Annyi bizonyos, hogy Choi Dong-hoon Alienoid című nem mindennapi fantasy-akciófimje megkísérli a trónfosztást. A dél-koreai rendező és forgatókönyvíró több, mint két évig írta a kétrészes film sztoriját, minden idők legnagyobb hazai költségvetésével dolgozhatott, így a csaknem két és fél órás műsoridő ellenére jobb, ha felkészülünk egy őrült és friss szórakoztató mozira, az öveket pedig nem árt hozzá becsatolni! Choi Dong-hoon hét év kihagyás után kirobbanó formában tér vissza a rendezői székbe.
Augusztusi kánikula, rohanunk a délelőtt 10-es sajtóvetítésre, a Puskin mozi hűvössége barátságosan fogad. Attól tartok, hogy a kint és a bent különbsége miatt hamarosan el fogok aludni, bizonytalanul várom a kezdést. Ám az Alienoid az első tíz perc után garantálja az éberségem. A történetmesélés nem lacafacázik, belecsap az észbontó jelenetek garmadájába: az ég megnyílik, és a 600 évvel ezelőtti, koreai Goryeo Dinasztia korabeli világba beröppen egy korunkbéli autó, amelyből egy robot Őr száll ki, akinek az a küldetése, hogy az emberi testből éppen megszökött földönkívüli rabot befogja és börtönbe zárja. Kísérője, a szintén robot Villám, aki a beszélő autó maga, segít neki ebben, befogják a szökevényt, s bár a nő, akiben a lény lakott, meghal, kislányát a végrehajtók magukkal hozzák vissza a jelenbe.
Később egyértelművé válik az, hogy egy messzi bolygóról a lázadást és a rendbontást okozó mutánsokat úgy zárják börtönbe a földönkívüliek, hogy lehozzák őket a Földre, bezárják a foglyok lényegét az emberi elmébe, ahol biztonságban vannak, rejtetten, a hordozó nem is tud a létezésükről, és ha meghal az ember, vele együtt meghal a fogoly is.
A múltból érkezett kislány szépen cseperedik, és persze egy napon ráeszmél, hogy az egyetlen családtagja egy robot, és ha egy Robot-Őr-Földönkívüli apának ez nem lenne elég gond, a leküldött újabb foglyok között megérkezik a főszervező mutáns, aki többedmagával csak kiszabadul valahogy az emberbörtönből, és megpróbálja megváltoztatni a Föld atmoszféráját, ami nyilvánvalóan az emberek kipusztításával jár együtt. Remek háttér ehhez a 14. és a 21. századi Korea, megfűszerezve a sztorit egy misztikus karddal, valamint dószákkal, akik tulajdonképpen taoisták és félig mágusok. Egy szó mint száz, minden adott egy időutazós, baromi menőn harcolós, földönkívüli robotos, na meg persze varázslós mozihoz.
Ilyenkor szokták azt mondani, hogy ebben a filmben minden is van. Ugyanakkor megközelíthetjük ezt a koncepciót onnan is, hogy a mezei nézők ingerküszöbe sokkal messzebbre került, mint korábban. A Marvel-filmeknél gyorsan megszokhattuk, hogy először csak földönkívülis, aztán mágiával operáló, majd az időben utazós részek pörögnek ki egymás után. Ezek régen külön műfajok voltak, de valami elképesztő tempóban fogyasztva őket, hamar nem voltak már elegek. Jönniük kellett a Bosszúállók-nak, amelyben csodák csodájára ötvöződhettek kedvükre a szupererők és a háttérvilágok, ezzel pedig a Marvel-gyártók új sztenderdeket alkottak a közönségfilmeknek.
Ebből egyenesen következik a kérdés: hova fokozható még mindez? Az Alienoid mindent tud, amit egy közkeletű szuperhősfilmnek tudnia kell. Extrának mindenképpen megemlíteném a remek szereplőgárdát, akik között maximálisan működik az a bizonyos kémia. De mégis mit adhat számunkra a beharangozott második rész? Mindenképpen egyfajta lassulásra lenne szükségünk, amely jobban feltárhatná a szereplők közti emberi kapcsolatokat, és kéne egy valódi dráma is hozzá, amely minden valamire való eposz sajátja – gondoljunk akár a régi Star Wars, akár a Harry Potter szériára.
A Marvel-filmek a párhuzamos valóságok irányába terelték a maguk univerzumát, és joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon mikorra pukkan majd ki ez a hatalmasra fújt, posztmodern buborék. Összefésülték már az összes szuperhősüket, sőt a különböző adaptációk világát is, lásd: Pókember: Nincs hazaút. Lehetséges, hogy ezután új, még megdöbbentőbb, még vadabb műfajkeveredések következnek?
Az Alienoid leginkább abban más a Marvelekhez képest, hogy önálló, friss világot alkot, egzotikusnak ható kulturális referenciákat dob be a nyugati köztudatba, és egészen másfajta humorral operál. Miként a legtöbb koreai film, az Alienoid is fittyet hány a hollywood-i sztenderdekre, gondolhatunk itt a kötelező dramaturgiai elemekre, a politikai korrektségre, vagy az játékidő-szervezési szokásokra. A látvány azonban a Marvel-filmekéhez hasonlóan nagyszabású, a cselekmény pörgős, az akciók pedig sokkal jobban koreografáltak. Nem véletlen, hogy a filmes világ legikonikusabb harcművészeit a nyugat mindig is keletről importálta (Bruce Lee, Jacke Chan, Jet Li).
Itt az ősz, mindjárt premier, és mi, akik megnéztük a filmet előre, érdeklődve várjuk a következő nyarat, jöjjön csak az a második Alienoid, hadd lássuk, beváltja-e a reményeinket!
