+ Irodalom

Amikor a tökéletes magyar család kártyavárként omlik össze

A regény főszereplője és egyben mesélője Temesi Eszter annyira átlagos, hétköznapi tini lány, hogy az már önmagában sejteti: itt valami baj lesz – Böszörményi Gyula írása.

A családi nagy reccs

Madarász Éva: Hullámvasút, Móra Könyvkiadó, szerkesztő: Pacskovszky Zsolt, borító: Müller Péter, oldalszám: 328, megjelenés: 2021. június

Az első regény mindig problémás. Az író annak megírása közben még bizonytalan, suta, a „lássuk csak, hogy kell ezt csinálni, és egyáltalán: képes vagyok-e én erre?” állapotában alkot, ami óhatatlanul kihat a történetvezetésre, a karakterekre, a stílusra. Ez így jó, így természetes. A „nagy berobbanások”, amikor a semmiből jött író rögtön tökéleteset, lenyűgözőt, megkérdőjelezhetetlenül zseniálisat tesz az asztalra, rendkívül ritkák és kicsit mindig gyanúsak annak, aki belelát az írásművészet mikéntjébe.

Madarász Éva az, aki látszólag kivételként erősíti a szabályt, azaz cseppet sem tűnik tétovának, bizonytalannak, sutának. Pontosan tudja, mit akar elmondani, a tolla (klaviatúrája) sem remeg, sőt, saját bevallása szerint maga az írás sosem okozott neki gondot, mivel olyan sebességgel ömlenek belőle a szavak, mondatok, mintha nem is ő maga találná ki, inkább valahonnan „fentről” diktálnák azokat.

Ez jó! Számos íróval volt szerencsém beszélgetni az alkotás folyamatáról, és mind egyetértettünk abban, hogy azok az igazán áldott, ihletett pillanatok, percek, órák, amikor úgy sorjáznak ki kezünk alól a mondatok, mintha valóban „csak” diktálnák őket.

A Hullámvasút című ifjúsági regény így született.

Madarász Éváról, aki a „valahonnan súgott” mondatokat lejegyezte, tudni kell, hogy színésznő (számos színházban, tévésorozatban láthattuk őt), szinkronszínész (megszámlálhatatlan alkalommal adta hangját Sophie Marceau-tól a Scooby-Doo rajzfilmsorozat Vilma Dinkley-éig sok külhoni kolleginájának), Epres Attila színész felesége és gyakorló édesanya.

Mostantól pedig első kötetes szerző, aki érezhetően a szíve legmélyéből, lelke titkos rekeszeiből hívta elő ezt a történetet.

A regény főszereplője és egyben mesélője Temesi Eszter annyira átlagos, hétköznapi tini lány, hogy az már önmagában sejteti: itt valami baj lesz (muszáj lennie, különben a történetet nem is volna érdemes elmesélni)! Eszter egy, az átlagnál valamivel jobb módban, Budapest belvárosában élő házaspár első gyermeke, aki imádja az apukáját, az anyukáját és a kishúgát. Ezenkívül még elmondható róla, hogy a nyolcadik osztályban a „menő lányok” négyeséhez tartozik, izgatottan várja a gimit, ami persze szintén a jobbak közül való, és egyáltalán: előtte az egész Nagybetűs Élet, ami csakis arra vár, hogy ő meghódítsa végre.

Aztán egy nap Eszter suli után kicsit kevesebbet lóg a barátaival, inkább egyenesen hazamegy, és amint belép a lakásukba, egy vadidegen, ráadásul tökéletesen meztelen nőt pillant meg, aki kacarászva kávézgat szintén alulöltözött édesapjával.

Itt indul el a hullámvasút meredek zuhanása, amiből felemelkedni – úgy tűnik – Eszternek már sosem fog sikerülni. A szülők által korábban fenntartott illúzió, miszerint náluk minden a legnagyobb rendben, hiszen ők négyen alkotják a tökéletes magyar családot (tudjuk a leckét: apa[aki férfi], anya[aki nő], két gyerek[a nem még nincs kormányzatilag megszabva], négy kerék[autó típusa sem releváns]), egyik pillanatról a másikra kártyavárként omlik össze.

Eszter, a kamaszlány reakciója természetes. Az apja „elvett” tőle mindent, ami számára szép és jó volt, „gyalázatos” tettével seperc alatt kiborítva őt a puha, meleg családi fészekből, így kényszerítve addig imádott kislányát, hogy – bár még korai – máris tanuljon meg repülni, vagyis felnőttként viselkedni. A feladat lehetetlen, ezért Eszter nem csak az apjára, annak szeretőjére, de az édesanyjára (mert az nem volt képes magához láncolni a férjét), és a húgára (aki eleinte idegesítő mód folyton nála keresne vigasztalást, később pedig túl könnyen kibékül az „áruló apával”, és annak nőjével) is dühös.

A történetről legyen ennyi elég, nem spoilerezünk! A borító meg zseniális!

A regény két idősíkon fut, ami kissé meghökkentő, és dramaturgiailag számomra érthetetlen, a történet vége felé pedig kifejezetten zavaró. A Nagy Reccs, amikor Eszter családja egyik napról a másikra szétszakad, májusban történik, ám a regény (bár csak egyetlen oldal erejéig) augusztusban kezdődik, majd rögtön visszaugrunk májusba, és így tovább: egy fejezet a múlt, egy a jelen, stb. Eleinte ez érdekes játék, hiszen a későbbi eseményeket olvasva kíváncsiak leszünk, mi vezetett idáig, ám ahogy a két időhullám egyre előrébb hömpölyög, kezd kifejezetten zavaróvá válni, hiszen már tudjuk, milyen lelkiállapotban van a főhősünk, mégis vissza kell térnünk egy korábbi állapotába, ami így picit nevetségessé, okafogyottá, súlytalanná válik. Talán épp ez az egyetlen pici nyoma a még gyakorlatlan szerző „bizonytalan útkeresésének” Madarász Éva első regényében – meglehet, így akart különleges formát adni a történetnek, ami azonban erre egyáltalán nem szorul rá. A Hullámvasút rendkívül gördülékeny, olvasmányosan megírt, a mai tinik számára kellően gyors ritmusú, saját nyelvükön szóló romantikus utópia.

Miért nevezem utópiának, holott teljes egészében realisztikusnak szánt mű? Mert Madarász világában, ha érik is a szereplőket kisebb-nagyobb bajok, katasztrófák, csalódások (amik abban a pillanatban egy-egy atomcsapásnak tűnnek), végül mindig minden tökéletesen megoldódik.

Madarász Éva regényét viszont épp ezért az utópisztikus optimizmusért fogják imádni a tini olvasók!

És igazuk lesz!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top