+ Film

5 napon át 5 izgalmas friss film a Cseh Filmkarnevál 2021-en

öregfiúk

Ehhez kell a tudás: a Cseh Intézet a járványhelyzet, a kényszerűen szüneteltett filmes élet dacára igazán ütőképes filmösszeállítást hozott idén is. A filmek mind tematikailag, mind motivikusan felelgetnek egymásnak, ami lehetne a véletlen műve is. Az azonban a legkevésbé sem véletlen, hogy hátterükben valódi kérdésekkel foglalkozó, problémaérzékeny, önreflexív társadalom sejlik föl.

Jegyelővételre a Toldi TÁVmozi weboldalán van lehetőség.

Zenétől hajtva / Két út (HBO-cím)

Hogy mi a Tap Tap? Nem, nem az alkalmazás, hanem a világhírű együttes, amely a Jedlička Intézet volt és jelenlegi hallgatóiból áll. A honlapjukon alig található utalás arra, hogy sérült emberek alkotják. Vezetőjük, Šimon Ornest határozottan leszögezi: nem amatőrök, 21 éve alapították, 14 éve működnek, megtalálták az útjukat a cseh showbusinessbe, és számos alkalommal képviselték a Cseh Köztársaságot külföldön. A róluk készült dokumentumfilm nem rejtette el az „aranymosás” jeleit: jól látszik, mekkora anyagból dolgozhatott a Radovan Sibrt irányította filmstáb.

Az esélyegyenlőség rózsaszín egyenszövegét nem csak kemény kezű vezetőjük, de nyomában maguk a fiatalok is cáfolják. Igaz, nekik nehezebben megy, hiszen nagyon fájdalmas legyőzni azt a neheztelést, ami a hasonló betegségektől mentesen élőktől elsősorban elválasztja őket. Ugyanúgy le kell győzniük belső gátjaikat, mint az „egészségeseknek”, mint mindenki másnak, csak nekik máshol van a határ.

 

Ornest karnagy-frontembert számos helyzetben látjuk, amint újra meg újra meglépi a „teljesítesz, vagy lépsz” parancsát. Következetesen azt képviseli, hogy más út nincs. A világ felé hasonlóan, különbségtétel nélkül kommunikál.

„A személy számít, nem a diagnózis. Emberekről van szó, akiknek például cerebrális parézisük van”

– pirít rá az édelgő rádióriporterre Ornest karnagy, amikor az gyanútlanul, emberséges szíve teljes jó szándékával próbálja kérdezni a bevett szófordulatokkal. Radovan Síbrt filmje Ornest nézetét képviseli, s pontosan úgy mutatja a különböző élethelyzetekben a fiatalokat, ahogyan más, hasonló korú zenészekkel tenné. Feltehetően hasonló okokból nem látjuk a fiatalok szüleit.

Hogy miért a teljesítmény az egyetlen kivezető út, arra a politika Taigetosz-háttere a magyarázat. Milos Zeman ugyanis tévébeszédében azt fejtegeti, hogy az integrált oktatás akadályozza az egészségesek teljesítményét, tágabb értelemben a mindennapi életet. A beszédet néző Lada, az egyik főszereplő őszintén megdöbben: a betegsége senkit nem akadályoz, csak őt, saját magát. A film csak áttételesen utal arra, hogy ha Zeman kijelentését elfogadnánk, akkor az a gyakorlatban azt jelentené, hogy a társadalom, amellett, hogy normatív és haszonelvű lenne, jogában állna minden eltérést legyalulni, vagy elzárni, gettósítani.

A film legszebb, bár szemérmesen rejtett története Peter dalának megszületése. A fiatal férfi teljesen önmagában él, más számára érthetetlen saját nyelvet használ, gyakran pánikol. Ornest fáradhatatlanul újra és újra kihozza a pánikból, majd a fiú nyelvének szavaiból dalt ír. Sok próba, nehézség, újabb és újabb pánikok árán Peter hatalmas közönség előtt, hiba nélkül előadja a dalt. A pánikból egyébként úgy lehet kihozni, hogy háromig számolnak neki: 1-2-3. S annyiszor ismétlik, ahányszor szükséges.

 

Havel (2020)

Václav Havel világszerte jól ismert demokratikus ikon, akinek életéről számos doku készült (a legismertebb az, amely elnökként ábrázolta) Slávek Horák forgatókönyvíró-rendező az azt megelőző időszakot kívánta bemutatni, s vérbeli játékfilmesként már a forgatás idején leszögezte:

Először a történet, utána a tények.

Gesztusa egyfelől elébe ment az óhatatlanul történeti hűséget viszontlátni kívánó kortársak kifogásainak, másfelől a film célközönségét (elsősorban a 30 alatti fiatalokat) is meg akarta nyugtatni, nem történelmi leckét fognak látni.

Horák hőse az (a prológusban bemutatott) Havel, aki híres paradoxonjával így jellemezte önmagát: alkati gyávaságából adódóan hajtott végre bátor tetteket. Történelmi fordulópontról indít, s azzal is zár: az 1968. januárjától augusztusig tartó prágai tavasz idejétől 1989-ig, Havel köztársasági elnökké választásának ünnepélyes pillanatáig vezet. A hangsúlyozottan játékfilmes dramaturgia, a bátor kézzel használt hatásos filmzene dacára nagyon is realisztikus az a folyamat, ahogyan a polgárpukkasztó, bohém drámaíró a polgári értékek védelmében belső kételyei és félelmei dacára ellenáll a korrumpáló, elnyomó hatalomnak.

„A filmünk az emberről szól, aki elhatározta, hogy harcolni fog az igazságtalanság ellen, a meggyőződéséért a börtönt választotta, és csaknem meghalt az igazságáért. Arról az emberről, aki olyan mélyen hibáztatta magát egy egyszeri habozása miatt, hogy attól kezdve csak a lelkiismerete hangjára hallgatott, és ikonikussá vált világszerte. Mindazzal az emberi tökéletlenséggel, helyenként abszurd ellentmondásossággal, amelyekkel, azt gondolom, maga is számot vetett”

– nyilatkozta a rendező.

„Nagyon szeretem, hogy ő csak egy hétköznapi srác, számomra mondjuk női szemmel teljesen elviselhetetlen srác, valószínűleg nem bírnám ki vele, de ugyanakkor igazán valódi”

– így írta le a feleségét, Olgát játszó Anna Geislerová a film által bemutatott fiatal Havelt.

A Havel a legapróbb részletekig igyekszik rekonstruálni ábrázolt korát. Horák különleges gonddal választotta ki szereplőit is, s a külső hasonlóság mellett arra is ügyelt, hogy a színészek alkata megegyezzen az ábrázolt személlyel. (Viktor Dvořák minden tekintetben kitűnő címszereplő, e sorok írójának azonban gyengéje Havel ironikus, többjelentésű beszédmódja, bársonyos hangja, s bizony az annyira egyedi, hogy nem pótolható.) A Havelt bemutatása óta több mint 150 ezren látták, a mozik zárása óta online tartják műsoron Csehországban.

Drónpilóta

A Tel-Avivban dolgozó kémikus, Pavel (Kryštof Hádek) egy bombamerénylet során elveszíti a barátnőjét. Hazatér, s egykori osztálytársával, Plech-el (Jiří Mádl) a véletlenek különös összejátszása révén bekerül a „drónszakma krémjé”-be. Óriási pénzeket keresnek a kisebb, vagy épp nagyobb kütyükkel, megrendelőik filmesek, politikusok, de tanúi lehetünk egy drónokkal bemutatott luxustáska-kollekció bemutatásának is. A javarészt Brnoban forgatott film látványvilága 21. századi, alapkonfliktusa azonban örök: meddig kell, illetve érdemes elmenni az igazság keresésében. Pavel újsütetű nexusait arra használja ugyanis, hogy a barátnője misszióját folytassa. Azt akarja elérni, hogy a Bush-adminisztráció mindegyik tagja (a Big 21) feleljen azokért a bűnökért, amelyeket az iraki háborúban, a terrorizmus elleni harc során és a guantanamoi fogolytáborban elkövettek.

 

Plech elmeséli Pavelnek, hogy az a politikus, akinek a kampányán dolgoznak, az 1970-es években politikai perekben is ítéletet hozó bíró volt. Plech apja öt évet töltött uránbányában, mindkét gyereke, Plech is sérülten született a sugárzás miatt. Ő ennek dacára folytatná a jól jövedelmező munkát, ám Pavel botrányt rendez, útjaik elválnak. Ekkor fordul a film, s Pavel – nyílt utalásokkal A taxisofőrre – magányos bosszút tervez. Dick Cheney-t ugyanis Prágába várják, Pavel pedig kémikus, aki könnyen össze tud állítani egy hatásos robbanószert. (Jiří Mádlt alakításáért idén a legjobb mellékszereplőnek járó Cseh Oroszlán díjban részesítették.)

Öregfiúk

A jóval nyolcvan fölötti, kerekesszékes Vlasta (Jiří Schmitzer) hazatér Amerikából, s mindjárt a reptéren akadályba ütközik: a naivul magával hozott mutatós lőfegyverét nem hozhatja be az országba. A nehézségek folytatódnak: útra akarnak kelni régi barátjával, Tondával (Ladislav Mrkvička), de utóbbi fia nem adja oda a rozzant furgonját, mert félti a járni is alig tudó, süket, beteg apját. De az öregfiúkat kemény fából faragták, ellopják a furgont. Hogy hova a nagy sietség, csak lassan derül ki – ahogy minden más is csak lassú tud lenni a filmben, hiszen a két idős ember úgyszólván magatehetetlen. Mindketten magas rangú, hivatásos katonák voltak, s Václav Mráz (Dusan Kaprálik) államügyész 1947-ben politikai alapon bebörtönözte őket, tönkretette az életüket. Hosszú évekig várták, hogy a cseh jogrendszer elégtételt szolgáltasson nekik, de ez nem következett be. Úgy döntöttek, saját, bizony már reszketeg kezükbe kell venniük az igazságszolgáltatást.

Az Öregfiúk karcosabb, mint a sok szempontból példa-, és előképe, a Straight Story. A cseh öregek road movie-jának fő attrakciója az élet mindennapi, a tehetetlenség miatt apróból óriásivá nőtt tennivalóinak ellátása. Ám a cél, a sokáig érlelt bosszú érdekében minden energiájukat mozgósítják. Hallgatagok, mint a cowboyok: egyrészt régesrég elmondták mindazt, amit akartak, másrészt kell az energia minden mozdulathoz. Nem szavalnak, nem indokolnak, csupán a nagyjelenetben hangzik el az a drámai kijelentés, ami miatt leginkább muszáj volt helyreállítaniuk a világ rendjét, s erejük végső megfeszítésével végigcsinálniuk küldetésüket:

„A legrosszabb, hogy mindezt a mieink tették.”

A film tavaly Cseh Oroszlán-díjesőben részesült: megkapta a legjobb fő- és mellékszerep, valamint a legjobb rendezők és a legjobb film díját.

A Cseh Filmkarnevál 5. filmjéről, a Sarlatánról itt olvasható kritika:

Sarlatán, a hosszan kísértő filmélmény

A Cseh Filmkarnevál

Jegyelővételre a Toldi TÁVmozi weboldalán van lehetőség.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top