Páratlan páros – Mozi – film jeligével
Elza izgatottan néz körbe a Fő utcán, ami természetesen arról kapta a nevét, hogy a város legjelentősebb utcája, üzletekkel, ahol a környékbeliek beszerezhetik a nélkülözhetetlen dolgaikat, tehát sötétedésig nagy a forgalom. És persze még nincs sötét, még csak nem is szürkül, mivel munka után szaladt ide a szerkesztőséghez, szóval bármelyik szomszéd, ismerős, rokon megláthatja. Ebéd után Klári felhívta távbeszélőn. Mivel magányügyben tilos volt telefonálgatniuk, a barátnője csak hadarva suttogta, találkozniuk kell, most, azonnal, életbevágóan fontos. Jó, azért a munkaidőt ki lehet tölteni, mert úgy sincs egyikőjüknek sem helyettese, nem engednék el őket.
Leülnek a padra az Esti Kurír előtt, mert Elza azt gondolja, hogy ezt a naplopást ügyesebben tudná kimagyarázni otthon. A cukrászdába szándékoltan lehet csak beülni, fogyasztás céljából, ráadásul pénzt költ vele, itt meg, ha lebukik, azt hazudhatja, véletlenül futott össze Klárival, akár a főmérnök is küldhette volna a szerkesztőségbe. Otthon meg várják a borsóhegyek, az anyósa figyelmeztette, igyekezzen haza, nem szeretné az egészet egyedül kifejteni. Megtűrt, cselédekkel majdnem azonos pozíciójára az anyósa majdnem minden nap figyelmezteti. Nem gyakran él együtt egy özvegy az elhunyt férje anyjával, gyermekek nélkül. Egy unoka sokat javított volna a helyzetén, de a Jóisten nem szánta meg.
– Mi nem várhatott a vasárnapi miséig? – ripakodik rá barátnőjére, mintha a szerencsétlen lány tehetne az ő faramuci kegyelemkenyeres helyzetéről.
– Segítened kell – nyögi ki Klári.
– Mennyi kellene? Csak jövő héten kapok fizetést, és az öreglány húsz pengő híján minden pénzemet elszedi, a vásárlásoknál meg fillérre elszámoltat, jobban, mint egy cselédet.
– Van pénzem.
– Tényleg? El sem hiszem. Honnan? Akkor mi kellene? Azt hittem, összetörtél valamit megint, vagy új füzetre, tintára vagy kesztyűre van égetően szükséged.
– A tanácsod, az a józan paraszti eszed. Mielőtt ledorombolsz, igen, előtte kellett volna megkérdezzelek, de annyira hirtelen jött az egész. És biztosan lebeszéltél volna én meg halálosan akartam!
Klári Elza helyett a cipőjét nézi.
– Mit műveltél már megint? – csapja össze tenyerét Elza. – Ne kelljen belőled mindent fogóval kihúzni, te lány! Innen lett pénzed?
– Igen. Elmentem a moziba.
– Az pénzbe kerül, a jegy – húzza fel értetlenkedve szemöldökét Elza. Pedig igyekezett már leszokni róla, hogy ne legyen két szigorú vonal a homlokán. Legalább addig ne, míg újra megkérik a kezét.
– De én benne leszek a filmben, azért fizetnek.
– Hogy hol leszel? A moziban? Te? Hát nem is vagy színésznő! Mondjuk, ez a halálosan akartam eléggé teátrális. Drámai, de nem igazi dráma.
Klári kotorászik a táskájában, előhúz egy gyűrött újságdarabot. Amolyan klárisan cakkosra tépve. A másik lány orra alá dugja.
– Olvasd!
Filmgyár keres elegáns hölgyeket kisebb moziszerepekre. Jelige, film.
– És pont téged vettek fel? – csóválja a fejét hitetlenkedve Elza. – Hiszen az iskolában minden szavalatba belesültél, annyira izgultál, és amennyit elmondtál, abból sem hallottak a nézők semmit, mert suttogtál meg motyogtál az orrod alatt. A végén már csak a kórusban hagytak énekelni, ott nem számított, hogy tátogsz hang nélkül.
– Nem volt más jelentkező, kénytelenek voltak felvenni, különben kárba veszett volna a vidéki kitelepülésük.
– Senki sem jelentkezett? Egyetlenegy színésznőcske sem a Teátrumból?
– Nos, ez így nem teljesen igaz – temeti vörösödő arcát kezébe Klári.
– Most akkor mégis? Csak nem mentek el a meghallgatásra? – értetlenkedik Elza.
– Nem, mivel a filmesek csak az én levelem kapták meg. Nálunk hirdettek, a többiekét nem tettem be a postafiókba. Mivel kifizették előre, nem mertem kihagyni az apróhirdetések közül, hát tettem róla, hogy ne legyen érdeklődő.
Elza elképed, megint megjelenik a két mély ránc a szemöldöke felett, amit annyira utál, mert azt jelzi, megöregedett. Klári tart barátnője hirtelen haragjától, mentegetőzni kezd:
– Nem tudja meg senki, mivel elégettem otthon a füstölőben az összes jelentkezést.
– De miért, te szerencsétlen, hiszen te alkalmatlan vagy! – förmed rá a másik.
– Először is benn leszek a filmben. Én vagyok a cselédlány. Azt kérték, beszéljek vidékiesen. Aztán felháborodtak, hogy nem vagyok elég parasztos, affektálok, mint egy pesti úriasszony. Szóval annyi maradt a szövegem, jó napot, méltósága.
– És édesanyád mit szól majd? Gondolom, nem engedett el.
– Fogalma sincs az egészről. Azt mondtam, neked segítek ablakot mosni, mert az anyósod nem hagyott békén, és még szombaton, a szabad napodon, is hajszol.
– És ha majd felismer valaki a moziban?
– Nem fog, egy állófogas mögött állok, csak a kötényem meg a főkötőm látszik.
Elza hangosan felnyerít, tele szájjal, szemtelenül kineveti a másikat.
– Akkor mi értelme volt? – kérdi végül, már lecsillapodva.
– Beszéltem a rendezővel. Elmeséltem neki, hogy könyvet írok, amiből jó mozit lehetne csinálni.
– Gondolom, a rendezők az ismeretlen vidéki gépíró kisasszonyok kézirataiért vesznek meg. Alig várják, hogy feltűnjön egy új szerző, főleg, miután bemutatkoztál, mint filmcsillag. A fogas mögött bújkáló szobalány szerepében Kiss Klárát láthatták. De lehet, hogy megváltoztatják a neved Clair-re, az dívásabb.
– Akkor most irigykedhetsz, te gonosz boszorka, mert a főrendező elkérte tőlem a könyvem! – csattan fel dühösen Klári.
– És te odaadtad?
– Még nem, mert nem volt nálam.
– Szerencséd van velem, te lány! Amilyen bolond vagy, majd elvinné és a saját nevén felhasználná. Van róla másolatod?
– Nincs – válaszolja megszeppenten Klári.
– Az Isten áldjon meg, add ide, majd én gyorsan begépelem, mielőtt valaki ellopja. Meg aztán a te macskakaparásod rajtam kívül senki sem bogozza ki.