A vége felé közeledik a cannes-i filmfesztivál. A marketnak vége, és a városban mindenfelé kezdenek láthatóan kevesebben lenni. A csütörtök esti versenyfilm sajtóvetítésén már csak fél ház volt, de a péntek délutáni Randevú Jane Fondával című programra még mindig nem lehet jegyet szerezni. Pedig a repülőtérre való indulás előtt ez lehetne az utolsó esemény, amin részt veszek, és a legendás színésznővel való találkozó jelenthetné számomra az idei cannes-i élmény tökéletes lezárását.
A 2023-as fesztivál nyugalmasabb volt, mint amit a korábbi években megszoktunk. Nem voltak tüntetések, botrányok, félmeztelenül a vörös szőnyegre rohanó aktivisták, füstbombák vagy éppen szenzációs PR-fogásként bedobott, színes füstcsíkot húzó vadászgépek, mint tavaly. A sztárok és filmes legendák persze idén is szép számban megjelentek a cannes-i vörös szőnyegen: közvetlen közelről Pedro Almodóvart, Scarlett Johanssont, Bryan Cranstont, Leonardo di Capriót, Robert de Nirót és Jam Jarmuscht sikerült megpillantanom.
Változatos, sokszínű összeállítás az idei versenyprogram, amelyben hét női alkotó filmje is helyet kapott. A 21 versenyfilmből az első hatot nem láttam, mert csak a fesztivál harmadik napján futottam be, egyet programütközés miatt kellett kihagynom, kettőt pedig az utolsó napon, péntek délután és este vetítenek először, amikor én már úton leszek hazafelé. Tizenkét versenyfilmet sikerült tehát megnéznem.
Vannak köztük kosztümös, történelmi drámák. A brazil rendező, Karim Ainouz Firebrandje VIII. Henrik utolsó házasságáról szól. Jude Law félelmetes az elhízott, hanyatló egészségű, hirtelen haragú király szerepében, intelligens, céltudatos feleségét, Katalint a mindig csodálatos Alicia Vikander alakítja. Marco Bellocchio nagyszabású és hatásos alkotása, az Elrabolva a 19. századi Itáliában játszódik. Egy zsidó kisfiú történetét meséli el, akit a pápa emberei erőszakkal elszakítanak családjától és kikeresztelkedésre kényszerítenek. Tran Anh Hung filmje, a Dodin Bouffant szenvedélye a belle époque idején játszódik Franciaország gyönyörű, napfényes, virágokkal teli vidékén, és Juliette Binoche és Benoit Magimel főz benne fenségesnél fenségesebb fogásokat. Jonathan Glazer hátborzongató filmje, a Zone of Interest az auschwitzi táborparancsnok családjának idilli életét mutatja be a megsemmisítőtábor közvetlen szomszédságában.
Az erős szerzői hangú, formalista filmek közé sorolható Wes Anderson színpompás, hangulatos és vicces Asteroid Cityje, amelyről itt írtunk bővebben, Aki Kaurismäki mélyen humanista, lélekemelő szerelmesfilmje, a Hulló levelek, illetve Jessica Hausner felkavaró társadalmi szatírája, a Club Zero. Utóbbi egy bentlakásos iskola esztétikusan steril világába kalauzol, ahol a diákok egy csoportja egy újonnan érkező tanárnő hatására úgy dönt: többé nem vesznek magukhoz ételt.
A magánéleti drámák specialistája, Todd Haynes egy egykor botrányosan induló, de már két évtizede tartó házasság pár napját mutatja meg a May Decemberben. Julianne Moore egy családanyát alakít, aki annak idején egy 13 éves fiúval kezdett viszonyt, amiért börtönbe került, és ott adott életet közös gyereküknek. Most, húsz évvel a kezdeti események után egy híres színésznő (Natalie Portman) érkezik a családhoz. Ő alakítja majd a nő szerepét egy készülő filmben, és a Sztanyiszlavszkij-módszer szellemében pár napig a gyerekek ballagására készülő családdal együtt élve szeretne felkészülni az alakításra. A színésznő megjelenése azonban mindenkiben másmilyen érzelmeket hoz a felszínre.
Ritkán kerül remake a cannes-i versenybe, de Thierry Frémaux fesztiváligazgató kivételt tett Catherine Breillat filmjével, Az utolsó nyárral. A Szívek királynője című dán thriller nyomán készült dráma egy emberi jogi ügyvédnő és a mostohafia között szövődő, gyomorforgatóan etikátlan viszonyról szól. Az Anatomy of a Fall, Justine Triet alkotása tárgyalótermi dráma és lélektani film, amelyben egy halálos zuhanás előzményeit és utóhatásait ismerjük meg. A Banel és Adama Afrika varázslatos világába repít és egy gyönyörű, halhatatlan szerelem történetét meséli el szimbolikus képekben, lírai hangon. Wim Wenders egyszerűségében, csendességében is mélyen megindító filmje, a Tökéletes napok egy tokiói takarító mindennapjait és egy egyszerű élet szépségét és értékét mutatja be.
Ezek közül több film címe is elő-előkerül, amikor azt találgatják a fesztivál résztvevői, hogy vajon ki kapja majd az Arany Pálmát. Idén nincs egyértelmű favorit. A kritikusok zsűrije eddig Kaurismäki filmjének adta a legmagasabb, 4-es skálán 3,2-es pontszámot, mögötte közvetlenül, holtversenyben következik az Anatomy of a Fall és a May December 3 ponttal. De, ahogy a korábbi fesztiválokon láthattuk, a kritikusok kedvencei gyakran díj nélkül távoznak. Már nem kell sokáig várni: szombat este kiderül, hogy a tavalyi arany pálmás, Ruben Östlund és az általa vezetett zsűri tagjai melyik filmet szerették a legjobban.
