Tetovált kobrakaland
Kezdjük egy buta kijelentéssel: állatmesékkel Dunát lehetne rekeszteni!
És akkor most képzeljük el, hogy a Margitsziget északi csúcsán ezer meg ezer mesemondó gyülekezik, és egy adott jelre egyszerre és jó hangosan egy-egy állatmesét kezd el mondani. Vagy inkább azt képzeljük el, hogy Pest és Buda rakpartjain szintén ezer meg ezer óriási, billenőplatós teherautó sorakozik fel, és rakományukat, mely sok millió papírlapra írt állatmeséből áll szintén egy adott jelre, egyszerre döntik a Dunába. Azt hiszem, egyik módszer sem volna alkalmas arra, hogy valóban elrekessze a folyót – szóval ez tényleg butaság!
Ráadásul Gáti István verses meséje, amiről itt most nekem írnom kéne, úgy állatmese, hogy valójában nem is az – vagy mégis? Főhőse ugyan egy kobra, aki azonban nem az indiai dzsungelben és nem is állatkertben született, hanem egy budapesti tetováló szalonban látta meg a napvilágot. Igen, jól tetszett olvasni! Kornél, a mi kobránk egy Janó nevezetű izompacsirta éppen 50. tetoválása!
A tetoválás valaha a társadalom peremére szorult emberek, kalózok, börtöntöltelékek, világjáró tengerészek, egzotikus táncosnők és egyéb páriák kiváltsága volt. Ez azonban mára teljesen megváltozott, hisz pillangókat, szívecskéket, rózsákat, koponyákat, sőt, ezeknél sokkal bonyolultabb, művészien megalkotott bőrképeket is láthatunk nap mint nap sokgyerekes anyukákon, vezérigazgatókon, professzorokon, egyszóval bárkin. Ha pedig a tetkók ennyire kultúránk részei lettek, akkor miért ne lehetne mesélni róluk? Mondjuk egy kobráról, akit Kornélnak hívnak, mert a gazdája, Janó így nevezte el, méghozzá a saját nagypapájáról (vajon milyen viszonyban lehettek egymással?!). Azt hihetnénk, hogy mivel Kornél éppen az 50. tetoválás Janó bőrén, ezért kivételesen jó sora lesz, annál is inkább, mivel igen szépre sikeredett: gyönyörűen tekeredik gazdája kigyúrt karján a többi tetoválás között.
Csakhogy egy mesébe, ami igazán érdekes és izgalmas szeretne lenni, konfliktus is kell! Gáti István jó ritmusú verselése, fülbemászóan jópofa rímei hamarosan elénk is tárják a gyorsan kialakuló veszedelmet, ami az éppen csak bőrre került kobránkat fenyegeti. A támadás olyan irányból jön, amire sem ő, sem mi nem számítunk: a Janó bőrén lakó többi tetoválás az, ami a vészt hozza!
És itt az a varázslatos pillanat, amikor Gáti István verses meséje valódi állatmesévé változik! Miért is? Mert Ezópustól La Fontaine-en át Lázár Ervinig minden költő és író, aki állatmesét írt, valójában az emberekről, azok hibáiról és erényeiről regélt. Kornél, a kobra története szintén rólunk, emberekről szól. Arról, hogy minden ok nélkül képesek vagyunk kirekesztőek, gonoszak, elutasítóak lenni, csak azért, mert feltámad bennünk az irigység, vagy egyszerűen csak furcsának, idegennek tartjuk a másikat, és ahelyett hogy megpróbálnánk őt megérteni, inkább elüldözzük.
Kornél, a kobra még meg sem melegedhet szülőhelyén, a többi tetoválás elkergeti őt. Janó másnap reggel döbbenten veszi észre, hogy új kígyója eltűnt, de némi háborgás után hamar vigasztalódik, visszatérve a tetováló szalonba, ahol friss kobrát varrnak a bőrére – azt azonban, hogy az ő sorsa mi lesz, nem tudjuk, mert mi Kornéllal tartunk. És jól is tesszük, mert a kis kobra ettől kezdve Budapesten és környékén bolyongva számos izgalmas kalandba bonyolódik, miközben önmaga helyét keresi a világban.
Hát nem így vagyunk mindannyian? Próbálunk barátokra lelni, bajba kerülünk és kimászunk belőle, félünk és szeretünk, olykor pedig akkor is tovább állunk, hogy a saját utunkra leljünk, amikor éppen szeretve vagyunk.
Gáti István verses meséje üdítően modern hangvételű, szórakoztató és humoros, így biztosra vehető, hogy a mai gyerekek hamar megszeretik Kornélt, a cselesen tekergő kis kobrát, aki számos kaland után végre megtalálja a boldogságot.
Jó kis mese ez! Nem csoda, hogy másik remek rímfaragónk, Lackfi János így ajánlja figyelmünkbe Gáti István kötetét:
„Egy tetovált kígyó önállósítja magát, és bejárja a világot. Micsoda remek ötlet! Gáti István szellemes, szikrázó rímekkel televarrott verses kalandozásait csak ajánlani tudom! Olvassátok, és tetováljátok ki a lelketeket, nem fog fájni!ˮ
