Lapozz és parázz!
Holden Rose/Kovács Attila: A lapátos fickó – Lapozz és parázz!, Móra Könyvkiadó, Illusztrátor: Müller Péter, Szerkesztő: Györe Bori, Oldalszám: 184, megjelenés: 2022
Mostanában nagy divatja van az olyan, tizenéveseknek írt regényeknek, amik nem csupán egy történetet mondanak el, de közben igyekeznek önsegítők, érzékenyítők, súlyos életviteli gondokat megoldók lenni. Ezek témája általában az iskolai vagy családi erőszak, internetes zaklatás, a „más vagyok, mint a többiekˮ miatti traumák, és még hosszan sorolhatnám. A fent említett könyvek fontosak, mert segítséget nyújtanak számos hasonló helyzetben lévő fiatalnak és azon szülőknek, pedagógusoknak is, akik értetlenül nézik, mi történik a gyerekkel, aki zárkózottá, elutasítóvá vagy épp lázadóvá, agresszívvá válik.
Ismétlem: ezek a regények nagyon hasznosak, de mostanában úgy érzem, hogy kicsit több van belőlük, mint kéne (lásd: Túltoltuk, Béláim!). Pontosan ezért estem jó darabig zavarba Holden Rose alias Kovács Attila új kötetének olvasása közben. Képtelen voltam ugyanis eldönteni, hogy most épp egy „miként nézz szembe a legtitkosabb félelmeiddelˮ okoskönyvet tartok a kezemben, ami inkább nevelni, segíteni, tanítani akar, vagy egy klassz és modern kamasz kalandregényt. Ez persze nem a könyv hibája, mert az már az elejétől fogva nagyon lendületes, könnyen olvasható, izgalmas mű, amiből még bármi is lehet. Kovács Attila ugyanis jól ír! Nagyon jól!
(Megjegyzés: azt viszont egyáltalán nem értem, mi szükség az írói álnévre. A 90-es években a szórakoztató irodalmat megjelentető kis kiadók azért ragaszkodtak ahhoz, hogy magyar szerzőik angolszász álnéven jelenjenek meg, mert meggyőződésük volt, hogy a magyar olvasó a végtelenségig sznob, mondhatni anglomán, ezért krimit, lektűrt, kalandregényt csakis akkor vásárol meg, ha azt valahol Nyugaton írták. Ennek eredményeként a magyar olvasó végül tényleg félrevezetett sznobbá vált, aki azt hiszi, hogy a fenti műfajokban magyar szerző jót úgysem írhat. A másik, amit nem értek A lapátos fickó kapcsán, hogy miért kell külföldön játszódnia, és vajon miért nem lehet a főszereplő Timo Smith neve Kovács Tomi? Úgy érzem, ideje volna visszaszerezni a magyar írók becsületét a fiatal olvasók körében, akik közül manapság nagyon sokan úgy hiszik, hogy itthon nem születnek jó ifjúsági regények. Megjegyzés vége.)
Vissza a regényhez, ami tényleg nagyszerű! A főszereplő, Timo Smith a farangói általános iskola tanulója, látszólag átlagos, talpraesett és persze a környezeténél némileg okosabb, intelligensebb, érzékenyebb srác. Egyetlen titkos problémája, hogy mellészegődött egy szellem: rongyos, visszataszító alak, aki sokáig egyetlen szót sem szól, viszont éjszakánként az előszobában lebeg és kezében egy lapátot tart. El kell ismerni, hogy ez már önmagában is elég para. Kovács lendületes ecsetvonásokkal, színesen és gyorsan festi fel története alaphelyzetét. Itt, kérem, van mitől félni, a mondatok között azonban valahol mindig ott bujkál az irónia, picinke csalafinta félmosoly, ami nem engedi, hogy az olvasottaktól esetleg rémálmaid legyenek.
A mi főszereplőnk persze fél, de az ő félelme valójában bátorság. Hamar kiderül, hogy Timónak nem csupán a néma, „fene se tudja, hogy mit akarˮ kísértettel támad gondja, de még a legjobb barátját is elveszíti, ráadásul teljesen váratlanul szemberohan vele az addig sosem tapasztalt Mindent Elsöprő Szerelem.
Kaland, nevetés, váratlan fordulatok, rendkívül jól megformált mellékszereplők (személyes kedvencem a jósnő – zseniális figura: én bizony egy későbbi történetben visszahoznám!): ez mind Kovács Attila új regénye, A lapátos fickó. A történet felénél megkönnyebbültem, mert addigra egyértelműen kiderült, hogy nem egy mindenáron okoskodni akaró, segítő regény van a kezemben. Amit olvastam, az a legkiválóbb minőségű ifjúsági regény, ami semmi többet nem akar, mint szórakoztatni, megnevettetni, és ezáltal rávenni olvasóját további jó könyvek felkutatására.
Ennél több nem is kell.
És mivel látom ám, hogy a Móra kiadó ezzel a kötettel egy új sorozatot indít Lapozz és parázz! címmel, én máris izgalommal várom a következő fogvacogtató magyar ifjúsági regényt. Volna néhány ötletem, kiknek a tollából kéne születniük!
