+ Film

Kiderült, hogy eltitkoltak egyes részleteket a Star Wars szereplői elől

Árverésre bocsátják májusban Angliában az első Star Wars-trilógiában Darth Vadert alakító, tavaly elhunyt David Prowse A birodalom visszavág című epizódhoz készült forgatókönyvpéldányát, amelyből arra is fény derül, hogy a történet egy fontos részét még a szereplők elől is eltitkolták.

Prowse fekete ruhában és a hírhedt sisakban játszotta a sötét nagyurat a Star Wars-trilógiában, de a karakter hangját James Earl Jones adta a szerephez, és az ő szájából hangzott el a híres sor is, amelyet Luke Skywalkernek mondott:

„Én vagyok az apád”.

Prowse forgatókönyvében nem szerepelt ez a sor, más szöveg volt helyette.

„Luke, mi leszünk a leghatalmasabbak a galaxisban. Mindent megkaphatsz, amit csak akartál…ne ellenkezz…ez a sorsod”

– olvasható a forgatókönyvben.

Andy Stove, az árverést szervező East Bristol Auctions vezetője a CNN online kiadásának elmondta, hogy az alkotók a szereplők elől is eltitkolták, hogy Darth Vader Luke apja, nehogy kiszivárogjon a forgatásról, és csak 3-4 szereplő tudott róla.

Az amerikai James Earl Jonest azért kérték fel arra, hogy Darth Vader hangja legyen, mert Prowse brit kiejtése nem illett a szerephez. Stove szerint Prowse az 1977-ben forgatott Star Wars: IV. rész – Egy új remény felvételeikor nem is tudott arról, hogy nem az ő hangján szólal majd meg Vader, és meglepődött, mikor később ezzel szembesült.

A színész forgatókönyvpéldányát, amelynek minden lapján szerepel a Vader felirat, 2500-4000 fontra (1-1,7 millió forintra) becsülik.

Az árverést május 4-én, a Star Wars-napon tartják, a dátum angolul (May the fourth) a Star Wars híres mondását idézi: May the force be with you (Az erő legyen veled).

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top