+ Képzőművészet

Nádler István a csúcstartó

Ismét Nádler István egyik képe, ezúttal a 8 millió forintnál leütött Feketebács No. 11 (1987) című alkotás lett a legdrágábban eladott tétel a Virág Judit Galéria szombat esti online kortárs aukcióján, amelyen Bak Imre és Hencze Tamás művei szerepeltek még jól.

Egy Nádler-alkotás győzött a galéria tavaly decemberi kortárs aukcióján is: a Fekete című kép akkor 20 millió forintért kelt el. A mostani árverésen kínált, Feketebács No. 11 (1987) 5,5 millió forintos kikiáltási árról érte el a 8 millió forintos leütést.

Nádler István még két képpel szerepelt az árverésen: Hommage a Malevics című alkotása kikiáltási árának majdnem duplájáért, 3 millió forintért, Kompozíció című képe 2,2 millió forintért kelt el.

Bak Imre Csontváry (1992) című akrilját 4 millió forintos kezdő árról indulva 7,5 milliónál, Négyzet-kereszt-háromszög című művét 1,7 milliónál ütötték le.

Hencze Tamás Piros fény című alkotása 4,2 millió forintért, Maurer Dóra Gát-projektje 3,6 millió forintért kelt el. Hencze Tamás egy másik műve 1,4 millió forintért cserélt gazdát. Fiedler Ferenc Cím nélkül (1963) olajfestményére egyetlen licit érkezett, így kikiáltási árnál, 4 millió forintnál, míg Lakner László Whitman című képénél 3,6 millió forintnál zárult a licit.

Több mű is egymillió forintos ár körül kelt el, így egyebek mellett Fajó János, Kelemen Károly, Reigl Judit, Heiling György, Deim Pál, Rozsda Endre és Frey Krisztián alkotásai.

Licitharc alakult ki Keserü Ilona Mind 4. (s) szitanyomata körül, amelynek leütése 240 ezer forintos kikiáltási árról kúszott fel 1 millióra, Kassák Lajos Kompozíció című szitanyomatának licitjét pedig 180 ezer forintról indulva élénk emelkedés mellett 850 ezer forintnál ütötték le.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top