+ Irodalom

Az ablakon is bemásztunk a jó irodalomért

FOTÓ: STEPMOTIONS

Péntek este szomorú, esős időben startolt el a PesText világirodalmi fesztivál az Ottlik-kertben. Bizonytalankodva indultam el, az utolsó percekben még egy gyors Messenger-üzenetváltást követően a szervezőkkel, hogy ugye esőben is megtartják a programokat. A nem sok pozitív kilátással kecsegtető időjárás csak azért kelthetett kétségeket bennem, mert ekkor még nem tudtam, hogy Kollár Árpád és csapata milyen kreatív megoldásokat eszeltek ki rossz idő esetére.

Miután a Feneketlen-tónál egy segítőkész futó útbaigazított, hogy – szokásomhoz híven – épp az ellenkező irányba indultam el, és így végül beértem az Ottlik-kertbe, egy szabadtéri színpadon kívül még nem sok jel mutatott arra, hogy itt hamarosan a közép-európai irodalom legjavába fogok belecseppenni. Jobban szólva mászni, ugyanis a résztvevők már a színpad melletti fedett helyiségben készülődtek a Közép-Európa – Múlt, jelen, utópia? című beszélgetésre, ám ajtó helyett az ablakon át lehetett a helyiséget megközelíteni, az ablakpárkány belső oldalán pedig mindenféle tárgyból, eszközből, kreatív lépcsőt alakítottak ki a szervezők.

Kollár Árpád kedves mosollyal fogadott és segített lejutnom a hirtelenjében összerakott tákolmányon. Bent már frissítők, pogácsa és jó hangulat várta az érdeklődőket.

Horváth Viktor író, műfordító jogászokat és politológusokat idéző profizmussal tálalta beszélgetőpartnereinek a politikai illetve államberendezkedést is érintő, a középkorig is visszanyúló felütéseit, melyre Silvester Lavrík szlovák, Weronika Gogola lengyel és Marie Iljašenko cseh szerzők reagáltak. Mea culpa, hogy a remek fordítást biztosító úriember nevét nem ismerem, de ezúton is köszönet, hogy azok számára is érthetővé és élvezhetővé tette a diskurzust, akik nem beszélik az alkotók anyanyelveit.

FOTÓ: STEPMOTIONS

Bizonyára mindannyiunknak van egyéni válasza arra, hogy mit jelent ma közép-európainak lenni, és ez a kérdés sok szemszögből megközelíthető. A beszélgetésben felmerült többek között az is, hogy vajon igaz-e az a megállapítás, hogy ebben a régióban fáziskéséssel követjük a nyugat-európai országokat, és hogy hogyan is jött létre ez a megkülönböztetés Európa különböző régiói között. Abban egyetértettek a beszélgetők, hogy nagy történelmi fordulópontokon keresztül jutottunk el ehhez, és egyáltalán oda is, hogy a világot különböző erővonalak mentén kelljen megkülönböztetni. Véleményük szerint úgy is felfoghatjuk a régiónkat, mint egy olyan határterületet, amely beékelődött egy demokráciát sosem ismert keleti nagyhatalom és Németország közé. Meg kellett határozni magunkat ezzel a keleti országgal szemben, hogy világos legyen, mi nem tartozunk oda, és lételemünkké vált az önfenntartás, az identitásunk megőrzésének vágya. Kulturális szempontból úgy vélték, óriási különbségek nincsenek a kelet-európai államok között, a meghatározáshoz azonban sokszor ambivalensen viszonyulunk, inkább szabadulnánk ettől a jelzőtől.

FOTÓ: STEPMOTIONS

Megkerülhetetlen volt a rendszerváltozások témája a beszélgetésben. Erről az volt a vélemény, hogy bár 32 év eltelt azóta, de senki nem tanította meg igazán a kelet-európai népeket arra, hogy hogyan bánjanak a szabadsággal, hogyan fektessenek ebbe, és megfigyelhető az is, hogy illúzióink által vezérelve még mindig keressük a haza atyját. Vállalni kell ugyanakkor annak felelősségét, hogy a most ötvenes generáció rontotta el a fiatalabbak életét, amikor nem figyelt oda eléggé például a már korábban hangoztatott ökológiai szinten megkezdődött problémákra és sok más dolgot is inkább negligált.

Az erősödő digitalizáció árnyékában az irodalom túlélési lehetőségei kapcsán elhangzott a következő generáció oktatásának és annak figyelembevételének a fontossága is, hogy az online felületek jó dolgokra is használhatóak. A beszélgetésből számomra Weronika Gogola lengyel író és műfordító gondolatai voltak a leghangsúlyosabbak, aki többek között kiállt a fiatalok védelmében, és hangsúlyozta kortársai és ezzel együtt saját kompetenciáját is a felmerülő generációs problémákkal kapcsolatosan.

A beszélgetésre visszatekintve, azt hiszem, Kollár Árpád valami ilyesmire gondolhatott, amikor a fesztiválhoz kapcsolódó beszélgetésünkben hardcore irodalmi programokat emlegetett. Valóban tartalmas és elgondolkodtató beszélgetés volt, még akkor is, ha nem feltétlen az irodalomról szólt, de mindenképpen nagyon lényeges, a fesztivál origójának meghatározásához elengedhetetlen kérdéseket boncolgatott.

Miután az eső szűnni látszott, Garajszki Margit író, műfordító, dramaturg kedvesen invitált minket a szabadba, ahol Közép-európai szövegvarieté címmel Holecskó Orsolya és Ficza István színművészek tolmácsolásában hallgathattuk meg az általa összeállított közép-európai kortárs szerzők szövegeit, Nánási Péter zenei improvizációinak kíséretében. A hűvösödő szeles időt is elviselhetővé tették a változatos témájú és hangulatú rövid szövegek, melyek különböző országokba és élethelyzetekbe kalauzolták a hallgatóságot.

Számomra a legmegkapóbb szöveg Mariusz Szczygieł Teremts magadnak édenkertet! című könyvéből származó, a különböző országok himnuszainak szövegén elmélkedő részlet volt, mindenképp szeretném elolvasni a kötetet, így mondhatjuk, hogy ezzel nálam a fesztivál már célba is talált.

A kertben különálló alacsony oszlopos installáción tekinthettük meg a Let’s face című kiállítást, a közép-kelet európai alkotók fényképeivel, melyek az esti környezetben valóságos meleg lámpásokként világítottak, időnként változó színeikkel, hangulatossá téve a kint eltöltött időt.  David Konečný cseh fotós műtermében készültek ezek a képek, a Szerzői felolvasás Hava című fesztivál során, ahol a szerzők magukat fotózták.

Ha ma kinézek az ablakon, azt látom, hogy megérkezett a ragyogó napsütés is, hogy ma már biztosítsa az eredeti elképzelések szerint az események szabadtéri, lazulós jellegét. Mit is kívánhatnék a szervezőknek? Legyen sok-sok látogatójuk, akik hozzám hasonlóan kedvet kapnak az általuk bemutatott szerzők műveinek olvasásához.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gyzoltan szerint:

    Kulcsszavak; “szabadság” és “demokrácia”! Hamis jelszavak!
    A szabadság már akkor véget ér, ha csak két ember is egymásra talál…
    Az emberi közösség, a társadalom működőképességét pedig éppen a szabadság hiánya, nagy fokú korlátozása teszi lehetővé.., hát lehet rajta morfondírozni!
    A “demokrácia”?! -agyunk hátsó traktusában a görögséghez kapcsolódik…
    Márpedig egy jól-működő közösség, társadalom az “egyszemélyi” felelős vezetést igényli, ki jó gazdaként, vezetőként, bárhogy is nevezzük, akár király, akár diktátor, sajátjaként vigyázza közössége, népe, nemzete érdekeit, létfeltételeit, élhetőségét…
    Egy ilyen vezető, császár, fáraó, vagy akármi, akadályt, felszámolandó akadályt jelent a szabad-rablás híveinek…
    Nos, e fel- és leszámolásnak az eszköze a demokrácia! A védő-őrző hatalom megbontásának, szétverésének nemtelen eszköze…
    Mára, ma, akár a lecsonkolt Magyarországon is, a kialakult körülmények, viszonyok, csakis “rossz” vezetőt produkálnak, produkáltak, produkálhatnak, s demokratikus választásunk a “rossz” és a “még-rosszabb” közti választást teszi lehetővé…
    Rémképem az “elviselhetetlen demokrácia” rendszere, mely a forradalmat kiváltva, a magyarság további súlyos vérvesztességével járna…
    -és félő, hogy nem rémkép…

  2. Gyzoltan szerint:

    Egyáltalán, létezik jó irodalom?
    Évszázadok óta a tartalom reklámmal és propagandával, s főleg politikával telített!
    Okulásként javasolhatom az alábbi interjú elolvasását, melyet még az éber héber cenzorág nem tüntetett el:
    Kertész Imre-interjú a Die Zeitben: „egy Holocaust-bohóc voltam”
    Érdekes kitétel;

    Arra a kérdésre, hogy nem vált-e „egy kicsit Holocaust-iparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: „nem egy kicsit, hanem teljesen”.

    -talán nálunk más lenne?!

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top