Ma ünnepli 75. születésnapját Richard Dreyfuss Oscar-díjas amerikai filmszínész, aki a vásznon fellengzős vagy éppen önhitt karaktereket tudott szerethető hősökké varázsolni.
Már a középiskolában amatőr színjátszó csoportokban szerepelt. Az egyetemről néhány hónap után kirúgták, mert a vietnámi háború kapcsán összetűzésbe keveredett egyik tanárával, kötelező katonai szolgálatát is lelkiismereti okokból egy kórházban töltötte.
Ezután filmsorozatokban tűnt fel, és a hatvanas évek végén már a Broadwayn is színpadra lépett. A filmvásznon először az 1964-es Diploma előtt című filmben tűnt fel, egysoros szerepe annyira apró volt, hogy neve nem is szerepelt a stáblistán. Ezután egyre komolyabb ajánlatokkal keresték meg, az áttörést 1973-ban George Lucas American Graffiti című alkotása hozta meg számára, amelyért Golden Globe díjra jelölték.
Steven Spielberg rá osztotta az egyik főszerepet A cápában (1975), majd a Harmadik típusú találkozások (1977) című sci-fiben is. Alig harmincegy éves volt, amikor 1978-ban a Hölgyem, Isten áldja! című film főszerepéért a kategória addigi legfiatalabb kitüntetettjeként hazavihette az Oscar-díjat. A legnagyobb filmcsillagok közé emelkedett, a világ a lábai előtt hevert, mindenki arra számított, hogy ő lesz a nyolcvanas évek szupersztárja.
Ám ő buliról bulira járt, az újságok címoldalára csak kokainfüggősége miatt került, bizonyos időszakok kiestek a memóriájából, saját bevallása szerint egyáltalán nem tud visszaemlékezni például a Mégis, kinek az élete forgatására. Karrierje leszálló ágának négy éve és felejthető filmjei után érettebben tért vissza a kamerák elé.
Komédiázott a Koldusbottal Beverly Hillsben (1986) című filmben, majd Barbra Streisanddal forgatott a Call girl ötszázért (1987) című drámában, és emlékezetes alakítást nyújtott az 1995-ben Oscar-díjra jelölt Csendszimfóniában.
1997-ben Andy Garcíával Sydney Lumet Manhattanre leszáll az éj című krimijében szerepelt. 2006-ban a Poseidonban visszatért a katasztrófafilmek kedvelt műfajához, ugyanebben az évben őszintén vallott bipoláris depressziójáról egy dokumentumfilmben. 2008-ban Oliver Stone George W. Bush elnökségéről készített filmjében Dick Cheney alelnököt alakította.
Ezután évekig főként tv-filmekben és sorozatokban láthatta a közönség. A stúdiók 70. születésnapjához közeledve fedezték fel újra, játszott többek közt a Könyvklub (2018), Az utolsó nevetés (2019) és az Astronaut (2019) című filmekben.
Politikai, társadalmi kérdésekben gyakran hallatja hangját, legfőképpen a közel-keleti kérdés és az emberi jogok megsértése foglalkoztatja. Élharcosa annak a mozgalomnak, amely már az iskolai oktatás egészen korai szakaszában szükségesnek tartja az állampolgári ismeretek tanítását.
