Megszűnt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az esztétika oktatása, a tanárokat elküldték. Az Esztétika Tanszák alapítója Jelenits István volt. A tanszék külsős meghívott oktatói között szerepelt Tóth Krisztina, Térey János, Poszler György, Sopsits Árpád, Kemény István és sok elismert hazai művész.
A megszűnés heves reakciókat váltott ki, engedélyükkel közlünk Facebook-véleményükből többek között Szegő Jánostól, a Magvető szerkesztőjétől, Nyáry Krisztiántól, a Magvető kreatív igazgatójától, Vörös Istvántól, az Esztétika tanszék főállású oktatójától, és Schein Gábor író, költőtől.
Szegő János írása:
2001-ben lettem pázmányos, esztétika-magyar szakra jártam, pázmányos múltamra büszke voltam, sokat kaptam az ottani tanáraimtól. Szép emlékeim vannak a magyar szakról is, de a legtöbbet az esztétika szak adta. Jelenits István ironikus bölcsessége, Zsávolya Zoltán egyedi észjárása, Hörcher Ferenc angolszász pragmatizmusa, Lázár-Kovács Ákos bölcseleti szenvedélye és mindenek előtt és mindenek után Bazsányi Sándor eleven jelenléte, szöveg- és személyközi figyelme formált a legjobban. Hogy ma a Magvető szerkesztője lehetek és előtte irodalomkritikus lehettem, az Bazsányi Sándornak köszönhető és ennek a műhelynek. Ez ért most véget. Azokban az években Beney Zsuzsa tartott József Attila-speckollokat és Hajnóczy Gábor építészettörténeti szemináriumokat – csodálatos tanárok voltak. Előbb a hely szűnt meg, a piliscsabai Campus és a képen is látható Augustineum, ahol az otthonunk volt. Aki odajárt emlékezhet arra a kis virágrajzra, ami a tanszéki iroda táblájába volt betéve. Betéve tudtuk, hogy azt a kis rajzot Hörcher tanár úr gyereke rajzolta egyszer. Ez a kép jutott most az eszembe és azok a nagyszerű évek, amiket ott tölthettem. Egy téli este, amikor Nádas Péter vendégeskedett a tanszéken és Burger Barna vitt minket haza. A közös kirándulások Krakkótól Abbáziáig és a szellemi utazások: filozófiai esztétika egytől ötig, szövegolvasó szemináriumok, beszélgetések a peronon, menettérti évek. Ahogyan voltak IC-professzorok, úgy lettünk mi vicinális diákok, akik az akkor még végig egyvágányú szakaszon a bzmotokkal jártunk egyetemre. Így lesz kerek, előbb a helyet vesztette el az egyetem, most pedig az identitását.
Nyáry Krisztián írása:
Megszűnik az esztétika tanszék a Pázmányon. Nincs rá szükség, túl kevés az érdeklődő, mert nem piacképes tudás, ezzel indokolják. Megértem a döntéshozókat, egy magánegyetemnek figyelnie kell rá, mire van kereslet. Az állam pedig nem ilyen szakokra ad plusz forrást. Az sem véletlen, hogy a fiatalok nem felvételiznek esztétika szakra. Én magyar-esztétika szakon végeztem 25 éve. Már akkor is úgy szólt a vicc, hogy „mit kérdez az egykori esztétika szakos hallgató, amikor húsz év múlva találkozik a professzorával?” A válasz: „Nagyobb krumplival és kólával adhatom?” Tényleg vicces sztereotípia az örök szerencsétlen bölcsészről, akinek végső foka a lila ködben lebegő, élhetetlen esztéta. Csakhogy ez pont annyira igaz, mint hogy az informatikusok egész életükben kockás ingben majszolják a pizzát, és nem tudnak csajozni, a jogászok pedig pingvinruhában járó, gátlástalan félművelt karrieristák.
Én az életutam során minden munkahelyemen hasznosítani tudtam, amit a pécsi esztétika (lánykori nevén: művészettudomány) szakon Kisbali Lászlótól, Somlyó Bálinttól, Gereby Györgytől, Tatár Györgytől és másoktól tanultam. Pedig elég piacképes szakmákban is dolgoztam, pl. a kommunikációs iparban. Könyvkiadóként is lényegében a „tanult szakmámban” maradtam. Rengeteg volt csoporttársamról és alattam-fölöttem járóról tudom, hogy piaci logikával is rendes karriert épített valamilyen kreatív szakmában. A bölcsész szakok egyre inkább piacképesek a nyugati világban. Az amerikai informatikai óriások vezetői között pont annyi a bölcsész, mint amennyi az informatikus vagy a közgazdász. És akkor még nem beszéltem a filmipar, a színházak, a média, a könyvkiadás, az online játékipar, a reklám, a PR, a műkereskedelem, a design vagy a galériák világáról. Nem mellékesen: ezek mind ott vannak a „legnagyobb hozzáadott értékű” szakmák között.
Egy magyar tulajdonú, külföldön is sikeres IT-startup cég vezetője nemrég azt mondta nekem: „nem veszek fel fejlesztőt, aki nem olvas szépirodalmat!”
Vörös István írása:
Nyilván véletlen egybeesés a Pázmány Esztétika tanszékének eltörlése, és a Harc az egyetemért c. tragikus vígeposzom (elsőre végeposzt gépeltem)1. énekének megjelenés a Mozgó Világ novemberi számában, de jellemző. Íme egy versszak (a 2.) mutatóba:
Olyan világban éltem itt,
hol percről percre mind rosszabb lett.
Mi boldogsággal részegít,
eltiporta őket sok gaztett –
hogy ez nem igazság? Hát az lett.
Megalkuvásra kényszerült
mindenki, hezitált, mint Hamlet,
és úgy élt, mint egy menekült.
Schein Gábor írása:
Valamikor én is részt vettem a tanszék létrehozásában, és évekig tanítottam ott óraadóként. Tudom, hogy a tanszék munkatársai kiváló szakemberek, és az első tanszékvezetővel, Jelenits Istvánnal együtt mindig elkötelezettjei voltak az egyetemnek, a tanszéküknek. Bazsányi Sándor, Hörcher Ferenc, Kovács Ákos, Vörös István vagy az első diákévfolyamból kikerülő Cseke Ákos, mind rengeteget tettek a hallgatókért, sosem sajnálták rájuk az idejüket. Mellesleg a most elbocsátandók közt van a Vigilia egyik szerkesztője és a Pannonhalmi Szemle szerkesztőbizottságának tagja, az ő eltávolításuk aligha tenne jót az egyetem identitásának. Ahogy komoly bölcsészkart is nehéz elképzelni esztétika (vagy műveszettudomány, kultúrfilozófia, stb.) tanszék nélkül. Remélem, a bölcs mérlegelés útjai még nem zárultak le.
