11
Gyakran akkor érzem a leghatékonyabbnak a munkámat, amikor az első emeleti karzatra könyökölök, bámulok le az aulára, és a folyosón sétáló diákok odajönnek hozzám beszélgetni. A többségüket ráadásul nem tanítom, esetleg újságírásra járnak hozzám, és talán éppen ez a titka a megszólításnak. Hivatalosan nem vagyok a tanáruk, de mégis egy tanár vagyok, egy felnőtt, akitől figyelmet kaphatnak. Nem számítanak tőlem jegyre, és a velem megosztott információk semmilyen módon nem hatnak vissza a tanórára. Nincs mitől tartaniuk.
Odajönnek, és általában magánéleti kérdésekről, az újságírásról, a politikáról vagy az irodalomról beszélgetünk. Megmutatják a verseiket, a novelláikat, vagy csak megemlítik, hogy írnak, és később átküldik emailen. Némelyikük még azt is megkérdezi, én hogy vagyok. Szóval igazi felnőtt párbeszédeket folytatunk. Ilyenkor érzem azt fontosnak, hogy magázódom a diákokkal. Valamiféle szimmetria, méghozzá egy megemelt szimmetria lehetőségét veti fel ez a beszédmód. A beszédben egyenlőkké, partnerekké tesz minket.
Szóval a magyar és történelem mellett folyosó szakos tanár is vagyok. Afféle lébecoló, lézengő ritter, aki látszólag csak támasztja fejét, bámul a semmibe. Valójában készenléti üzemmódban van, és várja, hogy kinek van éppen mondanivalója.
12
Hat év után ma volt az utolsó órám az osztályommal. A legtöbbjüknek heti kilenc órájuk volt velem, én tanítottam az irodalmat, a nyelvtant, a történelmet, ezen kívül tartottam nekik osztályfőnöki órát.
Harmincketten érettségiznek, egy diákom Amerikában tölti ezt az évet, egyet nem sikerült bent tartani az osztályban, egy pedig elköltözött.
Négy egész hatvanegy század lett az osztályátlag, ötven (!) tantárgyi dicséret született, és kilenc (!) kitűnő tanuló lett az osztályban, ami eddigi ismereteim szerint iskolai rekord.
Mi, piaristák azt a feladatot kaptuk a generális atyától, hogy vegyünk részt a társadalom megújításában. Ezért az utolsó osztályfőnöki órán végigkérdeztem mindenkit, mit fog megváltoztatni a világon. Ha rajtuk múlik, a világ rendben lesz.
Aztán arról beszélgettünk, mitől lehet boldog valaki. Én csak annyit tudtam hozzátenni az elhangzottakhoz, hogy akkor boldog valaki, ha vannak céljai. És mivel mindenki szeretne változtatni valamit a világon, ezért vannak céljai, tehát boldog.
Az utolsó napokra is jutott tanulnivaló. Tegnap rendőrök bántalmaztak gyerekeket az utcán azért, mert szerettek volna valamit változtatni a világon. A közönynél sokkal jobb a könnygáz.
Tegnapelőtt iskolai mészárlás volt Belgrádban. Ha a célok nem kapcsolódnak össze valahogyan a szeretettel, akkor megette a fene a célokat. Valami ilyesmit jelent a kereszténység.
Az utóbbi napok eseményei miatt még átírtuk a ballagási beszéd elejét. Nem hozzátettünk, hanem elvettünk belőle, mert a történtek fényében nem lett volna etikus, ha elhangzik pár mondat. Még ebből is tanultunk valamit.
Végül megnéztük a Blokádot. Gyorstalpaló a rendszerváltozás című rövid esszéhez és ötletbörze tiltakozások radikalizálásához.
Mindenki megérett a felnőtt életre. Már csak a kötelező papírmunka van hátra.
(Az itt olvasható történetek célja, hogy bemutassa: a tanári munka nem csak a tanításból, a tananyag feldolgozásából áll. Hetente 2-3 történetet osztok meg itt a közösségi oldalon. A jelzett hashtageken lehet követni a történeteket. Ezek talán segítenek belelátni a nem pedagógus olvasóknak, hogy mennyire sokrétű és mennyire mérhetetlen, számokban meg nem ragadható a munkánk.)
