Nesrine Belmokh
+ Interjú

Nesrine Belmokh: Egyszerre vagyok csellista és énekesnő

Nesrine Belmokh: Benne van, ahonnan jövök: az algériai arab közeg. Benne van az európai klasszikus zene. Benne van az a jó sok rock meg soul.

Fotó: Nerea Coll
Keresés a weben

Egy zenész, akire nem lehet címkéket ragasztani. Csellista is, énekesnő is, arab is, francia is, játszik jazzt, klasszikus zenét, világzenét, könnyűzenét, és saját dalait három különböző nyelven írja. Nesrine Belmokh hamarosan Budapestre érkezik a Müpába legújabb lemezének zenei anyagával – ennek kapcsán tettem fel neki néhány kérdést.

A koncert címe, ahogy a lemezé is, “Nesrine”. Mi ennek a története?

Ez az első lemezem, amelyet szólistaként készítettem, korábban ugyanis zenekarral játszottam együtt. Emiatt nem akartam neki más nevet adni, mint a sajátomat: így prezentálom ezt az új önmagamat, aki immár egyedül járja az útját. A koncert lemezbemutató lesz, eljátszom róla az összes dalt, és a végén még néhányat a korábbi zenekar, a NES repertoárjából.

Elég személyes lemeznek hangzik. A dalok is ilyenek?

Abszolút, nem tudok másról írni, mint ami bennem van, velem történik. A dallamok és szövegek abból erednek, ahogy én látom a világot, amilyen tapasztalatokat gyűjtök.

Tudnál erre egy példát mondani?

Ott van például az Elle, a lemez egyetlen francia nyelvű dala. Az elle franciául a nőnemű személyes névmás. Ehhez egy színházi előadás adta az inspirációt: egy Antigoné-feldolgozás volt, amely nagyon nagy hatással volt rám, sokáig gondolkodtam utána az emberi kapcsolatokon, a főhősnő helyén a történetben. A szöveg pár perc alatt született, mondhatni kiáradt belőlem. Mindenképpen rá akartam tenni a lemezre ezt a dalt, habár a nyelve miatt kicsit kilóg onnan, de nagyon szeretem. Nem is annyira dalszerű, inkább olyan, mint egy mondott szöveg, egy vers.

A többi dal milyen nyelven íródott?

Vannak angol dalaim, ezek közül érdemes kiemelni a Silent Mood címűt, amely a jazz, és ezen belül is a női jazzisták előtti főhajtás. Ezekből a dalokból könnyű kihallani a saját érzéseimet különféle helyzetekben: az ilyenek angolul elég lényegretörően kifejezhetők. Emellett vannak arab nyelven írt dalaim is, amelyekben leginkább az őseim öröksége él tovább, az anyukámmal való kapcsolatom, és persze a spiritualitás, a gyökerek.

Miért választottad a szólókarriert a zenekari élet után?

Szükséges volt ez a lépés, hogy mindent kifejezhessek, amit szeretnék, és tényleg megtalálhassam önmagam a zenei pályán – ami persze egy végtelen út. Annak idején csellistaként kezdtem, majd csatlakoztam a NES-hez, ahol énekesnő lettem, a csellón pedig másvalaki játszott. Egy ideig jól működött ez, aztán rájöttem, hogy én is szeretnék újra többet csellózni. A többiek is különféle irányokba fejlődtek, ami természetes folyamat, így elindultunk a saját külön útjainkon. Így most egyszerre vagyok csellista és énekesnő.

A West-Eastern Divan Orchestrának is a tagja voltál. Milyen élmény volt?

Nagyon intenzív, erőteljes időszak, hála a zenekarvezető Daniel Barenboimnak. Ő alapította ezt a formációt az azóta sajnos elhunyt Edward Saiddal együtt (aki egyébként társadalomtudósként, a posztkoloniális tudományok egyik atyjaként ismert – a szerk.). Az eredeti ötlet az volt, hogy csak palesztin és izraeli zenészek játsszanak együtt, de aztán kiterjesztették a lehetőséget az egész arab világra. Így kerülhettem bele én is, hiszen algériai származású vagyok, nem palesztin. Gyönyörű idők voltak, csodaszép termekben zenéltünk a világ minden táján, és az embereket nagyon megérintette a munkásságunk üzenete.

A te saját zenédnek van valami közéleti, társadalmi, esetleg politikai töltete?

Szerintem a zene maga is egy üzenet. Világlátás, azazhogy a világ leírása. Ez lehet az egyik oka annak, hogy olyan sok avantgárd jellegű zene van. És persze kapcsolódhat a társadalomhoz, az emberi civilizációhoz, közvetíthet valamilyen üzenetet. Ha érzelmekről van szó, a zene hihetetlen erővel bír, és nagyon jól össze tudja hozni az embereket. Pedig ezek fizikai síkon csak frekvenciák, mégis elképesztő dolgokat hoznak ki az egyénekből és a közösségekből. Úgyhogy igen, azt hiszem, a zene lehet az eszköze valami nagyobb célnak is.

Mindeközben viszont említetted, hogy személyesek is a dalaid.

Amikor leülök megírni egy dalt, nem gondolom végig előre, hogy mi lesz ez, mi vele a célom, csak jön. Nekem ez kell a túléléshez. (nevet) Ugyanígy a műfajokon sem gondolkodom, hogy jazz, világzene, klasszikus zene, könnyűzene születik éppen. Nem is én aggatom a műveimre ezeket a címkéket, inkább mások teszik. A zeném mindazt tartalmazza, amit tudok a zenéről. Benne van, ahonnan jövök: az algériai arab közeg. Benne van az európai klasszikus zene, amit a kezdetekkor tanultam. Benne van az a jó sok rock meg soul, amit szívesen hallgatok. Ezek pedig mind összeállnak valami újjá, amit én teremtek mindabból, ami akkor éppen érdekel és foglalkoztat.

Mit vársz a budapesti koncerttől?

Nagyon örülök, hogy felléphetek a Müpában, és remélem, az embereknek tetszeni fog, amit hozok. Még mindig annyira új, hogy egyedül koncertezem. Kicsit ijesztő, de közben persze nagyon izgalmas és felemelő is.

Nesrine Belmokh: Egyszerre vagyok csellista és énekesnő
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top