A nyár végére a magyar mozikba is megérkezett az egyik legmegrendítőbb, leghumanistább alkotás a közelmúlt filmes kínálatából. Az Amíg tart a nyár Velencében mutatkozott be – ahol egyik főszereplője, Toby Wallace elnyerte a legígéretesebb fiatal színésznek ítélt elismerést –, majd tucatnyi nemzetközi fesztiválon vetítették, és közel harminc díjat nyert. A megbékélésről, elfogadásról és szilaj életörömről szóló, szelíd, mégis átütő erejű filmet mindenkinek ajánljuk, aki nem bánja, ha a moziban kicsit összetörik a szívét.
A halálosan beteg, az első szerelmet elválaszthatatlanul rögtön búcsúként megélő tizenéves története nem újdonság a filmművészetben: az utóbbi években is számos alkotás született, ami ezt a témát járja körül, például a Két lépés távolság, az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni és a Csillagainkban a hiba, amelyeket a hazai mozikban is nagy sikerrel vetítettek. Ezek a művek egytől-egyig elgondolkodtatóak, édesbúsak, könnyfakasztóak, ugyanakkor reménykeltőek is. De egyik sem olyan egyszerű, finom és természetes, mint a most mozikba kerülő ausztrál film, az Amíg tart a nyár. Ez a mélyen emberi, minden esendőségünket megmutató alkotás olyan, mint egy gyönyörű, késő nyári rét: tele színes virággal, méhzümmögéssel, illattal, lágy szellővel, de már az őszt és elmúlást idéző puha fényekkel, a veszteség ígéretével, amelyben ugyanakkor máris benne van a beletörődés és megbékélés – és az újrakezdés első sugara is.
A magyar cím a közelgő búcsút, az elkerülhetetlen veszteséget és elmúlást vetíti előre, míg az eredeti cím, a Babyteeth (‘tejfogak’) azonnal jelzi, hogy egy nem mindennapi felnövéstörténetről van szó. Az eredeti és egyes esetekben nagyon vicces alcímekkel jelölt, impresszionisztikusan felvillanó epizódok egy gyógyíthatatlan beteg tinédzser (akinek még megvan az utolsó tejfoga) utolsó hónapjainak jeleneteit mutatják be: megismerkedését egy más világból érkező fiúval, szülei aggodalmát és elfogadását, és a saját félelmeinek legyőzését is. A film a feltétel nélküli szeretet és megbékélés erejéről szól, és az emberi esendőségről, amelyet kiegészít a szeretetben, az önreflexióban és a humorban rejlő hihetetlen erő.
Milla (Eliz Scanlen) igazi jó kislány: ártatlan külsejű, szépen hegedül, szülei ellen sem lázad, és mindeközben jólnevelten haldoklik. Valósággal berobban az életébe a problémás Moses (Toby Wallace), aki drogfüggő, hajléktalan, és már ránézésre is rossz hírűnek tűnik. A két ember nem is különbözhetne jobban, mégis valószínűtlen, egyre erősebb érzelem alakul ki kettejük között. Milla aggódó szülei, a gyógyszerfüggő anya, Anna (Essie Davis) és a gyereke elvesztésétől csendben és magányosan rettegő pszichiáter, Henry (Ben Mendelssohn) eleinte – ahogy várható – nem fogadják szívesen az új udvarlót, de hamar rájönnek, hogy most semmi más nem lehet fontosabb, mint a lányuk boldogsága. A négy ember egyre több időt tölt együtt, és hamarosan csatlakozik hozzájuk az egyedülálló és kicsit idegesítő új szomszédasszony, aki terhességének végén jár és láncdohányos, valamint Milla hegedűtanára, a türelmes és szeretnivaló Gidon új tanítványával, a kisiskolás Tin Wah-val. A sokféle különböző ember találkozásai a folyamatosan felettük lebegő tragédia árnyékában is sok-sok örömteli és olykor kifejezetten abszurd és vicces pillanatot eredményeznek.
Milla rövid idő alatt rengeteg új tapasztalatot él meg, amelyek között vannak meditatív, lírai és szenvedéssel teli pillanatok, eufórikus boldogság és elmondhatatlan fájdalom is. A világra való rácsodálkozás egyben a búcsút is jelenti számára. Eliza Scanlen kifejező arca a Kisasszonyok című független filmből, Greta Gerwig féktelen, szilaj és bátor alkotásából lehet ismerős a független filmek rajongóinak, de szerepelt például az HBO Éles tárgyak című sorozatában is. Ezúttal saját hazájában, egy ausztrál történetben jelenik meg, és talán ez is hozzájárul ahhoz a szinte hátborzongató természetességhez, amellyel ezt a nehéz szerepet alakítja. A hollywoodi szuperprodukciókból jól ismert Ben Mendelssohn, aki az apa szerepét játssza, közel száz filmmel a háta mögött élete talán legnehezebb szerepében jelenik meg: a film utolsó jelenetében, feledhetetlen arckifejezésével, hihetetlen erővel és átéléssel mutatja meg a szülői szeretet lényegét. De fantasztikus alakítást nyújt a szétesett, neurotikus, de gyermekét mindennél jobban szerető és féltő anyaként Essie Davis, a drogos, balhés barát, Moses szerepében Toby Wallace, és a bogaras, száraz humorú kelet-európai hegedűtanár alakja is megérne egy spin-offot.
Az Amíg tart a nyár úgy ríkatja meg a nézőt, hogy minden klisét elkerül. A vetítés után a szinte testközelből megélt fájdalom ellenére megerősödve mehetünk haza, és magunkkal vihetjük a bizonyosságot az életöröm és az emberi szeretet mindent átható erejéről.
