Látor László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista halálról Tóth Krisztina adott hírt közösségi oldalán. A művész 95 éves volt.
„A szellemi apánk volt. Elviselhetetlen a gondolat, hogy nincs többé” – írta Tóth Krisztina Facebook-oldalán, ahová egy közös fénykép is fölkerült.
Lator László 1927. november 19-én Tiszasásváron született (akkor Csehszlovákia, ma Ukrajna). 1947 és 1951 között magyar–német szakon végez a Pázmány Péter Tudományegyetemen Budapesten, sokáig Eötvös-kollégistaként. Felesége Pór Judit költő és műfordító volt. 1950 és 1955 között a körmendi gimnázium tanára.
1955-től az Európa Kiadó lektora, később főszerkesztője.
Versekkel a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentkezik először. A Kárpátaljai Kör elnöke, 1992-től alapító tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 1998 és 2008 között a testület ügyvezető elnöke. Szerkesztőként vagy szereplőként rendszeresen megjelenik a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. Hosszú időn át szerkeszti az Unikornis Kiadó sorozatát, A Magyar Költészet Kincsestárát.
Bár már a negyvenes évek második felében elkészül és megjelenésre vár egy kötete, első verseskönyve, a Sárangyal csak 1969-ben jelenik meg. Addig főleg műfordítóként van jelen a magyar irodalmi életben. Köteteket fordít Blok, Lermontov, Celan verseiből, válogatott műfordításait Kalandok, szenvedélyek (1968) címen adják ki. Számos antológiát szerkeszt, köztük a Gyönyörök sötét kútjait (1993) a világ- és a magyar irodalom erotikus verseiből. Összes versei 1997-ben jelennek meg.
Jelentős pedagógus és esszéista. Műfordítóként egyetemi hallgatók nemzedékeit neveli és oktatja. Kitűnő előadó; esszéi nemritkán párbeszéd formájúak, először a rádióban vagy másutt elhangzott dialógusok megszerkesztett, továbbfejlesztett változatai.
Lator László költészetét első pillantásra megkülönbözteti a kortárs magyar lírában szűkszavúsága és a kötött formákhoz való ragaszkodása. Domokos Mátyás azt írja erről a lírai hajlamról és törekvésről: „a Létezés egyetlen ősképletét akarja fölírni a halál fekete táblájára”. Ma már méltán elismert költő, de a hatvanas évek végén még fölfedezésszerűen hangoznak a pályatárs Fodor András szavai: „a feleslegéből alkotó művész vállalt puritanizmusáról, szikár biztonságáról”, hangzás és jelentés, ritmus és dikció, kép és gondolat tökéletes egybeolvadásáról, és arról, hogy verseiben a kifejezés „szinte szeizmográf-érzékenységgel követi a mondandó impulzusát”.
Fontosabb díjak, elismerések: 1962 – a Szocialista Kultúráért-díj, 1972 – József Attila-díj, 1982 – Radnóti-díj, 1987 – Déry Tibor-jutalom, 1990 – Kortárs-díj, 1990 – a Művészeti Alap Irodalmi Díja, 1991 – Artisjus Irodalmi Díj, 1992 – Füst Milán-jutalom, 1993 – a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 1993 – a Soros Alapítvány Életműdíja, 1993 – Fitz József-díj, 1995 – a Soros Alapítvány Alkotói Díja, 1995 – Kossuth-díj, 2001 – Nemes Nagy Ágnes-díj, 2008 – Rotary Irodalmi Díj, 2009 – Prima-díj, 2014 – Babits Mihály Alkotói Emlékdíj, 2017 – Wessely László-díj, 2018 – a Nemzet Művésze
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
