Színház, zene, költészet, irodalom, POKET könyvsorozat és közösségépítés – csak néhány terület, amelyeken Vecsei H. Miklós alkot. A 30 éves, rendkívül sokoldalú, Junior Prima-díjas színművész jelentős rajongótáborral rendelkezik, szavainak hitele van, sokak számára példakép. Mesélt nekünk a napokban lezárult Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm forgatásáról, arról, hogy miként adta át magát a magyar orvos karakterének, de beszélgettünk jelenlegi terveiről, közelgő bemutatóiról, valamint a nevéhez fűződő POKET zsebkönyvsorozat szerepéről és létjogosultságáról is. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Vecsei H. Miklós színművésszel.
Bejelentetted, hogy év végéig nem leszel elérhető a közösségi médiában, telefonon és interjút sem adsz. Velünk most kivételt tettél, köszönjük. Miért hoztad ezt a döntést?
Nagyon belemásztam a filmszerepbe és ahhoz, hogy kijöjjek belőle, önmagam építésére, tisztítására és csendre van szükség. Ezért most is épp kirándulok.
A Koltai Lajos rendezésében készülő Semmelweis című alkotásra gondolsz, amelyben a főszereplőt alakítod. Mesélnél róla?
Alapvetően nem szeretek forgatni, mert amit az én karakterem jelent a képernyőn, az más, mint amilyen belül vagyok. Színházban például nagyon szívesen játszottam Nemecsek Ernőtől kezdve József Attilán át II. Richárdot vagy Hamletet, mert a lelkem valahol bennük van és ezt játék közben megélem. Filmen viszont az adott karaktert az arcnak kell sugároznia, és a filmrendezőket eddig az én arcom teljesen másra ihlette, mint amilyen én valójában vagyok. Elfogadtam, de 5-6 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy nem megyek többet castingokra egyáltalán. A Semmelweis szereppel Koltai tanár úr keresett meg engem, azzal, hogy ő ezt a filmet szeretné megcsinálni, ha van kedvem, akkor csináljuk együtt. Ez így egy egészen más szituáció volt, mint a korábbi filmes munkáim. Nagyon jókor is jött, mert igazán szerencsés az a helyzet, amikor a színész magánéletének az eseményei közelítőleg egybevágnak a karakterének a helyzetével. Ez segíti az átélést.
Hogyan zajlott a forgatás?
Több fronton is nagyon érdekes és egyúttal nehéz 3 hónap van mögöttünk. A szakmai részét tekintve egy orvos mozdulatait, tudását korabeli szinten elsajátítani önmagában is izgalmas és szép feladat volt. A szerepre való felkészülés során találkoztam boncmesterrel, történésszel, bábával, tanultam a születésről, a korabeli eszközökről. Emellett a főszereplő valós történelmi személy, akiről sok mindent tudunk, de színészileg az volt a feladatom, hogy ne hőst vagy példaképet teremtsek, hanem egy komplex emberi lelket próbáljak megmutatni nemcsak a magasságaival, hanem annak mélységeivel és hibáival együtt. A harmadik aspektus pedig a Semmelweis-szel kapcsolatos tények bemutatása, azaz hogy adott egy magyar orvos egy bécsi klinikán 1847-ben. Kissé hideg, mogorva, antiszociális embernek mondják és naponta halnak meg a kezei között kismamák és újszülöttek. Ezt az akkori orvostársadalom letudja azzal, hogy egy bizonyos gyermekágyi láz, egy kór van a háttérben. Egyedül ő az, aki sejti, hogy ez inkább műhiba lehet, aminek az orvosok az okozói, de sokáig nem tud rájönni, hogy pontosan mi. Irgalmatlanul emésztő éveket élt meg attól kezdve, hogy megsejtette, hogy náluk van a hiba, egészen addig, amíg a halálozások száma el nem kezdett csökkenni. Innentől kezdve a sorsa túlmutat a saját életén. A szeretteink elveszítése fölött érzett tehetetlenség, az, hogy nem kapunk válaszokat a miértekre, olyan lelkileg felőrlő és fájdalmas folyamat, amit nekem nagyon nehéz volt megélnem. Egy idő után már nemcsak szakmailag, hanem a saját magánéletemben is ezt cipeltem. Remélem, hogy azok a megélések, amelyek nekem sikerültek a kamera előtt, passzolnak Semmelweis-éhez és hiteles lett az alakítás.
Ami a stábot illeti, fantasztikus élmény volt a közös munka mind a színészkollégákkal, Nagy András operatőrrel, mind az engem közvetlen körülvevő stábbal, de kiváltképp Koltai tanár úrral, aki tényleg világklasszis, évtizedekig ott volt a legnagyobbak mellett. Ha már más nem is történne velem a filmes karrierem során, ez a találkozás önmagában elég.
Külföldről jöttél a napokban. Szakmai úton voltál?
Igen. Amióta eljöttem a Vígszínházból, azóta próbálok a színház peremterületeivel foglalkozni, kísérletezni és minél közelebb kerülni a zenéhez. Figyelem, hogy egy anyagnak milyen hatása van, milyen forma és szöveg az, amellyel 2022-ben a fiatalságot leginkább meg tudom szólítani. Ehhez kapcsolódva csináltunk egy Nemes Nagy Ágnes estet, aki idén lenne 100 éves. Az ő életének fontos állomásait jeleníti meg a darab. Ennek a bemutatóját tartottuk Rómában, majd Brüsszelben. Leginkább a helyi magyar közösség jött el, teltház volt mindkét helyszínen. Nemes Nagy Ágnest viszonylag kevesen ismerik, nincs nagyon kultúrája, ezért sokat foglalkoztunk azzal, hogy megmutassuk, az ő személyisége ma miért lehet fontos, melyek azok a döntések, amelyek esetleg hiányoznak az életünkből.
A nevedhez fűződik a POKET könyvsorozat, amelynek színész nagyjainkról szóló sorozatát az EJI is támogatja. Hogyan fogalmazódott meg benned az ötlet és hogyan vált valósággá?
Amikor az első okostelefonomat megkaptam, viszonylag hamar észrevettem, hogy függő lettem. A telefonnak és a közösségi médiának is. Elkezdtem figyelni, hogy ez a függőség mitől veszi el az időt, illetve, hogy mik a legfőbb tünetei. Azt találtam, hogy ha csend volt, akkor reflexszerűen benyúltam a zsebembe és elővettem a telefonomat. Ezzel megszűnt a csendnek az ihlető funkciója, nem tudtam kihasználni, vagy megérkezni benne. Ezért azt találtam ki, először csak magamnak, hogy a zsebembe a telefonom mellé szerkesztek egy kis zsebkönyvtárat, hogy mindig legyen nálam olvasnivaló. Most is épp itt van a Hermann Hesse Demian a zsebemben. Aztán egyre több barátomnak meséltem erről és egyre többeknek tetszett meg, kértek, hogy nekik is csináljak ilyen könyveket. Végül már annyian érdeklődtek, hogy azt gondoltam, hogy ez egy generációs jelenség, széles köröknek is érdekes lehet. Az automatákban való árusítás egy plusz szerencsés ötlet volt, aminek bürokratikus és anyagi okai vannak: így előállítási költségen tudnak a könyvek bekerülni az automatákba.
Az EJI hogyan került a képbe, mint támogató?
Mivel ez egy nonprofit vállalkozás, ezért egyrészről nagyon fontos, hogy utolsó forintig átláthatóak legyünk, másrészről pedig szükségünk van egy-egy kötet kapcsán olyan támogatókra, akik érzékelik a POKET misszióját és szívesen vesznek részt a közös munkában. Latinovits Zoltán, Gobbi Hilda, Sinkovits Imre, Garas Dezső és Psota Irén életrajzi írásait, Keleti Éva fotóival jelentethettük meg az EJI segítségével. A vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozott irántuk a fiatalok körében, aminek nagyon örülünk, hisz itt olyan példaképekről van szó, akiknek az útmutatásai ma igencsak hiányoznak.
Rendszeresen részt veszel POKET közösségi találkozókon is. Hogy zajlik egy ilyen és miért tartod ezeket fontosnak?
A POKET célja elsősorban nem is az olvasás népszerűsítése, hanem olyan közösség kialakítása, amely az előbb említett gondolatisággal azonosulni tud. Minden egyetemi városban és Budapesten is kialakultak POKET közösségek, amelyek időközönként találkoznak egy könyv- vagy filmklub keretében, vagy csak egy beszélgetésre. Most a budapesti közösség-találkozókra azért van kiemelten nagy szükség, mert annyira bizonytalan lett az életünk az utóbbi időben, a háború, a pedagógus sztrájk, a rezsi helyzet, infláció miatt, hogy a fiatalok nem tudják, mik az irányok, kikre figyeljenek, hogy tartsák meg a saját csendjüket, vagy belső nyugalmukat. A budapesti találkozókon ezekről a témákról beszélgetünk.
Az utóbbi időben a zene felé nyitottál. Mi adta a lökést ehhez, illetve miben ad ez mást neked a színházhoz képest?
Tizenharmadik éve vagyok a pályán, azóta foglalkozom napi szinten színházzal és szövegekkel és úgy érzem, hogy azokat a mondatokat és üzeneteket, amelyek elhangzanak a darabjaimban, nagyon könnyen áruljuk el. Lehet, hogy egy ideig tudjuk tartani magunkat ezekhez az értékekhez, de aztán a szavak túlnőnek rajtunk, vagy mi a szavakon. Emellett vannak az életünkben olyan fontos és mélyen ülő események, amik szavakkal nem megfogalmazhatóak. Több tízezer oldalnyi szövegkönyv és sok száz lejátszott szerep után azt éreztem, hogy valami olyan dologgal szeretnék most foglalkozni, ami a szövegen túl tud mutatni.
Milyen zenei projektben láthatunk/hallhatunk a közeljövőben?
Most készítünk Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján egy koncert- színházi előadást hatodmagammal nagy díszlettel és vetítő apparátussal, amelynek a bemutatója február végén lesz. Közben csinálunk egy Cseh Tamás estet is, amelyet január végén mutatunk be.
Hogy marad szabadidőd ennyi munka mellett? Mit csinálsz olyankor, amikor nem írsz vagy játszol?
Nekem a munkám az igazi feltöltődés. Ha van szabadidőm, akkor írok. Van pár regény-, és forgatókönyv ötletem. Most például a Pilinszky koncert miatt hónapok óta Pilinszky-t olvasok. Ennél nagyszerűbb munkát pedig el sem tudok képzelni.
Vecsei H. Miklós 2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. A színészet mellett verseket is ír. 2015-től 5 évig a Vígszínház társulatának tagja, a Pál utcai fiúk előadásában Nemecsekként lett sokak kedvence. 2016-ban Junior Prima Díjat kapott. Állandó alkotótársával, ifj. Vidnyánszky Attilával közösen vezeti a fiatal színházi alkotók közösségeként 2017 elején alakult Sztalker Csoportot, amely egy, az Arany János-évforduló apropóján készült, első saját bemutatóval (Kinek az ég alatt már senkije sincsen) indult útjára.
2018-ban hívta életre az olvasást népszerűsítő és közösség alkotó projektet POKET néven, amelyért a kultúra 50 arca – „ügy” kategóriában 2019-ben megkapta a KULT50 elismerését.
2021-ben Budapestért díjat vehetett át a minőségi irodalom újszerű terjesztése, a kultúra és olvasás népszerűsítése érdekében végzett, közösségformáló tevékenységéért, erőteljes színpadi jelenlétéért.
