Enyedi Ildikó: A feleségem története nem tipikusan kelet-európai női film

Hálás a cannes-i fesztiválnak Enyedi Ildikó, hogy A feleségem története című filmje meghívást kapott a szemle hivatalos programjába, mert érzése szerint ez nem feltétlenül egy olyan alkotás, mint amilyenre egy kelet-európai női rendezőtől manapság számítanak – mondta az alkotó csütörtökön Cannes-ban tartott sajtótájékoztatóján.

A féltékenység és a szerelmi kétkedés természetrajzát bemutató, csaknem háromórás, nagyszabású, kosztümös, angol nyelvű filmet, amely Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra jelölt azonos című regényének adaptációja, szerda este mutatták be a 74. cannes-i fesztivál versenyprogramjában, ahol 23 művel verseng az Arany Pálmáért.

Enyedi Ildikó a filmje sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a regény a karakterekben és a helyszínekben is az európai nemzetek kulturális archetípusait jeleníti meg, amit hűen kívánt követni a filmjében.

Störr kapitány szerepére olyan színészt keresett és talált a holland Gijs Nabert személyében, aki meg tudja jeleníteni ezt az Európa északi, protestáns részéről származó, a munkájának élő, becsületes férfit, aki hisz a világos, egyértelmű társadalmi szabályokban, és abban, hogy kontrollálni tudja önmagát és az érzéseit.

A regény szerint a partnere, vagy ahogy Enyedi fogalmazott – a tanára -, megpróbálja kimozdítani ebből a kényelmes és logikus világból, amelyben komfortosan érzi magát. A Léa Seydoux által alakított Lizzy nem egyszerűen egy francia, hanem a párizsi nő, aki az izgalmas dolgokat keresi az életben, nem csak szép, hanem kedves, szellemes, titokzatos, gazdag személyiség is.

A regénynek megfelelően a film helyszínei is jelképesek. A kapitány otthona a hajó, ahol a nap, a szél, a víz, a fa és ehhez hasonlók elemek jelentik a valóságot. Amint a kapitány a szárazföldre lép, emberek és színek kavalkádjával találkozik, olyan sok újfajta benyomás éri, amelyekhez meg kell tanulnia alkalmazkodnia – hangsúlyozta a rendező, kiemelve, hogy a látványtervező Láng Imolának köszönhetően a társadalmi élet Lizzy jelleméhez hasonlóan elegáns, légies, áttetsző a filmen, míg a kapitány értékeit a piros téglás házakkal övezett hamburgi Speicherstadt kikötő testesíti meg, amely egyébként 2015-ben lett az UNESCO világörökség része.

Enyedi Ildikó a filmje főhősei és saját élete között is párhuzamot vont. Elmondta, hogy 32 éve él együtt a német férjével, akivel az első együtt töltött éjszaka után elhatározták, hogy összekötik az életüket. Azóta sokat tanultak egymástól, de a rendezőnő emlékszik még arra az időre, amikor nem volt könnyű megértetni a férjével, hogy mit is szeretne. Ugyanakkor úgy érezte, hogy kimondani, mit szeretne, az nem ugyanaz, mint kérés nélkül megkapni, s magának a kérésnek a kimondását is kudarcnak érezte volna. A férje egy vidéki utazásuk során éppen azért kezdett el sírni, mert nem tudta kitalálni, hogy mit is akar tőle a felesége.

Második gyerekük, a fiúk megszületése viszont nagyobb empátiára késztette Enyedit, akkor jött rá, hogy mennyire törékeny és sérülékeny lehet egy férfi a mai világban. Ekkortól kezdve kezdte igazán megérteni a férjét, és teljesen megváltozott a kapcsolatuk.

A filmjéről is úgy gondolja a rendezőnő, hogy pozitív kicsengésű, miután Störr kapitány számára a világ sokkal szélesebbre tárul a történet végére a kezdetekhez képest, jóllehet ez az érzés akár félelmetes is lehet, mert nincs mibe kapaszkodnia az embernek – ismerte el Enyedi. A rendezőnő azt szerette volna, ha a főhőse a saját maga és mások kontrollálása helyett egyfajta táncra perdülne a kitágult világgal, még akkor is ha a tanulás folyamata számára fájdalmasnak is bizonyult.

Mécs Mónika producer és Enyedi Ildikó is kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy egy igazi európai, magyar-német-francia-olasz koprodukciónak köszönhető, hogy ez a film létrejött, mindenki kéz a kézben átláthatóan, nyíltan és segítőkészen kommunikált egymással, ami a rendező szerint nagyon nagy előnyt jelent a filmkészítésnél.

Enyedi Ildikó pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol legelső filmje, Az én XX. századom – amelyet az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban mutattak be – 1989-ben elnyerte a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát. A versenyprogramba viszont most először kapott meghívást a magyar rendezőnő. Az Arany Pálma díj kiosztása és a záróünnepség szombaton lesz Cannes-ban.

A magyar Inforg-M&M Film, a német Komplizen Film, az olasz Palosanto Film és a francia Pyramide Productions koprodukciójában készült alkotás forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám.

A feleségem története gyártását a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forinttal támogatta, az alkotás a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült.

A feleségem története a tervek szerint ősszel kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.