Edmondantesz és Montekrisztó
Regős Mátyás: Lóri és a kihalt állatok, Móra Könyvkiadó, Szerkesztő: Pacskovszky Zsolt, Borítóterv: Radványi Maja, Oldalszám: 141, megjelenés: 2022
Számtalan regény- és novellapályázaton vettem már részt mint zsűritag, és el kell mondjam, hogy szinte kivétel nélkül súlyos csalódás ért. Pályaműben sosem volt hiány, de a beérkező szövegek általában csapnivalóak voltak, és végül a kiválasztott első helyezett is csupán a – miként azt a rossz borra szoktuk mondani – „szódával még elmegyˮ kategóriába esett. Persze könnyen lehet, hogy ez az én hibám, mert a kákán is csomót kereső olvasók közül származom, de a tapasztalatom azt súgja, hogy az igazán nagy vagy legalább kiváló regények nem pályázat útján érkeznek a kiadókba. Aztán most tessék: itt a kivétel, ami erősíti a szabályt! Az Aktív Magyarország kormánybiztosság és a Magyar Írószövetség „Regényes természetˮ címen kiírt irodalmi pályázatára érkezett be Regős Mátyás Lóri és a kihalt állatok című regénye, ami engem bizony megvett kilóra!
A frissen megjelent regényt kézbe véve először a borítója nyűgözött le. Radványi Maja munkája – bár erre csak a történet végén jöttem rá – tökéletesen megmutatja, hogy mire számítson az olvasó. Az apró gyermekfigura fölé hengeredő, nyomasztóan nagy gömb, melynek belsejében a cím által jelzett rég kihalt állatok szellemképei úszkálnak, lebegnek, szárnyalnak, és a gyerek lába alatt a végtelenbe nyúló pusztaság, valamint az alvadt vér színét idéző tónus – ezek együtt mind Regős Mátyás regényének lényegét érintik.
Lóri, a történet főszereplője és egyben mesélője 12 éves, rendkívül érzékeny és értelmes fiú, aki néhány évvel korábban elveszítette az édesanyját. Három gyerekről gondoskodó, ezért meglehetősen túlterhelt apjával, az anyaszerepet magára vállaló egyetemista nővérével, és a rosszra nagyon is könnyen csábítható bátyjával él egy családban, mégis hamar kiderül róla, hogy végtelenül magányos. Lóri az osztálytársai közül magasan kiemelkedik intelligenciája, mély és elvont gondolkodásra képes értelme okán, de ez az észbeli előny is csak a hátrányára szolgál. Okosnak lenni tehát látszólag rossz, Lóri azonban erről a következtetésről pontosan tudja, hogy hamis. Elfogadja, hogy nála butább, vagyis átlagos osztálytársai nem fogadják be, kivéve két lányt, akik közül az egyik ráadásul nagyon tetszik neki, csakhogy őt szinte megszólítani sem meri.
Lóri számára tovább bonyolítja a létezést makacs betegsége, a krónikus arcüreggyulladás, ami sehogy sem akar elmúlni, sőt, egyre rosszabbá válik. A mindennapok szédült mókuskerekében futva úgy tűnik, hogy Lóri egyetlen barátja egy közönséges házi egér az iskolaudvaron, aki egyáltalán nem fél tőle – ő Edmondantesz, akivel minden kezdődik.
Regős Mátyás szövege az első sortól az utolsóig valami egészen különleges, nyugtalanító vibrálást közvetít az olvasó felé. A főszereplő belső feszültsége ez, amit az író tökéletesen képes átadni, anélkül hogy egyetlen pillanatra is túlzásba esne, vagy épp elfeledkezve róla hagyná kihunyni. Mi foglalkoztat ma egy, az átlagnál értelmesebb, önálló gondolkodásra képes kiskamaszt? A felnőttek álmukban sem gondolnák, hogy milyen mély és kegyetlen szorongás lakozhat egy 12 éves gyerekben, pedig ha jobban belegondolunk, a körülöttünk őrjöngő világ, amit mi, felnőttek teremtettünk, minden okot megad a félelemre. Lóri lázálmaiban régmúlt korok kihalt állataival, Holdkarmúval, Gyomorköltővel, Óriásalkával, Kardfogúval és Bozótpatkánnyal beszélget. Ők nem kitalált varázslények, hanem egytől egyig valóban létezett állatok, amiknek végleges kihalása az ember elterjedésének és pusztító, felelőtlen tevékenységének köszönhető.
Egyre több tudós állítja, hogy az emberiség máris kifutott az időből, nincs már módunk megállítani az éghajlatváltozást, a globális felmelegedés pedig előbb irtózatos katasztrófákhoz, éhínséghez, népvándorlásokhoz, és a velük járó energia-, lakható terület-, és élelemforrás-háborúkhoz fog vezetni, amik végül együttesen irtanak ki minket is.
Lóri azonban, aki nem a hollywoodi dinoszauruszokért rajong, inkább a még élő állatokért és végső soron az emberért aggódik, még reménykedik. A regény egy egérrel kezdődik, akit Edmondantesznek hívnak, és az elmúlást jelképezi, a történet végén viszont felbukkan a másik egér, Montekrisztó, aki a jövőbe vetett hitet testesíti meg.
Regős Mátyás első regénye fontos mű: egyrészt rendkívüli érzékenységgel és ritmusérzékkel megalkotott irodalmi szöveg, másrészt látlelet arról, mit éreznek ma azok a kiskamaszok, akik kíváncsiak az igazi (tehát nem az üres és kitalált virtuális) világra, és felfogják annak valódi állapotát. Erősen ajánlom ezt a regényt minden felnőttnek, aki érteni szeretné a mai srácokat; Regős Mátyás olyan világba enged betekintést, amiről 20 év fölött már fogalmunk sincs.
