Az If You Could See Me Now (‘Ha most láthatnál’) című előadás leírásában a következő szöveg szerepel:
“Arno Schuitemaker eredeti végzettsége szerint repüléstechnikai mérnök, koreográfiáit ezért mindig a ráció vezeti: megteremti a tökéletes absztrakciót, tisztán, matematikai nyelven. Táncosai ismétlődő mozgásuk egyenletei révén tudnak hatni a közönségre.”
Találkoztál már olyannal, aki homlokegyenest különböző gyermekkori álmainkat is meg tudta valósítani egyetlen élet során? Amint beszélgetésünkből is látható, Arno Schuitemakernek ez elég jól sikerült…
Egyetértesz a fenti leírással?
Az első rész igaz, tényleg van egy mérnöki mesterdiplomám. A műsornak viszont csak egy részét mutatja be ez a leírás, nem az egész komplex képet. A felszínen tényleg úgy tűnik, hogy ez egy afféle formális vagy strukturált megközelítése a mozgásnak, az előadásnak. Sok racionalitás van benne, de ez nem minden, ugyanis ezalatt ott van az érzelmek és a testi érzetek egész külön világa. Valójában erről szól a darab, ha belefeledkezel, ha az egészet magadba fogadod. Olyasmi, mint az élet, ami részben racionális, részben viszont érzéki és érzelmi élmény. Számomra könnyen elkülönül, hogy az előadásnak van egy struktúrája, minden meg van írva, és így tovább, de ha a “nagyobb dolgokon” is elgondolkodsz, akkor belátsz a felszín alá, és új rétegek nyílnak meg előtted.
Hogyan kerültél a tánc világába ezzel a repüléstechnikai végzettséggel?
Az első találkozásom a tánccal véletlen volt. Diákként jutottam el egy előadásra, és ez a tapasztalat annyira nagy hatással volt rám, hogy egészen meglepődtem. Innentől minden táncbemutatóra elmentem, amit csak találtam, és az egész életem elindult ebbe az irányba. Először csak azt mondtam: oké, elmegyek egy táncórára. Aztán: na jó, hetente több órára is fogok járni. Mígnem: el kéne menni egy válogatásra. Egy ponton muszáj volt feltennem a kérdést, hogy mi lesz idősebb koromban. Bánnám-e, hogy nem végeztem-e komolyabb tanulmányokat a tánc terén, amikor pedig meglett volna rá a lehetőségem? Mivel a válasz igen volt, ezért huszonöt éves koromban, miután végeztem a mérnöki tanulmányokkal, szinte azonnal beiratkoztam egy kortárstánc-szakra. Egyszerűen tudtam, hogy ott a helyem. Így lettem koreográfus.
Annak is készültél, vagy csak ez maradt az egyetlen lehetőséged huszonöt évesen?
Volt már, hogy előadtam a munkáimat, és lesz is még ilyen. De engem valami új teremtése jobban érdekel ebben a szakmában, mint az előadás. Hajt egy érzés, hogy új dolgokat készítsek, és ez mindig erősebb volt annál, minthogy nekem kellene a színpadon állnom. Bár éppen mostanában gondolkodtam el, hogy kéne megint játszani is. Azt is szeretem, de igazán a koreográfiák megalkotása érdekel.
Ez az előadás egy trilógia harmadik része, amelyek közül az első kettő (ez és ez) is ment már a Trafóban. Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz?
Mindegyik előadásban közös, hogy három táncos szerepel bennük. De ahogy ők megjelennek a színpadon, ahogy mozognak, abban gyökeresen különbözik a három darab. Nem kell ismerned az előző kettőt ahhoz, hogy értsd a harmadikat, de persze ha mégis láttad őket, akkor feltűnhetnek olyan gondolatmenetek, amelyek átívelnek mindegyiken. Az If You Could See Me Now talán a legkomplexebb, leggazdagabb mind közül, amely az előzőek tapasztalatait is magán viseli.
Van valami cselekménye akár az egyes daraboknak, akár a háromnak együtt?
Nem igazán. Inkább úgy mondanám, hogy mindegyiknek egy sajátos esszenciája van; ami összeköti őket, hogy mindegyikben szervesen összekapcsolódnak a mozdulatok, a külön erre az alkalomra komponált zene és a fények. Itt használjuk a legintenzívebben és leghatásosabban a fényeket, és különleges befolyással bírnak a színpadra. Más szempontokból is nem mindennapi előadás az If You Could See Me Now. Amikor belépsz egy színházterembe, vannak bizonyos elvárásaid, például ‘megérkezem a székemhez, leülök, elsötétül a tér, kezdődik az előadás’. De itt máris nem így zajlanak a dolgok, mert nincs konkrét kezdet, azazhogy a darab már megy, amikor megjönnek a nézők. Így ők is rögtön részesei annak a folyamatos változásnak, amely ennek a műsornak a lényege, és amely sokkal kisebb hangsúlyt kapott az előző kettőben. A mozdulatok ismétlődése, amely a leírásban is szerepel, szintén ehhez kapcsolódik: annyira lassú a változásuk, hogy ismétlődésnek tűnik, de valójában végig a következő lépés felé tartunk. Így kommunikálnak az előadók a közönséggel, mind mozgással, mind zenével, mind a fényekkel. A cím nagyon jól leírja ezt: ha most láthatnál… és most… és most…
Honnan jött az ötlet ehhez a darabhoz?
A címben szerepel egy you, azaz te, és egy me, azaz én, amiből máris sejthető, hogy az emberi kapcsolatokhoz kötődik az egész. Az én konkrét esetemben ez egy olyan szerelmi kapcsolat volt, amelyben a másik féllel nagyon messze éltünk egymástól. A cím ötlete ebből a tapasztalatból született – éltem az életemet itt Amszterdamban, átéltem mindenféle szép pillanatot, és eszembe jutott: jaj, bárcsak láthatnál most. Ezt az érzést szerettem volna megjeleníteni a színpadon.
Szóval ebből született a darab. De az egy külön téma, hogy mi zajlik benne: nagyjából a felénél-kétharmadánál hatalmas fordulat, drasztikus változás történik. Ez még több mindent vet fel, például annak a kérdését, hogyan folytatódik az életed, ha hirtelen minden más, hogyan szeded össze magad, hogyan változtatsz a fókuszon. A mozdulatok döbbenetes sűrűsége és intenzitása ellenére a táncosok csak mennek tovább. Eleven szimbólumai a kitartásnak és az ellenállóképességnek. Ez is az élethez tartozik, és az is, hogy mit teszünk, ha mindent újra kell terveznünk.
Milyen stratégiával választottad ki a partnereket?
A legfontosabb szempont mindig az, hogyan fog működni a közös munka. Ők nem nekem dolgoznak, hanem velem. Nagyon fontos szempont a táncosoknak, előadóművészeknek is, hogy a darab a kölcsönös egymásra hatásunkból születik. Ugyanez igaz a fényeket megalkotó és a zenét komponáló művészre: egymás ötleteire építünk és mindent megbeszélünk. Amerre ezek mennek, arra megy a darab is. Most konkrétan olyan zeneszerzővel dolgozom, akivel már voltak közös munkáink, de a fényekért felelős kollégával ez az első. Az új partnerek mindig friss ötleteket hoznak, új elemekkel gazdagítják a társalgást, és így mindig egyszerre jutunk újabb és mélyebb szintekre.
Hogyan zajlott a casting?
Nemcsak egyenként figyelem meg a táncosokat, hanem azt is, hogy együtt milyen a kémia köztük. A budapesti előadásban sajnos nem az eredeti szereposztás játszik, mert mind szabadúszók, és most nem értek rá. Ez van. De a három táncos, akik most jönnek, szintén fantasztikus hatással vannak egymásra. Igazán nyíltan tudok velük beszélni. Mesélek az életemről, vagy akár a kapcsolatról, amelyből ez a darab született, őszintén és kendőzetlenül. Megmutatom, hol tartok most, milyen kérdések foglalkoztatnak. És mivel eleve így nyitom a beszélgetést, ők is megnyílhatnak. Így nagyszerű dolgok születnek, és könnyedén folyik a kommunikáció stúdióban és színpadon egyaránt.
Van még bármi, amit szívesen megosztanál a közönséggel?
Hatalmas különbség van aközött, ha egy előadást csak reprezentációként tudsz nézni, és aközött, ha igazi, zsigerekig hatoló tapasztalattá válik. Amikor a közepébe kerülsz, hagyod, hogy magába szívjon és egyenesen hozzád beszéljen. Úgy hiszem, hogy az If You Could See Me Now a második kategóriába tartozik, és ezáltal igazán megismételhetetlen élmény lehet.
Itt vehetsz jegyet az előadásokra: If You Could See Me Now szeptember 25-én és 26-án a Trafóban.
