A fordító előszava
Amerika a szabadok földje. Véres tombolásban szerzett szabadságának kezét azóta sem engedi el. És e kezet szorongatja mindenki. A megalázott fehérek, az üldözöttek, a kisemmizettek, kik szolgából szolgatartó vadakká lettek, az Afrikából láncon behurcolt feketék, az állatból emberré lettek, a lekaszabolt indiánok részeg maradékai, a zsidók, a golyóktól-gáztól menekültek, a gúnyolt kínaiak és a kvékerek, a drogtól-mocsoktól fekélyes testűek, az olaszok, a magyarok és a németek, a fasiszták, a kommunisták, a japánok és a lengyelek, az ír katolikusok és az ateista melegek, mindenki egyforma transzban szorongatja e kezet. Az egyetlen különbség csak, hogy ki mikor érkezett.
Az álom, mint a leírt álmok általában, megmaradt. És él, és belőle újabb álmok fakadnak. Kegyetlenek, véresek, pusztítóak, vadak.
Tudom, mert sok évet álmodtam magam is e földön, két horkantás között, jókat és rosszakat, elborult aggyal szorongatva a mindent ígérő kezet, a bőséggel szórót és visszakövetelőt, a gennyes, bűzös karmokat. Csalódtam is eleget, így is, úgy is, hánykolódtam álmatlan, mesés szárnyalásban, ébredtem jeges izzadtságban, tanultam többet és kaptam, mint valaha, s amerikai is lettem, bár nem tartoztam oda soha.
Annyi szabad lélek, mint ott nem volt még e földön. De annyi gúzsba kötött motyogás, vesztett gondolat és szó sincs sehol és nincs annyi nyomorúság. Amerikában lehetsz ostoba és zseni, lehetsz gyűlölt és gyűlölő, lehetsz őszinte és hazug, lehetsz vesztes és győztes, lehetsz híres és névtelen, lehetsz magányos és körberajongott, alhatsz járdákon vagy barokk kastélyban a századikon, senkit nem érdekelsz, de ha kicsit nem figyelsz, több szeretetet kapsz, mint bárhol a világon.
Ez és ennyi, amit Ron verseitől kaptam. Minden, amiért egyszer amerikai voltam és amiért aztán mindent otthagytam.
RON A. KALMAN
Téli napon
Ma napos idő van, ami a
forradalomnak nem a legjobb.
Helyette lemegyek majd a patikába,
szappanért és köhögéscsillapítóért,
aztán felszedem az ingeimet Erin Tisztítójá-ból,
ahol az a vöröshajú nő van mindig a pult mögött.
Lehet, megemlítem neki, hogy elnyomott. Igen!
Az angolok által, merthogy ír.
Meg, mint dolgozó, aki egész nap ott izzad a patyolatban.
És mint nő, férfi világunkban.
De lehet, hogy csak megemlítem, hogy
„Szép időnk van.”
A pillanat
Minden éjjel írni akarok egy verset.
Haza akarok jönni a kórházból, az
antiszeptikus szőnyegek és a mindennapos porszívás világából
és úgy akarom érezni magam, mint William Carlos Williams1.
Feküdni akarok egész éjjel
a lakás izzó villanykörtéi alatt
és akarom, hogy a falak táncoljanak.
Ágyam és computerem közt akarok ugrálni
Meg akarom az elvesztegetett éveket váltani.
Termékeny akarok lenni, mint Bukowski2.
És mikor szirénát hallok odakintről
(letartóztattak valakit? vagy tűz van?)
Azt akarom, hogy engem vigyenek be,
mert én vagyok a tűz.
Össze akarok hozni egy csipetnyi Frank O’ Hara3-t
egyszerűen mert szeretem ahogy írt.
Semmiféle mély kinyilatkoztatást nem akarok.
Csupán minden éjjel egyetlen eksztatikus pillanatot.
Görögország
Rád gondolok Cynthia,
ajkad őszibarackjára hajad kígyófonataira,
óceán-kék szemedre s Virginia4 mosolyodra,
fehér combjaid, fehér melled,
karjaid, lábaid, agyamba csimpaszkodva
nem engedik, hogy elszakadjak tőled.
A sziklán egyensúlyozó hotel bárjára gondolok
s a hullámok pofozta kövekre odalenn,
Nescafé találkáinkra és törékeny kezedre
ahogy Zarathustrát5 ujjongó poklával elhessentette.
Az órára gondolok, titkos muzsikájára
meg ahogy leereszkedtem a girbe-gurba utcákra
arcodat keresve éttermek ablakában,
s rád találva férfikarok és bor szorongatásában.
A retsiná6-ra gondolok s a széljárta hűvös szobára,
és nyelvedre ahogy rásiklott az enyémre,
aztán az éj hullámaival partra mosott titkokra
ahogy beleolvadtak a reggel ködébe.
Az eső-mosta napokra emlékszem,
a foltozott tornacipőkre, az elküldetlen levelekre,
s az órákra mit Amerikába telefonálva töltöttem,
meg a búcsú előtti rendezkedésre.
És a kikötőre, ahol végre vitorlát bontottunk,
a kifizetetlen számlákra, mik elől leléptünk,
az ígéretre, hogy egyszer újra találkozunk,
meg a csókodra gondolok, mi él míg egymásra nem lelünk.
1 William Carlos Williams (1883-1963) amerikai költő, író és gyerekorvos, aki a modernizmus – a pontos vizuális kifejezést és tiszta, éles nyelvi megfogalmazást hirdető huszadik század eleji költészeti irányzat- egyik jeles képviselője.
2 Charles Bukowski (1920-1994) német származású amerikai, a szegények, a kallódó emberek, az alkoholisták, a kizsákmányolt dolgozók egész kivételesen termékeny költője. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy ideje nagy részét kocsmákban töltötte.
3 Frank O’Hara (1926-1966) az informális – művészeket, írókat, zenészeket összefogó – New York Iskola egyik alkotója. Költő, író, jeles művészetkritikus, a Museum of Modern Art kurátora.
4 A “Virginia mosoly” itt mint az igazi amerikai szépség és ártatlanság – a szőke, kékszemű szeplőtelenség – jelképe jelenik meg.
5 Zarathustra, i.e. 7-6. században élt iráni pap, Ahura Mazdá – a világteremtő istenség, a legfőbb jó – prófétája, a zoroasztriánus vallás alapítója. Jézusi korban volt, mikor megvilágosodva Ahura Mazdá színe elé került. Ekkor értette meg hogy Ahura Mazdá a mindenek feletti istenség, aki ugyanakkor megnevezve örök ellenfelét, Angra Mainjut, a gonoszság szellemét avval a feladattal bízta meg Zarathustrát, hogy tanítsa meg az embereket a jó és rossz közti helyes választásra. A zoroasztriánus etika ezen a választáson alapul, az igazság és hazugság, a fény és a sötétség, a jó és a rossz elválasztásán és azon a meggyőződésen, miszerint ezek a választások, vagyis földi létünk összesége meghatározza halálunk utáni állapotunkat.
6 retsina, görög fehérbor (ritkábban rozé) melyet évezredek óta fenyőgyantával lezárt amforákban, a római kor óta pedig hordókban érlelnek. Bár eredetileg a levegőtől való tökéletes elzárás, a romlás megakadályozása volt az eljárás célja, később az így létrehozott bor különleges íze miatt maradt fenn az ősi módszer.
A verseket folytatjuk.
Ron A. Kalman, 1956-ban, a magyar forradalom után Izraelbe menekült zsidó szülők gyerekeként született, Haifában. A költözködés – később az utazás – egész életére jellemző. Gyerekkorát Izraelben, Paizsban majd Boulder városában, Kolorádó államban töltötte. Később Bostonban telepedett le. Egyetemi évei után Görögországban, Párizsban és San Farancisco-ban töltött hosszabb időket. Számos versének helyszíne a felsoroltak egyike-másika. Az elmúlt éveket a Massachusetts állambeli Cambridge tudománnyal és művészetekkel teli városában töltötte. A Harvard és az MIT (Massachusetts Institute of Technology) világhírű egyetemek körül lévő intellektuális és művészi körök, a város egyéb bohém csoportjai és a költő erre az időszakra eső számos szerelme egyaránt alakította költészetét, melynek tematikus sokszínűsége a kor művészeti és politikai folyamataira adott erőteljes reflexióktól, egyfajta romantikus életérzés megfogalmazásán át személyes élete és társadalmaink egyre nyomasztóbb problémáira adott válaszokig terjed. Versei több nyelven, számos országban megjelentek. Magyar nyelven ez a válogatása az első.
