+ Irodalom

Álljunk meg egy röffenésre!

Itt van ez a kicsinyke könyv, Miklya Luzsányi Mónika kötete, melynek címe „Rozmaring és Tarack viselkedni tanul”, továbbá itt vagyok én, a majd’ 57 éves recenzor, aki most ámulva ismeri el, hogy már nagyon rég nem olvasott ennyire élvezetes, vicces, szellemes, fordulatokban gazdag, óvodásoknak (és azok szüleinek!) szóló szöveget.

Miklya Luzsányi Mónika: Rozmaring és Tarack viselkedni tanul, Móra Könyvkiadó, Illusztrátor: Tóth Andrej, oldalszám: 48, megjelenés: 2021

Jól viselkedni nem könnyű, ezt minden gyerek tudja. A felnőtteknek persze már rég meg kellett volna tanulniuk a jó modor alapvető szabályait, de csak nézzünk körül kicsit a világban, közlekedjünk villamoson, buszon, vonaton, vagy járjunk egyet bármelyik boltban, téren, utcán, és mindjárt látni fogjuk, hogy ez bizony nekik – a nagy, komoly felnőtteknek – sem megy olyan könnyen.

Pedig még Horkáéknál, az erdőben lakó vaddisznócsaládnál is alapszabály, hogy:

„Egy Nagylapály malacnak tudnia kell viselkedni!”

Na jó, valójában ezt náluk is elsősorban Luána mama tartja szem előtt, aki az úri Nagylapály disznófamíliába született bele, ahol késsel, villával eszik az úritököt, ám a sors aztán úgy hozta, hogy szerelembe viszont egy valódi vaddisznóval, a korán árvaságra jutott, így kissé elvadult Horka papával esett. A gyerekeik meg…

Hát igen, a lány (Rozmaring) inkább a mamájára, a fiú (Tarack) pedig a papájára ütött, ezért ebben a családban ritka az unalmasan békés pillanat.

Most következik a recenzor vallomása:

Itt van ez a kicsinyke könyv, Miklya Luzsányi Mónika kötete, melynek címe „Rozmaring és Tarack viselkedni tanul”, továbbá itt vagyok én, a majd’ 57 éves recenzor, aki most ámulva ismeri el, hogy már nagyon rég nem olvasott ennyire élvezetes, vicces, szellemes, fordulatokban gazdag, óvodásoknak (és azok szüleinek!) szóló szöveget.

Horkáéknál süt a nap! Akkor is süt, ha épp esik, mert a szerző remek stílusa, sebesen pergő mondatai, ötletes történetvezetése, bölcs humora folyvást kedves, megértéssel és okítással teli derűt sugároz. Horkáékat nagyon könnyű megszeretni, mert esendőek, vagyis olyanok, mint mi, emberek. Miklya Luzsányi Mónika látja és láttatja a hibáinkat (hisz mi vagyunk Horkáék!), de esze ágában sincs miattuk azt mondani ránk, hogy rosszak, semmirekellők, ostobák, önzők, gonoszak vagyunk. Az egész kötetből megértő, fejet csóváló, nyelvvel halkan csettintgető szeretet árad, ami azt sugallja, hogy mindaddig szabad hibázni, amíg utólag azt hajlandóak vagyunk el- és felismerni és kijavítani.

És Horkáéknál bizony nem csak a gyerekek hibáznak (ezért külön szeretem ezt a könyvet!), de a felnőttek is meg-megbotlanak. A történet nem a „nagyok és bölcsek” magaslatairól osztja az észt a „buta gyerekeknek”, ehelyett minden korosztályról elismeri, hogy „nem tökéletes”, tehát itt a felnőtt is tévedhet, rosszalkodhat, hibázhat – a lényeg megint csak az, hogy ő is képes legyen a kritikát szelíden, nyitott füllel és lélekkel befogadni, s ha kell, változtatni saját szokásain, viselkedésén.

Horkáéknál folyton történik valami. Ne gondoljunk azonban eget rengető, szívszaggató tragédiákra, sem szemkápráztatóan csudás eseményekre. Horkáék teljesen hétköznapi életet élnek: levelet kapnak, összevesznek a játékdömperen, malac mód esznek az asztalnál, szemtelenek a postással és olykor picit fennhordják a turcsi orrukat – de közben mindvégig türelmesen, okosan csiszolgatják, formálgatják, nevelgetik egymást, és önmagukkal együtt azt a szerencsés embergyereket is, akinek ezt a gyönyörűen illusztrált mesét majd felolvassák. A titkuk pedig, amiért valóban képesek egymásra hatni anélkül, hogy utasítgatnák, elnyomnák, erőszakosan nevelni akarnák a másikat, nagyon egyszerű: Horkáék valóban szeretik egymást!

Épp ez az oka annak, hogy biz’ én is megszerettem őket! Tessék a példámat követni: nem nehéz!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top