Karácsonykor született, és negyven évvel később, karácsonykor vetett véget életének. Már a főiskolán tömegek rajongtak érte, hosszú éveket töltött Szegeden, míg ünnepelt díva lett a fővárosban. Gyakran mondogatta, hogy nem akar megöregedett színésznő lenni, de azt senki sem gondolta, hogy így ér véget a története.
A hirado.hu a Nemzeti Fotótár archívumának segítségével idézi fel az ötven éve, 1972. december 26-án elhunyt Jászai Mari-díjas színésznő, Domján Edit karrierjének felejthetetlen pillanatait.
Domján Edit 1932 karácsonyán, december 25-én született. Édesapja gumigyári munkás volt, a négytagú család nagy szegénységben élt előbb a fővárosban, majd Maglódon. Edit tizenhét évesen, 1949-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol akkor nem volt alapkövetelmény az érettségi, csak a tehetség.
Háromezer jelentkező közül választották ki, s egyéves szakérettségi tanfolyamra küldték, ahol egy év alatt vizsgázott le a középiskola négyéves anyagából. 1950-ben hatvanad magával vágott neki a színészmesterség elsajátításának, diplomát 1954-ben csak tizenketten kaptak.
Színi pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, ahol kezdetben – kellemes énekhangja lévén – szubrettszerepekben lépett színpadra. 1961-ben szerződtette a budapesti Petőfi Színház, az első magyar zenés színház, ahol szinte pillanatok alatt ismert, elismert és keresett színésznő lett. 1963-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1964-ben átigazolt a Madách Színházhoz, élete végéig ennek a társulatnak a tagja volt.
Elsősorban vígjátéki figurákat alakított, ilyenkor érvényesültek a legjobban utánozhatatlan kis gesztusai, karikírozó képessége, tiszta, bensőséges lírája, vonzó nőiessége.
A hatvanas években ő volt az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő, 1967-ben havi harmincegy fellépése volt.
Kivételes sikert aratott Marcel Achard A bolond lány című vígjátékának címszerepében, a darab évekig ment táblás házakkal a Madách Színház Kamaraszínházában. Az ötszázadik előadásra Budapestre érkezett Achard, aki kijelentette: tizenkét országban látta darabját, de ez az előadás tetszett neki a legjobban.
Filmezni 1960-ban kezdett. A Két emelet boldogságban férjével, Kaló Flóriánnal egy könyvmoly házaspárt formáltak meg, drámai erejéről tanúskodott az Új Gilgámes vélt betegséggel küszködő Lillája.
Játszott még az Oldás és kötés (1962), Az utolsó előtti ember (1963), Az alvilág professzora (1969), az Imposztorok (1969) című alkotásokban. A televízió is gyakran foglalkoztatta és szinkronmunkákat is vállalt, csodálatosan mondott verset és mesét. Művészi munkáját 1965-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el.
Tiszta szívű, a művészetért, hivatásáért rajongó ember volt. A közönség imádta, a szakma elismerte, a kritikusok kedvence volt, pályatársai szerették, ő mégis magányos maradt.
Férjétől, Kaló Flóriántól 1969-ben vált el, de barátságban maradtak. 1972 januárjában a kor talán legnépszerűbb táncdal-énekesével, Szécsi Pállal került viharos, de annál intenzívebb kapcsolatba, amely alig tíz hónapig tartott és véget is viharosan ért.
Domján Edit félt az öregedéstől, a sikertelenségtől, mindig azt mondta, hogy csak negyven évet akar élni. Így is történt – negyvenedik születésnapja után egy nappal, 1972. december 26-án önkezével vetett véget életének. Titokzatos egyéniségét, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálát mítoszok övezik.
1992-ben volt férje, Kaló Flórián létrehozott egy nevét viselő alapítványt. Az alapítvány által létrehozott díjat minden évben egy negyvenedik életévét még be nem töltött tehetséges vidéki színésznő kaphatja meg, aki alakításaiban tovább hordozza Domján Edit szellemiségét. 2002-ben Budapest Főváros Önkormányzata emléktáblát avatott egykori lakhelyén. 2011-ben emlékére utcát neveztek el róla Budapest III. kerületében.
