A Nem leszek elérhető, soha többé című regény Rőhrig Eszter, a Vízhomok szerzőjének újabb műve, mely idén jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.
Az író az idei, 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Napkút Kiadó standjánál dedikálja regényét, két időpontban is, szeptember 30-án péntek 18-19. óráig és október 2-án vasárnap 13-tól 14 óráig, a Millenáris G épületében. A Takács Izolda kérdezte a regény íróját, Röhrig Esztert új könyvéről, terveiről.
Takács Izolda: A fülszöveg szerint regényed a tizenkilencedik század közepi Párizs sokszínű szellemi és művészeti életébe repíti a az olvasót. De alapvetően egy fiatal költőnő, Louise Colet és a francia író Gustave Flaubert viharos szerelméről szól a mű. Ám az oldaladon azt írtad, bár igaz, hogy a regény ránézésre valóban Gustave Flaubert-ről és Louise Colet-ről szól, így akit e téma érdekel, nem fog csalódni, de… Engem az a de is érdekelne.
Rőhrig Eszter: Amióta a hol szűk, máskor széles olvasótábort megcélzó memoárok divatba jöttek az utóbbi évtizedekben, hajlamosak vagyunk, engem is beleértve, elmerülni a magánéleti részletekben és eszünkbe sem jut, hogy lehet ott valami más is. Persze a memoár nem implikálja egyúttal a szöveg mögötti mélyebb tartalmakat, mert nem az a műfaj. Azonban igen elasztikus műfaj, erre jöttem rá, és nagy lehetőségeket rejt magában. Én nem kizárólag memoárt írtam, de hogy mit, azt találja ki a kedves olvasó.
T.I. Ezzel kapcsolatos a másik kérdésem is, mely már most nagyon sokakat érdekel. A regényed címe különleges, egyáltalán nem megszokott, és a borítófotó is követi ezt a sejtelmes, szinte már transzcendens üzenetet. Annak, aki egyáltalán nem ismeri Flaubert és Louise Colet szerelmének történetét mondasz erről valami közelebbit?
R.E. Kezdem a borítófotóval. Kohán Ferenc képzőművész alkotása, az írói oldalamra feltettem a teljes fotót, amely alapján a borító készült. Igen, valóban, egy derengő fénycsík hasít át a sötétbe hajló égbolton és körülötte homályba hanyatló vonalakat látunk. Amikor először megláttam, megdermedtem: az utolsó életvonalak rezonanciáját kivetítő EKG -készülék jutott az eszembe róla. Ugyanakkor regényem hangulati és metafizikai alaptónusát híven fejezi ki ez a kép. A cím egy magyarra mind eleddig le nem fordított levélből származik. Flaubert írta Louise Colet-nak, messze nem úri stílusban. A teljes levelet a regényben olvashatják, dőlt betűvel szedve. A Nem leszek elérhető soha többé azt jelenti, hogy Flaubert örökre elhagyja Louise Colet-t. Szerelmük történetét csak ők tudják, kiterjedt levelezésüket az örökösök kigyomlálták, illetve elhányták. Sajnos még a legnevesebb kutatók is képesek pusztán e messze nem teljes levelezés alapján taglalni, elemezni a két művész kapcsolatát. Nem és nem! Én szorgos hangyaként összegyűjtöttem, ami elérhető, de megállapítottam, hogy sok a sötét folt, nincs jogom monográfiát írni, mert ezt terveztem. Akkor lehet itt bármi is, gondoltam. Röviden összefoglalva: ez az én verzióm, az én szerelmes történetem.
T.I. A témaválasztást mi vezérelte? Érdekelne, hogy íróként milyen a kapcsolatod Louise Colet-val?
R.E. A PhD értekezésemet Gustave Flaubert Bovarynéjából írtam és védtem meg 2010-ben. Már ekkor, és ennek hány éve már… felfigyeltem Louise Colet-ra, aki szinte elhúzott, valósággal elvonszolt engem Flaubert-től, akit imádok és a Bovarynét meg nem unnám soha… tehát félő volt, hogy a PhD-ből nem lesz semmi. De hála istennek a csodálatos témavezetőm azt mondta, ezt a doktorit most írjam meg, aztán életem végéig foglalkozhatok Louise Colet-val. Majdnem igaza is lett, mert hosszú évekig elbűvölt ez a nő és ez a téma. Hogy miért és mi vonzott benne, azt igyekeztem megírni.
T.I. Amikor megírtad ezt a tizenkilencedik századi szerelmi történetet, mennyire vontál párhuzamot egy mai szerelmes történettel. Pl. egy olyannal, amit a Vízhomok című kötetben is megismertünk Éva és Erik történetein keresztül. Ugye abban a kötetben – aki esetleg még nem olvasta volna –, a novellák egy mai korban élő művészpár szerelme köré épülnek.
R.E. Telibe találtál. Ugyanazt a szerelmi történetet írom mindig, azt, amit belőlem az érzelmek és az érzelmi hullámzások kiváltanak. Miért? Mert nincs még egy ilyen komplex érzelmi anyag és skála bennünk, melyben minden, de minden megtalálható. Részben nem véletlen, hogy a romantika korát választottam, mert addig is kapiskáltak valamit a művészek, de a romantika ráismert és alaposan kivesézte az ember érzelmi világát. A szerelem és a szerelmi bonyodalmak mindannyiunk közös élménye, és időtől, kortól, nemtől, országtól, mindentől függetlenül összeköt bennünket.
T.I. Ha egy mai huszonéves fiatal veszi a kezébe a könyvedet, mit fog neki üzenni? Vagy szerinted a szerelem – gyűlölet antitézise, mely alapvetően egy erős motívuma Colet és Falubert kapcsolatának, tulajdonképpen egy kortalan motívum, tehát ma is éppen ilyen?
R.E. Nem hagyom magam leleplezni, és nem is adom ki a regénnyel kapcsolatos gondolataimat, meghagyom az olvasónak a felfedezés örömét. Azonban elismerem, egy mai huszonéves ezt a könyvet valószínűleg a sarokba hajítja. Ehhez a szöveghez kell egy kis élettapasztalat. De miket beszélek… nem egy kifejezett korosztálynak írtam! Érzékeny embereknek szól ez a könyv. Ebben a szövegben van jó egynéhány emberi gyarlóság, de gyűlölet egy leheletnyi sincs. Antitézis sincs. Az én világomban csak komplementaritás létezik. De az olvasó bármit gondolhat és érezhet! A könyv már nem az enyém!
T.I. Íróként mennyire látod előre, hogy ki fogja elolvasni a regényed? Elképzeli vajon minden író azokat, akik majd olvassák és forgatják a kötetét? Nekik is írja?
R.E. Az író semmit nem lát. Miközben arra vágyik titokban, hogy mindenki elolvassa a művét.
T.I. Mi az, ami a legnehezebb volt, amikor megírtad? Szabadon engedni a fantáziádat, vagy a fellelhető dokumentumok mentén olyan történetet írni, ami érdekes? Féltél-e attól, hogy esetleg a valóság, a dokumentumok mentén nem is lesz érdekes, vagy nem lesz elég a regényhez?
R.E. Nagyon nehéz volt létrehozni azt az érzékeny egyensúlyt, amely a dokumentarista hűség és a képzelet, a fikció között remeg. Minden létezőt elolvastam Louise Colet-ről és legyen az én titkom, mi igaz, mi nem. De elárulom, hogy a külső szemnek legelképesztőbb részletek valóságosak, igazak! Mindazonáltal Louise Colet az én szülöttem és életem végéig velem marad.
T.I. Úgy tudom, ebben a témában regény biztosan nem született még….
R.E. Flaubert-ről és Colet-ről, a kettejük kapcsolatáról rengeteget írtak. Volt mit elolvasnom… Talán a látásom, a nézőpontom az, ami kizárólag az enyém, az a kopirájt.
T.I. Ha egy ilyen mély és nagy volumenű munkát befejezel – amiben te magad is jó ideig benne élsz és ami egyúttal rengeteg energiát is felemészt – utána mennyi idő ebből felépülni vagy visszatérni? Mikor tudod folytatni a munkát? Vagy nekiállni a következő műnek?
R.E. Négyszemközt vagyunk, bevallom neked őszintén, hogy nem tudok felépülni, annyira az én világom és annyira otthon vagyok benne. Talán később majd visszakönyörgöm magam ide, mert rettentő honvágyam van és Louise-zal vagyok, mindig.
T.I. Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Következő regényt tervezel-e? Esetleg visszatérsz a novellákhoz?
R.E. Nincsenek terveim. Szinte sokkolt és sokkol azóta is, hogy egy ismeretlen tájékra vitt a képzeletem, időn és téren kívülre kerültem, nem merem végig futtatni magamban, annyira meglepő kalandok, történet alakul bennem. Iszonyú lassan haladok. Kérem az istent, az isteneket és szenteket, segítsenek abban, hogy meg tudjam csinálni. Regénynek néz ki. A címe már megvan, de titokban tartom. Egy pici részlet meg fog jelenni a Győri Műhely decemberi számában. Kívánom és remélem, hogy írok még novellát.
A DEDIKÁLÁS A BUDAPESTI KÖNYVFESZTIVÁLON
