Salgótarján 100 – 10 x 10 fekete-fehér fotó
Cseh Tamás (Budapest, 1943. január 22. – Budapest, 2009. augusztus 7.) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár.
Bereményi Géza (Budapest, 1946. január 25. –) Kossuth- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Az Eldorádó című filmjéért 1989-ben Európai Filmdíjat kapott a Legjobb rendező kategóriájában. Cseh Tamással mintegy 1300 dalt írtak közösen.
1. rész: 1977-ben jelent meg a Levél nővéremnek. Ez idő tájt éppen katona voltam, de ritka szabadságaim egyikét töltöttem itthon, Tarjánban, amikor a Művelődési Ház melletti könyvesboltban fölfedeztem. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Borítóján Gink Károly fekete-fehér kettős portréja egyszerűen kellett nekem. Az eladó fölrakta a lemezt, „Ez egy levél, /a borítékja kékes”. Ennyi elég is lesz, mondtam és már vittem is magammal. Valójában keveset tudtam a szerzőkről és a zenészekről. Amikor letelt a szabadságom betettem a katonatáskámba, és meg sem álltam vele Nagykanizsáig. Az üteg KISZ-klubjában voltak régebbi lemezek, kevés szabadidőnkben és vasárnaponként jobb híján ezeket hallgattuk. Egy ilyen délután tettem föl Cseh Tamás, Másik János és Bereményi Géza dalait, aztán óvatosan kémleltem, milyen hatást váltanak ki társaimból. Nos, az eredmény meglepő volt. Azok a főként alföldi fiúk, akik téeszek gépállomásain szerelőként, vagy melléküzemágak lakatosaiként dolgoztak civil életükben, azonnal megszerették, általuk ez lett a legtöbbet forgó korong a továbbiakban, nagyon gyorsan megtanulták a szövegeket is. Azok a pesti srácok viszont, akik mondjuk az akkori Generál együttes holdudvarához tartoztak, vagy személyesen ismerték Ebedli Zoltánt és Törőcsik Andrást, a korszak híres futballistáit, csak fanyalogtak.
1978. június 25-én rendezték az Argentína – Hollandia világbajnoki döntőt Buenos Aires-ben. Tíz nappal korábban szereltem le a hadseregből, aznap magányosan sétálgattam Debrecen főutcáján, és azon gondolkoztam, hol tudnám megnézni a mérkőzést. Ekkor pillantottam meg egy ismerős fiút, aki négy-öt lány társaságában beszélgetett a szemközti járdán. Rögtön bevillant, hogy valamennyien tarjániak. A mérkőzést az egyetemi kollégium zsúfolásig megtelt társalgójában néztük, mindannyian a hollandoknak szurkoltunk. (Végül hosszabbításban az argentinok nyertek, akik már a meccs előtt is erős pszichikai nyomást helyeztek az ellenfelükre, oly annyira, hogy a hollandok a mérkőzés lefújását követően azonnal elhagyták a stadiont, nem vették át az ezüstérmeket sem, hanem rögtön haza indultak. Jellemző, hogy a FIFA, amely mindig is kényes volt a protokolláris körítésre, semmilyen utólagos büntetést nem szabott ki a holland együttesre.) Este az Új Vigadóban táncoltunk, a hely azóta nyomtalanul eltűnt, majd zárás után, egy üveg borral a kezünkben a Nagyerdőben sétálgattunk és Cseh Tamás nemrég megjelent második lemezének, az Antonie és Désiré-nek dalait énekelgettük, kórusban.
1979 őszén volt egy Cseh Tamás koncert Tarjánban, a Frontátvonulás című előadását mutatta be. Egy jó ismerősünk, aki újságíróként dolgozott, a koncert után odalépett hozzánk és felajánlotta, hogy menjünk fel hozzájuk, mert ott lesz Cseh Tamás is, aki nála szállt meg. Nagyon meglepődtünk a barátnőmmel, mostani feleségemmel, akivel már a Nagyerdőben is együtt énekeltünk anno, mert nem igazán találkoztunk még híres emberrel, ilyen szűk körben. Nagyjából nyolcan lehettünk a házibuliban, persze mindenki Tamásra volt kíváncsi. Emlékszem, megkérdeztem tőle, hogy a szomorúság, ami a dalaiból árad, az egyetemes, vagy csak az akkori politikai rendszer váltja ki belőle. – Nem, nem, – mondta. – Én nagyon hiszek a szabadságban és a demokráciában. Valahol középszinten kell elkezdeni, ha ott a megfelelő helyekre olyan szakemberek kerülnek, akik már jártak nyugaton, ismerik azt a világot, és elég okosak is, akkor szép lassan át lehet venni a hatalmat a jelenlegi vezetéstől. Aztán eljátszott néhány dalt az eredeti szövegével, amik nem jelenhettek meg lemezen, majd elmesélte egy kalandját, amikor a Huszonötödik Színházzal eljutottak Kolumbiába (?), egy nemzetközi színházi fesztiválra. – Jordán Tamással kaptunk közös szobát a szállodában, aki a kulcs átvétele után előre sietett és bezárkózott. Amikor kopogtam az ajtón, imigyen szólt ki: – Beengedlek, de enyém az alsó ágy, te alszol a felsőn! – Oké, – válaszoltam beletörődve, – csak engedj be, mert nagyon fáradt vagyok. Amikor beléptem egy királyi lakosztály tárult elém, amit csak filmekből ismerhettünk addig. Még hogy emeletes ágy! Külön szoba, baldachinnal, fürdőszobával, luxus ellátás egy hétre.
Aztán szóba került a frissen megjelent 3. lemeze, a Fehér babák takarodója, rajta a Salgótarján című számmal. De engem akkor sokkal jobban érdekelt az I Love You So, aminek a szövege szíven talált: „Bár se te, se én nem tudtunk angolul / Mégis azt hittük, hogy ami belénk szorult / Ez kimondja helyettünk angolul / Ó, az az énekes énekelt angolul / És mi azt hittük, hogy ami nincsen meg magyarul / Megírták helyettünk angolul.” – Ezt mindannyian így éltük meg Magyarországon és Kelet-Európában, – válaszolta. Az úgy nevezett nagy generáció, vagy beat-generáció tagjainak alapélménye volt ez az érzés.
Sok mindenről beszélgettünk még, hajnalodott már, mikor végül hazaindultunk. Szükségem volt egy kis alvásra, mert minden reggel félhatkor keltem, a Mélyépítő Üzem szerelőcsarnokában dolgoztam akkoriban. Természetesen sok-sok további koncertjén ott voltunk az idők folyamán, Tarjánban és Budapesten, akárhogy is, megkerülhetetlen részévé vált az ifjúságunknak és a személyes történelmünknek.
2. rész: 2015. szeptemberében Kőrössi P. József barátommal készítettünk egy rövid videóinterjút Bereményi Gézával, aki Pauer Gyuláról és Eörsi Istvánról őrzött emlékeit mesélte el.
Kevés időnk lesz, mondta KPJ, mert Géza most írja az önéletrajzi regényét. (Magyar Copperfield – 2020. Magvető) És az írók nem szeretik, ha ilyenkor zavarják őket. Ehhez képest szívélyes fogadtatásban részesültünk, kerek, képekben gazdag interjú készült, aztán beszélgetés az élet dolgairól. Kiderült, hogy a közeljövőben utazik Izraelbe, én rögtön meséltem a saját élményeimet, mutattam az ott készült fotókat. Végezetül arra kérem, beszéljen egy kicsit a Salgótarján című daluk születéséről.
– Rendben -, válaszolta, de először azt mesélném el, hogy nekem milyen volt a személyes kapcsolatom Salgótarjánnal. A húszas éveim elején volt egy visszatérő, Salgótarjánhoz köthető álmom, bár akkor még nem jártam a városban… Talán, ahogy másokkal is előfordult már, repültem álmomban. Széttártam a karomat és lebegtem a táj felett. Viszont minden egyes alkalommal Salgótarján főterén landoltam, ahol még életemben nem jártam. Aztán az álom időnként folytatódott, különféle dolgok történtek velem ezen a számomra ismeretlen helyen. Ez a repülős sorozat körül-belül másfél évig tartott, és szinte minden éjszaka visszatért. Aztán a hetvenes évek végén egy egész hetet töltöttem a Karancs Szállóban, mert itt írtam A kedves szomszéd című film forgatókönyvét, amit Kézdi-Kovács Zsolt rendezett, 1979-ben. Határidős munka volt, ezért egyszerűbbnek tűnt elvonulni a nagyváros forgatagától. Akkor ismertem meg ezt a helyet, ami kicsit furcsa volt nekem, mert, ahogy kinéztem a szálloda erkélyéről, azt láttam, hogy a főtér tele van szobrokkal. Az egész látvány egy majdani Kádár-kori múzeumra emlékeztett engem, már akkor. De megismerkedtem nagyon kedves emberekkel, akik esténként sokat meséltek a város különleges, egyedi múltjáról, úgyhogy jó most nekem visszagondolni erre az időszakra. Nos, a dalszövegbe, illetve versbe, hadd nevezzem versnek, pedig pusztán prozódiai okok miatt került be Tarján neve, bár tudom, hogy Tamás többször megfordult ott. Ez egy ironikus dal, a mi akkori szűkös életünkről szól, hogy egy másik helyszín, „Nógrád helyett Komárom megye” nem hoz valódi változást, és marad ugyanaz a reménytelenség.
Születésnapok (2023. január 27.)
Cseh Tamás január 22-én lett volna 80 éves,
Bereményi Géza tegnapelőtt töltötte be a 77-et,
Salgótarján ma 101 éve lett város,
és a cikk szerzője tegnap volt 68.
A fehér babák takarodója lemezborítójának szövege: SALGÓTARJÁN – E dal segítségével bejárhatjuk a Tékozló Fiú rendelkezésére álló egész világot Tarjántól Komáromig, egy Tarjánban hagyott lánytól a komáromi letelepedésig, családalapításig húzódik az ív, féltékenység, elvágyódás, megbánás kavarog benne, a párokat ketté szakító vonatfütty festi alá.
Bereményi Géza: Salgótarján
Hej, Salgótarján új állomásán |
Kinéztem az expresszből és
Meghibbantam pillanat alatt
Miattad mert téged láttalak
Jaj, Salgótarján új állomásán
Ott álltál te két gyermekkel
És férjeddel, mint családi kép
Kinek Tarján képzi keretét
Letéptem a fülke ablakot
És a neved kiabáltam ott
Ellöktem a feleségemet
Ki lefogott és nem engedett
Nem hallottál, de érzésem szerint
Csak én járhattam fejedben megint
A síp, szólt a síp, a kés így hasít
És az expressz mozdította
sok-sok lomha súlyos kerekét
És a családi kép keretét
A síp mint a kés, mint elrendelés
Kivágott a képből engem
S férjed feszített a helyemen
A Tarján által képzett kereten.
Sírtál egykor, hogy maradjak itt
Ám a vágyam messzi földre vitt
Elhagytalak, s Tarján városát,
Sípszó küldött, várt a nagyvilág,
Nógrád helyett Komárom megye
Így lett végül létem kerete
Komárom megye nőm szülőhelye
Szállt az expressz, vitt el tőled,
Így törtem át Tarján keretét,
Komáromban várt családi kép.
A tág nagy világ, várt, várva várt
Így hagytalak magad téged
És elmentem, mert nagy volt a tét,
Választottam Komárom megyét
Választottam Komárom megyét
