Elisabetta Gnone: Talányka – Olga, a papírlány 3., Móra Könyvkiadó, Illusztrátor: Linda Toigo, Oldalszám: 192, megjelenés: 2022
Visszatért, itt van megint, és talán a korábbiaknál is fontosabb üzenetet hozott.
Először 2018-ban írtam itt, a Librarius-on arról a nőről, akiről joggal feltételezhető, hogy gyerekkorábban megbotolhatott, és egyenesen a szülei nappalijában lévő ódon állótükörbe esve átbucskázott Tükörországba, egyenesen a bolond nyúl üregébe, ahonnan azóta is csodákkal teli üzeneteket küld nekünk egy-egy regény formájában. Ezt a titokzatos hölgyet úgy hívják, hogy Elisabetta Gnone, és 1965-ben Olaszországban született. Én 2018-ban az Olga, a papírlány című kötete kapcsán állapítottam meg a tényt, miszerint aki olyan fantáziával bír, mint Gnone, annak nem elég a számítógép klaviatúrája fölé hajolva egyszerűen csak kiötlenie egy történetet: annak valóban ott kell élnie, ahol a mesék megtörténnek.
Az első nyúlüregből érkezett üzenet után két évvel, 2020-ban számolhattam be róla ismét, hogy újabb történet került erő, megint csak egyenest Tükörországból. Gnone, aki korábban már két könyvsorozatával, a W.I.T.C.H.-el és Fairy Oak-kal is világsikert aratott, második „papírlányˮ-kötetében (alcíme: Jum, a sötét szerzet) a festői falucskában élő Olga Papelt hozta vissza nekünk, aki arról nevezetes, hogy folyvást mesél, méghozzá valami varázslatos módon, gyerekeket és felnőtteket egyaránt lenyűgözve. Az utóbbiak persze nem mind hiszik el azt, amit Olgától hallanak, pedig a lány – bármilyen különös dolgok is történnek a meséiben – azt állítja, hogy mind igazak.
2020-ban így írtam az Olga, a papírlány első két kötetéről:
„Míg az első kötet a magány, a (túl)érzékenység és a MÁSság kérdéskörét boncolgatta meseszép ügyességgel és sok-sok szeretettel, a Jum, a sötét szerzet sokkal komorabb, nyomasztóbb, hátborzongatóbb mer lenni. Gnone új témája egyrészt szeretteink elvesztése, a halál, a gyász, a hiány feldolgozásának, megélésének útja, másrészt a félelem szülte gonoszság bemutatása.ˮ
Most pedig, 2022-ben megjött hozzánk az Olga, a papírlány (a sorozatcím kissé megtévesztő, hiszen a papírlány, aki hosszú útra indul, hogy felkeresse a varázslónőt és tőle könnyen elszakadó, sérülékeny papírtest helyett igazi gyerektestet kérjen, csupán az első kötetben szerepel, és a mesélőjével, Olga Papellel kizárólag abban egyezik meg, hogy mindketten eltérnek az átlagtól) harmadik kötete. Elisabetta Gnone ismét elrepít minket a szívmelengetően kedves Balico falucskába, ahol a felnőttek mind bumfordiak, bájosan esetlenek és kedvesek, éppen mint gyermekkorunk kedvenc filmsorozatában, a Le a cipővel!-ben (készült Csukás István Nyár a szigeten című regényéből), és ahol újra vár minket Olga Papel, akinek természetesen megint akad egy meséje, amit mindenkinek hallania kell.
A történet egyszerű, a mondanivaló azonban, ami a sok érdekes kaland mögé van rejtve, megint csak olyan, ami minden egyes gyereket érint a földön. Gyerekből felnőtté válni ugyanis mindenki számára olyan, mint egy eget rengető földcsuszamlás. Gyereknek lenni jó. Általában az. Persze olykor idegesítő is, hiszen a felnőttek folyton akadékoskodnak, parancsolgatnak és meg akarják mondani, hogy mit szabad és mit nem – mármint a gyereknek. Így aztán nem csoda, ha sok gyerek minél hamarabb szeretne felnőni, mások viszont inkább örökre gyerekek akarnának maradni. Olga új meséje ezt a kérdést járja körbe: mi van olyankor, ha valaki úgy dönt, hogy megtagadva a világ rendjét gyerek marad?
A történet most is két szálon fut. A valóságban Olga és barátai kirándulni mennek a hegyre, és magukkal viszik a faluban nyaraló kislányt, akivel azonban számos gondjuk akad, mivel folyton nyafog, mindentől fél, mindenre allergiás és meglehetősen kiállhatatlan. Ő az, aki képtelen és nem is akar felnőni, inkább teljes mértékben a felnőttek tilalmai szerint él, és mivel a szülei a széltől is óvják, a kislány még a fűre sem mer leülni, nehogy valami fertőzést kapjon. A kirándulók azonban bajba keverednek, mivel hatalmas vihar tör ki, és a hegyomlás elzárja a hazafelé vezető utat, ők pedig egy kunyhóba húzódva kénytelenek arra várni, hogy valaki megmentse őket.
Ez persze kiváló alkalom arra, hogy Olga elmondja nekik új történetét, mely egy különös, a valósággal párhuzamosan létező világban játszódik, ahol a kíváncsisággal és fantáziával bíró gyerekek képesek bemászni a festményekbe, vagy akár a világtérképbe is, és ott élni, amíg nekik tetszik. Akad közöttük azonban egy, aki a képekben való bujkálást túlzásba viszi: ő az, aki nem hajlandó szembenézni a valósággal, teljesen elmerül a fantázia birodalmában és kijelenti, hogy többé elő sem akar onnan jönni, vagyis nem hajlandó soha felnőni. (Ugye értjük, hogy kikre gondol itt az írónő?)
Gnone megoldása a felnőtté válás miatt érzett félelemre mélyen bölcs és igaz. Az Olga, a papírlány három kötete nem csupán három remek, fantáziadús és varázslatos mese, de egyben mindegyik egy-egy terápiás történet, mely észrevétlenül gyógyítja a gyermeki, és meggyőződésem, hogy a felnőtt lelkek sérüléseit is.
