A Magyarországi Német Színház tavaly augusztusban mutatta be Csehov Sirály című darabját. A nemzetközi szereplőgárdát felvonultató darabot a pandémia miatt, hosszú kihagyás után, idén novemberben tűzte újra műsorára a DBU.
A neves orosz szerző 1896-os színműve napjainkra sem veszített semmit értékéből, főként, hogy a szerb Nemanja Petronje álmodta újra és varázsolta a szekszárdi deszkákra.
Talán meghatározható lenne a dráma, mint a viszonzatlan szerelmek és a boldogtalanság krónikája, de mélyebb tartalom is rejlik benne, melyre a rendezés tökéletesen rávilágít. Az élők tragédiája ez, akik önmagukat és egymást pusztítják el.
Fotó: DBU
A kezdőképben a színpad szélén a falnál, nekünk háttal, egy furcsa kinézetű alak áll, akiről még nem tudjuk, hogy kicsoda. A háttérben fényt adó hatalmas kivetítőn (mely a színtér hátsó falául szolgál és árnyjátékoknak is helyet biztosít később) egy épp elinduló vonat vezetőfülkéjének kamerafelvétele látható. Ezután érkezik egyesével a többi szereplő a fából készült székek és asztalok közé. Mozdulataik az emberi szenvedésről vallanak némán, megtörten. Lerogynak, „leteszik magukat” valahová, majd megszólal a zene, és felénk fordul a darab furcsa központi alakja. Ránk néz, madárszemeivel belénk lát, tekintete egészen a lelkünkig hatol. Aztán elindul a színpadon egy másik személy felé, és vele együtt a többiek is megpróbálnak elérni valakit vagy valamit.
A fájdalmat, a keserűséget szavak nélkül kifejező nyitójelenet megérinti, torkon és szíven ragadja a nézőt, és nem ereszti többé.
A címadó sirály eredetileg nem szerepel a darabban, az előadás mégis megjeleníti őt emberi alakban, kísértetként jár-kel a térben időtlenül.
Az erősen meghúzott szöveg „csak” a lényeget mutatja be, kevesebb szereplőt használ, egyfajta esszenciája az eredeti műnek. Petronje tehát kevés szóval dolgozik, expresszív költői képekkel komponálja meg előadását.
A színdarab alakjairól nem kapunk olyan teljes képet, mint elolvasásakor, de a legfontosabb információk kimondódnak, a viszonyok körvonalazódnak. Kidolgozott, pontos jelenetek villannak fel egymás után, megalkotottságuk egyszerűen nagyszerű. A színészi játék egységes, a jelenlét mindenkinél maximális. Tökéletesen megformáltak a karakterek, a színészek apró rezdülései is hitelesek az adott helyzetekben. A produkció zeneszámai mind gondosan válogatott, szívszaggató orosz népdalfelvételek, valamint egy szomorú ukrán dal, melyet a sirály énekel nekünk.
A néma nyitójelenet után a színház a színházban jelenet ismételten expresszív, hatásos, benne a vetítővászonnál álló Nyina–sirály szárnyaló mozdulataival és az effektekkel felturbózott népzenei aláfestésű Világlélek-monológgal.
A viszonzatlan szerelem bemutatására nagyon szép színpadi megoldás született, amikor is Medvegyenko virággal a kezében besétál hátulról, majd csalódottan kiballag, miközben elöl szerelme, Mása, épp megvallja a doktornak, hogy Konsztantyint szereti.
Talán a legszebben megkomponált jelenet a sirály madár megölése. A háttérben zajló vita közben Mása magára locsolja a virágváza vizét, és vágyakozva ráfekszik az előtérben négykézláb mászó, vadászó Konsztantyin hátára. A bensőséges pillanat közben a férfi inge a földre kerül, majd a következő képben a lelőtt sirály tetemévé válik.
A Nyina-sirály és a Konsztantyin-sirály metafora gyönyörűen bemutatva, következetesen vonul végig az előadáson, a sirály bizonyos pontokon megjelenik, figyeli őket, majd eltűnik a szereplők életéből.
A zárójelenet gyászában újra a néma emberi szenvedést mutatja fel a rendezés, de már mozdulatlanság kíséri és egy férfikar erőteljes énekének felvétele.
Az elsőtől az utolsó pillanatig az orosz síneken döcögő kocsiban ülünk mind, játszók és nézők, és hallgatjuk a nem szűnő, fémes vasúti hangokat. Mindvégig velünk van a megelevenedett sirály, gondolataink és tetteink következménye, élő lelkiismeretünk.
Lehetnénk bárhol a világon, úton vagyunk egyfolytában, az élet zakatol velünk, feltartóztathatatlanul. Valamiféle cél felé haladunk, eljutunk valahová? Elérünk valamit vagy valakit, vagy csak pusztítjuk önmagunkat és egymást?
Ha felülünk Petronje vonatára, nem ússzuk meg ezeket a kérdéseket, elgondolkodtat minket, és sirálya mélyen a szemünkbe néz…
Rubányi Anita
ANTON TSCHECHOW: DIE MÖVE
Német szöveg: Angela Schanelec
Dráma
Bemutató: 2020. augusztus 6. 19:00
Az előadás időtartama: 90 perc
Magyar felirattal
Szereposztás:
Irina Nikolajewna Arkadina – Yarina Gurtner
Konstantin Gawrilowitsch Treplew, a fia – Joris Schwarz
Pjotr Nikolajewitsch Sorin, a testvére – Boglári Tamás
Nina Michailowna Saretschnaja – Paula Donner
Mascha – Melissa Hermann
Boris Alexejwitsch Trigorin, író – Dustin Leitol
Jewgenij Sergejewitsch Dorn, orvos – Georg Beham-Kreuzbauer
Semjon Semjonowitsch Medwedenko, tanár – Horgász Dezső
A sirály – Sipos Eszter
Rendező, színpad és jelmez: Nemanja Petronje
Koreográfia: Gaál László
