Nem könnyű okos szavakat találni, mikor egy életművet tart a kezében az ember, életmű olyan értelemben is, hogy nem fikciós kalandok, hanem megélt történetek mesébe illő sorozata ível át egy életpályán; Zákonyi Botond élettörténetei ezek.
Aki valaha elmerült legalább bokáig a magyar horgászéletben, annak nem kell bemutatnom Zákonyi Botondot, aki pedig most találkozik vele először, készüljön fel arra, hogy olyan káprázatos világba csöppen, amely a magyar nyelvű történetmesélés legmagasabb színvonalú hagyományait idézi. Leírásai olyan elevenek és plasztikusak, hogy a könyv bárkit képes magával ragadni, akár egy részletgazdag természetfilm, amelyben barátok, horgászélmények, különös helyszínek váltják egymást. Járjuk a világot, de mindig visszatérünk a nagy szerelemhez, a Balatonhoz.
A Parti szél című könyv 550 oldala a Magyar Országos Horgász Szövetség kiadásában jelent meg, és a Szövetségben kapható: 1124 Budapest Korompai utca 17.
Ízelítőül olvassátok el, mit is gondol a szerző, Zákonyi Botond a könyv fülszövegében a könyvről, de előtte mutatunk egy kis csemegét képekben, Botond fantasztikus horgászélményeiről:
Hatévesen került először a kezembe horgászbot. A keresztapámé, aki csónakkal vitt horgászni a déli part akadóira. Otthon nevelt bambuszból készült, aminek minden ízét gázlángon megegyengetve két éven át szárította a padláson sárgára a mestere. Kaland volt a javából, távolodva a kikötőtől, ezer méteren már volt ereje az esti szélnek, amit magabiztosan uralt a dióhéj csónak. „Ezerötszáz méterre megyünk, figyelj kis körösztöm! Fedi már a rádióadó a bakterházat?”- kaptam az utasítást. Mentünk még egy darabig, aztán nagyot kurjantottam: „Eltűnt a bakterház!” Akkor helyben vagyunk húzta be az evezőket, és leengedte az első horgonyt. Addig sodródtunk, amíg a hosszú horgonykötél engedte, majd lemacskáztuk a hátsó horgonyt, feszesre húztuk a kötelet, és már repülhettek az élő kishallal csalizott horgok.
Gyerekként csak úszós bottal horgászhattam, de legalább kékfarkúakra, így hívták mifelénk a süllőt. A napszállta óráiban apró rángásokkal, majd egyre erőteljesebb húzással megindult keresztapám botján a kapásjelző karika. Mindez hetven éve történt október első hétvégéjén, a süllőző szezon kezdetén. Mesék lapjaira való az a mélyből jövő húzás, ami a kapásjelző karikát odaverte a bot pereméhez. Akkor nem tudtam, hogy mindaz, ami történik, horgásszá válásom emlékezetes pillanata. A remélt zsákmány izgalmától oly hangosan vert a szívem, hogy átdobogott a megörökölt viharvászon kabáton. Az északi oldalon a tihanyi bencés apátság két tornya közt elköszönt a nap, mi a viharlámpa fényénél gyönyörködtünk az első fogas látványában. A balatoni táj szülötte ez a szépséges hal, akinek ősei a Balaton opálos vizében, tanúhegyek ölelésében, a hajdani berek szétterülő, lápos tavaiban gyarapodtak, és tették világhírűvé a balatoni fogast. Róluk és társaikról, balinokról, csukákról, pisztrángokról, gardákról, harcsákról szól ez a könyv, kalandos utazásokról, óceánok, tengerek, fjordok, delták, földrészeket átszelő folyók, kisebb és nagyobb tavak, holtágak és szaladásnyi kis patakok horgászatáról. Meg a barátokról, neves színészekről, halas tudósokról és mindazokról, akikkel hetven éve együtt élem át a horgászat szenvedélyét.
Zákonyi Botond
