A romlás akkor kezdődött, amikor eltűntek a falvak utcáiról a padok. Már nem volt lehetősége az egyik embernek odaülni a másik mellé, megkérdezni, hogy érzi magát, segíthet-e valamiben. A közösség elkezdett felbomlani, és valójában nagymamám is akkor lett egyre rosszabbul, amikor eldöntötte, nem kell előtte megjavítani a lócát. Ne jöjjön hozzá senki, ne kíváncsiskodjon az ő kínja után, elvan ő magában, jelentette ki, és onnantól kezdve már nem egy utca, csak egyedül mi figyeltünk rá.
Legalább öt padra emlékszem a régi utcánkból, ma már egy sem maradt belőle, pedig soha ilyen nagy szükség nem volt rájuk, mint most. A pad meghívás, hogy gyere, beszéljük meg, nem vagy egyedül. A pad lehetőség, hogy megosszuk, megvitassuk a problémát, megismerjük a másikat, és felkaroljuk, ha arra van szüksége. A pad néha az egyetlen lehetőség a túlélésre.
Ha tőlünk keletebbre megyünk, akkor a legszegényebb partiumi falvakban a házak előtt ott állnak a padok. Ez volt a legerősebb tapasztalatom úton a Pádis felé. Az emberek diskurálnak, összejárnak, figyelik egymást. Az egymás segítségével elviselhető nyomor jut nekik, és a pad megteremti azt a lehetőséget, hogy télen talán beüljenek a másikhoz, meglátogassák egymást.
Ahol nincsenek padok, kevesebb a mások előtt nyitott ajtó. Ahol nincs nyitott ajtó, ott magány, félelem és halál van. Az ember egyedül nem elég a világ elviseléséhez, és azért kellenek a padok által nyíló ajtók, hogy át tudjunk járni egymáshoz.
Ha nem járunk egymáshoz, akkor az elkövetkező idők elviselhetetlenek lesznek. Nem lesz majd mit ennünk, nem lesz majd hol és mivel melegednünk. A pénzünk kevés lesz a létezéshez, de még azt a keveset is meg kell osztanunk egymással és a barátainkkal, netán a szomszéddal. Ételt kell egymásnak adnunk, és meleget, menedéket, ha arra lesz szükség. Most mi leszünk a menekültek saját hazánkban, akiknek a világon legjobban egy nyitott ajtóra van szükségük, mert a pénz kevés lesz, és nem lesz elég a túléléshez.
Meg kell szólítani a családtagjainkat, a barátainkat, a szomszédokat, és észrevenni, ha valaki ki akar ülni, és szüksége van a segítségre. Mondani kell, ha éppen mi vagyunk bajban. Ezeket az éveket így vészelhetjük át a legkisebb sérüléssel, mert a pénz nem lesz elég az élethez. Az új valuta a közösség és az abban élő ember lesz. Az új hely a láthatatlan pad.
- Az írás Boldog Zoltán Facebook-oldalán jelent meg, az ő engedélyével közöljük
- Boldog Zoltán korábbi írásai
