Olykor lefelé tart a felfelé vezető út

A Goda Gábor vezette ARTUS Stúdió 35. jubileumi évét ünnepelte tavaly a MINDEN (is) – nagysikerű – előadással. Az Artus épületét bekalandozó performansz egyszerre nyers és kifinomult, érzékeny és elgondolkodtató. Színház is, tánc is, képzőművészet is, zene is, vetítések, interaktív helyzetek, képek és mondatok, egyszóval = Artus (is). Is – is. A pandémia miatt a tavaszi előadások elmaradtak, de szeptemberben nyolc alkalommal újra várja a közönséget az Artus. Aki lemaradt a tavalyi premierrről, most pótolhatja!

„Ez az egész 2013-ban kezdődött, amikor felmentem a Wudang hegység egyik csúcsára, egy kolostorhoz… 22 ezer lépcső. Fizikai és szellemi kihívás. A hegy ösvényei és lépcsői azonban nem egyenesen felfelé tartottak. Néha lefelé is kellett menni. Ezt nehéz volt megemészteni. Ez volt a hegy első tanítása. Olykor lefelé kell menni, hogy felérjünk valami magasabb helyre.

Aztán jött a második tanítás: hogyan élem meg az utat? Amikor lefelé vezet a lépcső, olyankor lefelé megyek vagy felfelé? Vagy-vagy? Hiszen miközben lefelé lépek, pontosan tudom, hogy felfelé megyek, a hegytetőre, a kolostorhoz. Egyszerre megyek le és fel is. Is-is.

Az önellentmondás jó ideje az Artus egyik alaptémája. Hogyan jelennek meg az életünkben olyan lényegi fogalmak, mint például a minden, a semmi, az örökké, a soha és a csend, amelyek – ha jobban belegondolunk – a valóságban nem is léteznek. Vagy igen? Hiszen évezredek óta ezeket kutatjuk.

a ‘kis minden’

A ‘kis minden’ – fraktál – a nagy, örök, végtelen és felfoghatatlan Mindenség felfogható, emberi léptéke. Annyi, amennyit életünk során a teljességből megélünk, megérzünk, megsejtünk. A ‘kis minden’ megjelenhet egy mozdulatban, egy ölelésben, egy érintésben, egy szóban, ami nem több és nem kevesebb, mint a „nagy minden” lehelete.

Milyen ember vagy?

Nyitott vagy zárkózott? Önző vagy önzetlen? Bűnös vagy ártatlan? Merev vagy rugalmas? Bátor vagy óvatos? Szabálykövető vagy öntörvényű? A régi vagy az új dolgok vonzanak? Tanulsz vagy felejtesz? Felfelé mész vagy lefelé? Tetteidnek oka vagy célja van?

Különböző szemléletek, világnézetek, vélemények, meggyőződések esetén kié a helyes?

Mi ez a kényszeres és megrögzött kizárólagosság? Tényleg csak egy igaz út van? Ha két állítás ellentétes, akkor csak az egyik lehet igaz vagy helyes?

Vagy az egyik, vagy a másik? Választani kell? Egyetlen igazság van?

vagy – vagy?

Milyen könnyű, milyen egyszerű lenne így.

Nem ‘vagy – vagy’, hanem ‘is – is’. Minden is.

Amikor sikerül a kényszerű ‘vagy-vagy’ helyett megélnünk a ‘minden is-is’ egyensúlyi állapotát, akkor juthatunk a ‘kis minden’ emberléptékü univerzumába, ahol mindenki úgy lehet önmaga, hogy közben mégis kapcsolódik a többi emberhez.” – Goda Gábor, az Artus vezetője, a MINDEN (is) rendezője

„Goda alkotói magatartása és munkamódszere – az állandó kísérletezés, a közös alkotás, a médiumok keverése és a helyteremtés a meglévő színházi és tánctér perifériáján – óhatatlanul megerősítette a játszók és nézők újfajta kapcsolatát is. Mindez nem jelenti azt, hogy Goda többé ne alkotott volna hagyományos színházi terekben előadható darabokat. Életművének – az összefoglaló jellegű Cseppkánon kivételével – legjelentősebb alkotásai (Ulysses nappalija, Rókatündérek, Don Quijote) azonban mind maguk formálták ki a játéknak csakis erre az egyetlen előadásra érvényes terét és azt a különleges közegét, amelyben a néző nem pusztán jól öltözött és illedelmes szemlélője a performatív eseményeknek, hanem akár fizikailag is belesodródhat a történésekbe.” (Fuchs Lívia, szinhaz.net)

„Kísérleteztünk, és próbáltunk olyan helyzeteket teremteni, mikor ezek az is-is helyzetek megjelennek. Például mozgásban, mikor valaki egyszerre lassú és gyors. Nyitja magát és bezárul. Az előadás címe nem azért Minden (is), mert mindent akarunk mutatni, és még valami többet, hanem azért, mert minden is-is helyzetben tud lenni. Ez a színházcsinálásban egyébként magától értetődő. Hisz az előadóknak figyelniük kell egyrészt saját magukra, a mozdulataikra, a megszólalásaikra, de közben figyelniük kell a többi szereplőre, a térre, a nézőkre. Tehát a figyelme kell hogy kint legyen, ugyanakkor figyel a saját, személyes feladatára. Ez nem egy lehetetlen vállalkozás, de legtöbbször nem veszik észre az emberek, hogy erre a képesek. S ha ezt nem tudatosan művelik, akkor az zagyvasághoz, figyelmetlenséghez vezet a hétköznapokban. Kicsit koncentrál, kicsit kifelé megy, kicsit erre, kicsit arra… A vagy-vagyban ugrálnak…” (Goda Gábor interjú / Szoboszlai Annamária, tanckritika.hu)

Alkotó szereplők: Bakó Tamás, Izsák Szilvia, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Nagy Csilla, Szalay Henrietta

Zenészek: Goda Sára, György Andrea, Philipp György

Tér: Sebestény Ferenc, Goda Gábor

Zene: Philipp György

Az előadásban elhangoznak még Arvo Pärt, David Lang, Philip Glass, Vivaldi, Wim Mertens művei.

Jelmez: Lőrincz Kriszta

Fény, alkotó munkatárs: Kocsis Gábor

Hang: Szabó Áron Vasaló

Szövegek: Goda Gábor, Weöres Sándor

Kreatív technika: Bodóczky Antal, Hajdu Gáspár, Papp Gábor

Produkciós vezető: Hodován Margit

Produkciós asszisztens: Fazekas Anna, Hodován Mária