Négy bemutatót, két nagyszínpadi- és két stúdió-premiert tart a jövő évadban a húszéves fennállását ünneplő Örkény István Színház – jelentette be Mácsai Pál. A társulat következő nyáron a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutat be darabot, amely később a színház repertoárjára kerül.
A jubileumi évadban több rendhagyó programmal készül a színház – olvasható a teátrum keddi közleményében.
Mácsai Pál igazgatót idézik, aki a következő évad kihívásairól elmondta: számukra elsődleges a szakmai és világnézeti szuverenitás. „Csak így teljesíthetjük a színház feladatait és a közönség tisztességes szolgálatát” – hangsúlyozta.
Megnövekedett a színházjáró kedv Budapesten. „Ez természetesen jó, az okok azonban megmutatják jelenünk ellentmondásos állapotát. Nyomott kedélyű korszakokban mindig élénk a színház iránti érdeklődés, és érdekes módon az infláció is inkább a pénzek gyors elköltését segíti” – tette hozzá.
A színház jelenlegi gazdasági helyzete kevesebb bemutatót tesz lehetővé, és elkerülhetetlen a jelentősebb jegyáremelés is a fővárosi színházakban.
Mácsai Pál kiemelte a VII. kerületi önkormányzat támogatását és az Egis Gyógyszergyár Zrt.-vel fennálló együttműködést.
„A fő kérdés most is az, hogy mit mutatunk be, hogyan beszélünk a jelenről, akár régi a szöveg, akár új. Két nagy klasszikus új optikával, és két ősbemutató, köztük egy kortárs szöveg – ez a jövő évad alaprajza” – fogalmazott.
A 2023/2024-es évad első bemutatóját a nagyszínpadon Bodó Viktor állítja színpadra Lidércek, Shakespeare, Delírium címmel, Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusát Závada Péterrel gondolták újra.
A második nagyszínpadi bemutatót márciusban tartják, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét Gáspár Ildikó rendezi Polgár Csaba főszereplésével.
Az Örkény Stúdióban a jövő évadban ősbemutatók láthatók. Az előző évadban meghirdetett Emma című produkciót a tavaszi zártkörű premier után ősszel tekintheti meg a közönség.
A következő stúdióelőadás koprodukció a Dollár Papa Gyermekei független alkotócsoporttal Ördög Tamás rendezésében, októberi bemutatóval. A darab egy ismert regény színpadi adaptációja, amelynek jogkérése még folyamatban van – írják a közleményben, kiemelve, hogy a mű filmváltozata világsiker lett.
Mint írják, a jövő évad második felében, márciusban Kincses Réka saját darabját rendezi Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza címmel.
Az Örkény Stúdió bemutatóiról Polgár Csaba művészeti vezető így nyilatkozott: a stúdió a méretéből adódóan a világgal mint a társadalom legkisebb egységét képező családdal foglalkozik, olyan, mintha a nappalink lenne.
„A következő évadban tágítunk egy kicsit a horizonton, jövőre ez a nappali New Yorkban és Berlinben lesz majd, aminek köszönhetően egy másfajta világra látunk rá” – fogalmazott.
A másik érdekesség, hogy az előző évad családtörténeteinél, mint a Solness, a Szaturnusz Gyűrűje és a Hat medúza egy tepsiben, mindig férfi került a középpontba, az ő szemszögén keresztül láttuk a dolgokat.
„Most sorsszerűen úgy alakult, hogy mindhárom új bemutatónk egy női nézőpontot mutat fel” – mondta.
A színház 2024. szeptember 21-én ünnepli húszéves fennállását. Ennek alkalmából 2024 januárjától több rendhagyó eseményre számíthatnak a nézők, többek között nagy vendégségre várják őket a Madách téren, illetve összefoglaló videóanyag is készül az elmúlt két évtizedről.
A 2023/2024-as évadtól az Örkény István Színház társulatához szerződik Terhes Sándor, aki vendégművészként már többször szerepelt a színház korábbi előadásaiban, köztük a Zűrzavar 2045, a Merlin, avagy Isten, Haza, Család és a Bohémélet című darabban. Jelenleg A Várományos című előadásban Mariani képviselőt alakítja.
Új tagként csatlakozik a társulathoz Hajduk Károly, aki pályafutása során megfordult több kőszínházban és független alkotóműhelyben is.
Gálffi László egy évre alkotói szabadságra megy, erre az időre szerepeit mások veszik át, de továbbra is a társulat tagja marad.