Évekkel ezelőtt láttam Annie-t utoljára – Ron A. Kalman versei
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Ősz
Ron A. Kalman, 1956-ban, a magyar forradalom után Izraelbe menekült zsidó szülők gyerekeként született, Haifában. A költözködés – később az utazás – egész életére jellemző. Gyerekkorát Izraelben, Paizsban majd Boulder városában, Kolorádó államban töltötte. Később Bostonban telepedett le. Egyetemi évei után Görögországban, Párizsban és San Farancisco-ban töltött hosszabb időket. Számos versének helyszíne a felsoroltak egyike-másika. Az elmúlt éveket a Massachusetts állambeli Cambridge tudománnyal és művészetekkel teli városában töltötte. A Harvard és az MIT (Massachusetts Institute of Technology) világhírű egyetemek körül lévő intellektuális és művészi körök, a város egyéb bohém csoportjai és a költő erre az időszakra eső számos szerelme egyaránt alakította költészetét, melynek tematikus sokszínűsége a kor művészeti és politikai folyamataira adott erőteljes reflexióktól, egyfajta romantikus életérzés megfogalmazásán át személyes élete és társadalmaink egyre nyomasztóbb problémáira adott válaszokig terjed. Versei több nyelven, számos országban megjelentek. Magyar nyelven ez a válogatása az első.
Ne csinálj úgy mintha
minden nap örömteli volna mikor
bizonyos napokon le kell állj
a cigivel nagyot kell sétálj
a fagyos szélben bele kell
fuss haverokba hatalmasat kell
röhögj azon hogy az ember
annyi mint utolsó gondolata
és ha azon agyalnál hogy
mi a boldogság titka az igazság
az hogy minden ami sok
a szombat meg olyan mint bármely nap
mikor te ahogy a levelek a fákon
egyaránt változhatsz.
Igen!
Fáj a fej
reszel a torok
fárasztó egy éj.
Miért írok?
Feldobott pillanatra várok
egy dalra?
Az élet folyik.
Én vagyok.
Egy érvényes nap (igen!)
nem pazarolhat el
egy terhes éjszakát.
Annie vége
Évekkel ezelőtt
láttam Annie-t utoljára,
abban az alagsori bárban,
mikor nap-bronzította
rövid hajjal
„te féreg” !
azt rikácsolta.
Majd elrohant.
Letaglózva ültem,
éreztem, hogy
az egész bár
bámul engem,
szóval szárazra szoptam
sörös üvegem
majd felmásztam a
beton lépcsőkön.
Annie persze sehol,
körbe néztem,
be az esti parkba, ahol
egy gitáros a húrokat
marcangolta.
