműves Kör elnöke.

Megosztás: