Ha van időd ma kicsit kiszállni a rohanásból, leülni egy-két órára és úgy igazán elmélyedni valamiben, az mindenképpen Antonio Castrignanò Babilonia című lemeze legyen! Az olasz csizma sarkáról származó multiinstrumentalista énekes és zeneszerző karrierje a kétezres évek elején kezdődött, és a salentói népzene közegéből nőtt ki. Ezekre az alapokra építette aztán egészen egyedi, a világ minden tájáról inspirálódó, a meglévő régiből és a saját merész kreativitásából csupa újat teremtő zenei nyelvét. Végtelenül izgalmas kaland ez, amelynek aktuális állomását a 2022-ben megjelent Babilonián hallhatjuk. Valamint hamarosan élőben is, hiszen Castrignanò az Európai Hidak fesztivál meghívottjaként Budapesten is bemutatja ezt a lemezt. Ennek a részleteiről beszélgettünk.
A Müpa archívumából kiderül, hogy 2017-ben már adott náluk egy koncertet, amely a harmadik album, a Fomenta körül forgott. Milyen lesz ismét Budapestre jönni, hat évvel és két albummal később?
Csodálatos emlék az a koncert, a közönséggel teljesen egy hullámhosszon voltunk, nagy lelkesedéssel fogadták a dalokat. Nagyon várom, hogy nemsokára újra ott állhassak azon a színpadon, és átélhessem ezeket az érzelmeket a zene által.
A Babilonia tíz dalt tartalmaz, mindegyik nagyon különböző, csak az köti össze őket, hogy mindnek Ön a szerzője. Tudatos tervezés eredménye ez az album, vagy inkább spontán módon szerveződött?
Alaposan átgondolt munka eredménye ez az album, nagyon sok időbe telt megírni a dalokat, majd kiadásra kész formába önteni őket. Arról képzelődtem, hogy körbesétálom a világot, különféle emberekkel és nyelvekkel találkozom, és együtt mesélünk régi és új történeteket, éneklünk régi és új dalokat.
Sok hangszeren játszik ezen az albumon. Melyek ezek? Van köztük kedvence?
A dobok, ütőhangszerek a legnagyobb szerelmeim, most is jól szórakoztam velük, miközben a dalok groove részébe építettem őket. Az akusztikus, illetve elektromos mandolának pedig a dalszerzésnél, főleg a dallamok és a riffek írásakor vettem hasznát, és más húros hangszerek mellett például az Oju, a Masseria Boncuri vagy a Si Picculina című dalokban hallhatja őket a közönség.
Tényleg olyan ez a Babilonia, mint egy utazás egyik helyről a másikra, egyik zenei kultúrából a másikba. Kik voltak a nemzetközi partnerek mindebben?
Sona Jobarteh fantasztikus zenész, akit azóta csodálok, hogy először hallottam. Rengeteget hallottam tőle arról, milyen fontos szerepet játszottak, játszanak a nők a világ zenetörténetében. Badara Seck a lehető legspontánabb módon énekelt a Babilonián felcsendülő dialektusokon és kisebbségi nyelveken, mindemellett hatalmas hangja van, perzselő energiája. Enzo Avitabile pedig szintén elképesztően tehetséges zenész, aki Dél-Olaszországból származik, és minden általa kiénekelt hanggal kiáll az emberi jogok védelme mellett.
A budapesti koncerten Rocco Nigro, Giuseppe Spedicato, Gianni Gelao, Luigi Marra és Maurizio Pelizzari is játszani fog Ön mellett. Miért éppen ők?
Évek óta dolgozom velük együtt, ismerem és becsülöm a tehetségüket. Ezáltal nagyon jól megértjük egymás zeneiségét a színpadon, és ezt a közönség is érzi.
Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a Babilonia “hagyományos zene, amely nem a múltból, hanem a jövőből érkezik”. Hogyan jelennek meg ezek az idősíkok az albumon?
A zenei hagyományok végigkísérik az életünket ezen a bolygón. A kódokat, amelyekből összeáll a zene, még az őseinktől kaptuk, de ezek a jelenlegi életünk történeteivel fonódnak össze. Végül pedig mi magunk is továbbadjuk az egészet a jövő emberének: azt is, amit mi magunk is kaptunk, és azt is, amit már mi tettünk hozzá.
