Tűnődések 8. – Egy kis Japán Bécsben
Dilemmáink kínjában, avagy embert próbáló kérdések a reggeli zoknik és a nemzetközi glóbusz szférájából. Egy író, olvasó, gondolkodó, és kalkuláló ember tűnődései arról, hová tart századunk, mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk el, és hány cukorral igyuk a reggeli kávét. Filozofikus szemlélődés a kultúra, a gazdaság, a zoknik, a tőzsdék, a kávéscsészék, no és nem utolsósorban a könyvespolcok világából. Eheti téma: Egy kis Japán Bécsben.
Szamurájok és gésák üdvözletét, teáscsészék és mintás legyezők köszöntését vártam Bécs Döbling kerületében, a Setagaya nevű japán park bejáratánál. De nem jött senki. Csönd volt és üresség. A kapu nyitva, be lehet lépni. Itt a monarchia szívében, a császárváros mai modern kerületében egy másik világ várt rám. Beléptem hát. Szerény, csendes, rendezett kis park. Tényleg apró, amolyan bonsai méretekben készült, de tökéletes. Ahogy egy japán parktól elvárható.
Ausztria és Bécs híres a nyugalmáról, ami nem a letargia tompasága, hanem egyfajta méltóságteljes és emelkedett, jómódú harmónia. Ebben a Mozart golyókkal kiérlelt édes nyugalomban tessék elképzelni ezt az apró kertnyi japán tökéletességet, a Felkelő Nap világának ezt a magával ragadó művészetét. Mert nem kérdés ám, a japánok komolyan veszik a kertkultúrát, művészet bizony ez is ott, mint minden más. Tea, kardvívás, origami, bonsai, ikebana, és lehetne még sorolni a sok-sok témát, meg azt, hogy az élet egészen apró dolgait is hogyan képesek felemelni a művészet szintjére. De fel ám!
Vízcsobogás köszönti fülemet a parkban, utak és hidak, gyönyörű a látvány. Mintha valami különös fának is érezném az illatát. Talán fenyő? Nem tudom pontosan megmondani. Lejtős kis utak, tó, híd, apró teaház, és a nap fényének játéka a fák levelei közt, szóval zajlik a varázslat, amit a japánok úgy hívnak: shinrin-yoku.
Hogy mennyire komolyan veszik a tökéletesség iránti elszánt keresést, a maximális élményt, az alázat és a tisztelet gesztusát, azt jól mutatja, hogy külön szavuk is van az erdőfürdőzés tudományára, és ez maga a shinrin-yoku. Az az állapot és tevékenység, amikor az örökké kóválygó és zakatoló, figyelni és koncentrálni nem tudó elmét lecsillapítja az ember, majd befogadja a természet nyugtató és gyógyító hatását. Amikor lecsendesedünk és igyekszünk meghallani a fák susogását, megérezni a természet illatát, a moha puha tapintását, szóval amikor átadjuk érzékszerveinket az erdő jótékony hatásának. Könyvek szólnak erről és tudományos kutatások. Mozgalom indult már a világon sokfelé, programok, vezetett túrák, szóval vannak, akik komolyan veszik. De nemcsak biológiai regeneráció ez, vagy valami ilyesmi. Több annál.
Költői áhítat ez a természet irányába. A létezésnek egy kifinomultabb formája, szinte művészet, már-már spiritualitás. Ennek adott helyett tehát Mária-Terézia és Mozart földjén Bécs városa. Egy kis Japánnak, még ha csak bonsai méretekben is. Döbling kerületben egy kellemes saroktelken, a bérházak és a modern épületek társaságában. Ott fogadja a Setagaya park a különleges élményre várókat. Kis kert, nagy nyugalom.
A kapun kilépve még visszanéztem, és a teaház mögött mintha egy gésa kimonóját láttam volna meglibbeni a délutáni napsütésben, ahogy besurrant az ajtón át. Bent talán ott várja már egy szamuráj, akinek kardja fegyelmezetten, de ugrásra készen vár a tokjában. Csillogó és éles pengéje riasztólag hat mindig az ellenségre, de most nem harc lesz. Más történik majd a teaházban, de talán költői áhítattal, és magas művészeti szinten folyik majd az is, mint minden más.
Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
