Páratlan páros
Klári azonnal felismeri a férfit, ahogy belép a szerkesztőség ajtaján. Rosenbaum Robi, a gőzmalom tulajdonosa. Valójában csupán a tulajdonos fia, nem az övé a gyár. És nem is az édes gyermeke Pőcze főmérnöknek, hiszen még a nevük sem azonos, csak a nevelt fia. Már a koruk alapján sem lehetséges, inkább a bátyja lehetne a főmérnök úr. De még a neve sem a sajátja Robinak, mert Rosenbaum örökbe fogadta, mivel az édesapja olyan korán elhunyt, hogy nem is láthatta a fiát. Nem lehetett egyszerű dolga a méltóságának, nem csoda, hogy hirtelen férjhez ment. Mondjuk, azt Klári nem érti, miért egy vénemberhez kellett hozzákötnie az életét. Persze, hogy aztán a jóképű és okos, fiatal Pőczét választotta harmadszorra Rosenbaumné, amikor már volt elég vagyona az özvegynek. Az öreg Rosenbaum felnevelte ugyan, iskoláztatta, de csak a nevét adta Robinak, a pénzét nem. Így aztán mikor az anyja is jobblétre szenderült, megtűrt személy lett a gyárban, valami mondvacsinált pozícióban. Ahol dolgoznia nem kell, de a fizetését felveszi.
Klári ezeket a titkokat a barátnőjétől, Elzától, tudja, aki Pőcze titkárnője, és akivel vasárnaponként templom után együtt korzóznak. Elza szerint Robinak a gyárban nincs becsülete, mivel nem tulajdonos, de nem is szakember, dolgos munkás, semmihez sem ért. A társasági életben se tisztelik, hiszen nem úr, nem közéjük való, csak egy felkapaszkodott. Megtűrik, mert jól lehet vele szórakozni, de lenézik. Ezért nem szólítja senki Róbertnek, ahogyan egy felnőtt férfit illene, csupán lekicsinylően Robinak, mint egy tacskó gyereket.
Rosenbaum leveszi a kalapját, ami teljesen új módi, biztosan Pesten vehette, Klári ilyen fazont még náluk, a városban, nem látott. Ahogy a férfi idegesen forgatja a kezében a fejfedőjét, a gépírónő észreveszi, hogy nem zsíros belül, mint az ügyfelek nagy részéé, szóval tényleg új szerzemény lehet. A férfi hátul már kopaszodik a tarkóján, ami azonban nem taszító, mert egyébként vöröses szőke a haja, ami Klárinak nem tetszik, inkább legyen belőle minél kevesebb. A lány kihúzza magát a székén, hogy minél jobban domborodjon a melle, és bájosan mosolyog. Ugyan Robi nem igazi mágnás, de azért úr, a feleségeként nem kellene dolgoznia, járna neki legalább egy cseléd meg házitanító, szóval mellette ráérne írni. Ráadásul hiába számít már öreglegénynek, nem a város legjobb partija, nem futnak utána a módos kisasszonyok, de neki pont megfelelne.
– Miben segíthetek? – szólítja meg a férfit ragyogó mosollyal Klári.
– Egy apróhirdetést szeretnék feladni – válaszolja Rosenbaum.
A lány legszívesebben visszavágna, hogy gyarmatáruval nem is tudna szolgálni, itt, a hirdetőben, de inkább leharapja a nyelvét, nem akarja elriasztani a potenciális udvarlót, inkább rendületlenül mosolyog. Reméli, hogy az erőltetett vigyor vonzóra, és nem bárgyúra sikeredett.
– Viszont segítségére lenne szükségem, kisasszony.
– Klári, ha kérhetném, szólítson Klárinak az úr.
– Klárika, kedves – mosolyog most már Rosenbaum is kajánul, mint a macska a kanárira, amikor nyitva felejtették a kalicka ajtaját. Az a típusú férfi, aki pontosan tudja, hogy a nők bolondulnak érte, és ezt ki is használja, éppen amire kell.
– Nem tudom, hogy melyik rovatba való az apróm. Egy lányt keresek – jelenti ki a férfi nyomatékosan, mindenféle zavar nélkül.
– Egyszerű, akkor házassági hirdetés lesz – vörösödik el Klári Robi helyett.
Talán még itt és most ajánlatot is tesz neki Rosenbaum. A lány érzi, nem elég, hogy kipirosodott az arca, még a szíve is kalapálni kezd, mindjárt kapkodni fogja a levegőt. Gyorsan feláll, hogy időt nyerjen a lehiggadásra, és elfordulva kotorászni kezd a falnál álló iratszekrényben.
– Félreértett, én egy bizonyos hölgyet keresek, nem akárkit – pontosít Rosenbaum.
Klári most örül csak igazán, hogy háttal áll a férfinak, mert így nem veheti észre a hirtelen színváltozását. A csalódástól kifutott a vér az arcából, forog vele a szoba, leeshetett a vérnyomása, le kell ülnie, mert nem áll biztosan a lábán. Ezek szerint vannak álmok, amik csupán öt, de inkább csak három percig tartanak? Robi valami nőcskét keres, akivel már korábban találkozott.
– Van hirdetmény rovatunk, ide kerülnek be az eljegyzési, házassági vagy gólyahírek. De itt szoktak üzengetni egymásnak a titkos szerelmesek is – teszi hozzá epésen a lány.
– Akkor ez nekem teljesen megfelel! Bár még csak egyszer láttam, botorság lenne szerelemnek titulálni, inkább plátói rajongásnak nevezném. De próbálkozom, hátha még az is lehet – kacsint Klárira a férfi.
– Melyik lapba kerüljön?
– Mivel nem itt találkoztunk, hanem Pesten, úgy vélem, a Pesti Naplóba lenne praktikus.
– Ahogy gondolja – vágja rá ridegen a gépírónő. – Talán szerencséje lesz, és a hölgy olvassa majd, a Napló nagy példányszámban jelenik meg, és vidéken is veszik.
Ez volt a kötelező szöveg, amivel a hirdetéseket a Pesti Naplóba is próbálták eladni az Esti Kuríron kívül.
– Olvassa a Naplót – szólja el magát a férfi.
Hogyne, csak egyetlen egyszer látta, pörög az agya Klárinak, azonnal felfedezi a botlást. Csak egy újabb hazudozó, jegyzi meg magában, és már nem is bánja, hogy foglalt, szédítsen mást.
– Szeretném, ha a minimum szótagszámba beleférne, ez legyen a szöveg:
Bájos hölgytől, ki szerdán este öreg úrral Engel étteremben volt, kérek találkát „Zátony” jeligére a kiadóba.
Klári visszaolvassa, amit legépelt.
– Tudja, Klárika, inkább javítsa ki a jeligét diszkrécióra. Hátha Irmus inkább válaszol, ha nem egyértelmű, ki az imádója.
Rosenbaum nem veszi észre, hogy hangosan kimondja a gondolatait. Klári pedig keselyűként lecsap a pár szóra, amint a férfi távozik, azonnal feljegyzi a kéziratába, hogy vasárnap majd Elzát alaposan kifaggassa Robi szeretőjéről. Ha más nem, legalább Kíváncsi Klári jól jár vele.
