Páratlan páros
„Elveszett”
szombaton éjjel úrinőnek hosszú, brilliáns tűje, három fehér gyönggyel. Gyöngyök mellett nagyobb brilliáns kövekkel. Megtaláló fényes jutalmat kap, ha címemre (Nagykorona u. 4. III. emelet 7.) leadja.
Olvasom a Pesti Naplóban, mivel minden lányra egy órát szántam, és mivel Putykus tizennyolc perc után faképnél hagyott, tengernyi időm lett. Végre kipróbálhatom az unatkozó, gazdag szépasszonyok életét, akiknek háztartását a cseléd látja el, reggel csak kiadják az utasításokat Julcsának vagy Borisnak, mi legyen az aznapi ebéd, mikorra ér haza a nagyságos úr a hivatalból, kiszámolják a napi kosztpénzt, amiből gazdálkodhat a lány a piacon, lecsípik a maguk jussát a kávézáshoz. Figyelmeztetik a cselédet, hányra jön a gyerekhez a tanító, de ha elég jóképű a fiatalember, igyekeznek hazaérni akkora. Nos, unalmas itt üldögélni a Gerbaudban, de biztosan sokkal izgalmasabb lehet a vadonatúj tavaszi toalettet felvonultatva kávézni, a hasonszőrű barátnők gyűrűjében, a legközelebbi jótékonysági teadélutánról meg az új iskolaigazgatóról pletykálva.
Ha végre elvesz Pőcze, akkor sem szeretnék ilyen léha, semmittevő nőszemély lenni, továbbra is dolgozom majd a malomban. Így ráadásul távol tudnám tartani a vetélytársakat, a készségesen odaadó gépírólánykákat. Ha csak a szeretőjévé tesz, akkor meg folytatnom is kell a munkát, mert úgy nyugodtan, hivatalosan találkozhatunk. Jól elterveztem, de ehhez először meg kell találnom az alkalmas alkalmatlan feleséget, a válótársat Pőcze számára. Háromból egy már sajnos kiesett, pedig én, Elza, szeretnék választani közülük, nem bíznám a sorsra, a vakszerencsére a jövőbeli boldogságom. Boldogságunkat, mert Pőczét egyedül én tudom kielégíteni, ebben biztos vagyok. Ha majd látja a különbséget köztem és a felesége között, ő is rájön erre.
Rendelek egy málnaszörpöt, hogy ne nézzenek ki a pincérek, és elejtem, hogy várok valakire, így békén hagynak. Elolvasom újra a következő jelentkező levelét. Korán árvaságra jutott, valami távoli gyermektelen bácsikája fizette a tanulmányait a zárdában, amit korai elhalálozása miatt félbe kellett szakítania. Az örökség nagy részét a bácsi a fiú unokatestvérre hagyta, így dolgozni volt kénytelen. Szóval, a lány szeretetet, törődést sosem kapott, nem látott normális családi életet, se háztartásvezetést. A főmérnököt pár hét alatt kiborítja majd, elege lesz a tanítgatásból, a lányt pedig a cselédek kinevetik, senki sem fogja úrnőként, a ház asszonyaként tisztelni.
Fiatalsága ellenére, huszonegyéves, ez már a negyedik munkája. Két esetben bentlakó tanító volt, most éppen társalkodónő egy negyvenes, férjezett asszony mellett. Hat év alatt négy családnál szolgált, és sehonnan sem csatolt ajánlólevelet, se referenciát, hogy kinél lehetne érdeklődni utána, csupán a zárdafőnököt nevezte meg. Valami nem stimmelt a lány körül, vagy kikezdett a nagyságos urakkal, és kipenderítették miatta a féltékeny asszonyok, vagy nem hagyta magát, mert a zárdában prűdnek nevelték. Mindegy, bármelyik megfelelő, hogy hamarosan válótárs legyen belőle.
Egérszürke kosztümben érkezik, aminek szigorúságát csak a csipkezsabós blúz enyhíti. A ruha lötyög rajta, valószínűleg valamelyik asszonyától örökölhette, de nem vette a fáradtságot, hogy méretre igazítsa. Vagy ennyire igénytelen, vagy rájátszik, és azt akarja demonstrálni, ő egyáltalán nem kacér. Ravasz tyúkocska, de az én eszemen nem jár túl. Rámosolygok, és felteszem a gondosan kimódolt kérdéseket.
– Georgina, kérem, őszintén válaszoljon a kérdéseimre, a főnököm a válaszok alapján dönti el, kit óhajt nőül venni. Higgyen nekem, tényleg nem a vagyon számít neki, hanem az őszintesége és az ön jelleme.
Bólint, közben a kabátjára tűzött brosst babrálja. Az ékszer nem illik hozzá, véletlenül sem szerény ibolykás, inkább egy gazdag úrinőre vall. Hosszú, arany pálcikán három hatalmas gyöngy, körben apró gyémántok virágot formáznak. Drága és feltűnő ékszer egy vagyontalan társalkodónőnek. Talán kölcsönkérte az úrnőjétől, de nem értem, mi célból, milyen hatást szeretne vele elérni.
– Ön hajadon? – vágok bele könyörtelenül a faggatózásba.
– Igen.
– Sosem volt férjnél?
– Nem, hiszen említettem a levelemben, hogy római katolikus vagyok, nálunk nem létezik válás, amit Isten összeköt, ember nem választhatja széjjel.
– Nem is válásra gondoltam, hanem arra, hogy a Jóisten elszólíthatta a házastársát – válaszolom pikírten, kezd idegesíteni ez a sótlan liba.
– Elnézését kérem, félreértettem – nyugtatgat halk hangon, majd magyarázkodni kezd. –A helyzetem, a munkám miatt eddig nem volt lehetőségem udvarlót tartani, egyik háznál sem engedik ezt a társalkodónőnek, mi nem a ház vendégeit, hanem a családot szórakoztatjuk, a nagyságos asszonyok jó hírét védjük. Meg aztán vagyon nélkül nem is vagyok kapós menyasszony. Viszont szeretnék saját gyermekeket, családot, így arra gondoltam, hogy felhagynék a munkával, ha sikerülne megfelelő férjet találnom. A hirdetés tűnt korrekt és alkalmas módszernek. Egyikünk sem árul zsákbamacskát, nem csúszom ki miatta az időből.
– Értem és megértem a szándékait – felelem már higgadtan.
Észreveszi, hogy a brossot bámulom, zavartan elrejti a blúz zsabója alá, és megint magyarázkodni kezd. Biztosan takargat valamit.
– Ezt az ékszert a nagyságos asszonytól kaptam, bizonyos szolgálataimért, ami nem tartozik a társalkodónői feladataim közé – közli velem sejtelmesen. Elképzelem, ahogy éjszakánként besurran az alkalmazói hálószobájába, és mindkettőjük kedvére tesz. Érzem, hogy belepirulok a gondolatba, pedig nem jöttem zavarba, hanem felizgatott az efféle rendkívüli feladat.
– Szégyenlem, de a hallgatásom ára volt ez a csecsebecse.
Georgina halkan beszél, közben lesüti a szemét.
– Azért jól megfizették, felteszem, a gyémántok valódiak.
– A gyöngy sem tekla. Tudom, hogy hazudni bűn, a zárdában is ezt tanultam. De az úrnőm kényszerített, hogy menjek vele, tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy a Kék Macskában kötünk ki, Várnagyék fogadására indultunk. A nagysága a Macskában találkozott a herceggel, a némettel – ezt már suttogja, szinte úgy kell leolvasnom a szájáról.
Olvastam a Pesti Napló Intim Pista rovatában, hogy az ifjú von Bismarck herceg Pesten mulatja az időt, és ez nem hivatalos látogatás, hanem a kuplerájokat járja végig. A múltkor a pucér tánca miatt kiürítették az egész szalont, erre a herceg felháborodott, hogy nincs közönsége. A szállodába csak az inasát küldi a tiszta ruháiért. Szóval vele szórakoztak.
– Erről kellett hallgatnom, illetve azt hazudnom, a Várnagy méltóságoséknál voltunk, és unalmasan néztük, ahogy az urak szivaroztak. Hát, más szivarozás folyt – meséli, s közben elpirul.
Ahhoz képest, hogy ilyen busásan megfizette az asszonya, elég könnyen elárulta, fordul meg a fejemben. Hirtelen kérdéssel szakítja meg az elmélkedésem:
– Azonnal magával visz? Persze, csak, ha megfelelek az elvárásoknak.
– Nézze, kisasszony, a végső döntés a főmérnök úré. És az esküvő előtt még házassági szerződést is kíván kötni. Tehát leghamarabb egy hónap múlva kerülhet sor a kézfogóra. Addig nem ildomos együtt élniük, egy háztartásban – egészítem ki gyorsan.
Felpattan, és állva mondja, zavartan és idegesen:
– Akkor sajnálom, részemről tárgytalan a házasság. Ugye megérti, hogy nem maradhatok a nagyságáéknál, a bross elvesztése miatt hamarosan keresni fog a rendőrség, a herceg miatt akár a titkosrendőrség. El kell tűnnöm, azonnal.
Mielőtt bármit válaszolhatnék, az ideális válótárs kilibben a kávéházból, köddé válik, mint egy látomás, csak az érintetlen szörpös pohár jelzi, hogy mégis ült ott valaki.
