Parancem most Szirákon él – Beszélgetés Lukács Noémi professzorral
Írta: Várnagy Márta
1. rész: A gyökerek
Névjegy:
Prof. Dr. Lukács Noémi (születési nevén Hovhannesian Noémi Parancem) az ELTE Természettudományi Karán szakbiológusként diplomázott, majd a németországi Tübingeni Egyetemen doktorált, és ott kezdett el immunológiával és víruskutatással foglalkozni. Később a düsseldorfi egyetemen oktatott, majd habilitált, és elnyerte az önálló előadások meghirdetéséhez való jogot. 1974-től 1995-ig németországi egyetemeken és kutatóintézetekben végzett igen eredményes kutatói és oktatói munkát, majd 1995-től az MTA Szegedi Biológiai Központ Növénybiológiai Intézetének kutatója volt. Ezt követően 2004-től nyugdíjazásáig a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Növényélettan és Növényi Biokémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Professor Emerita, az MTA doktora. A Nógrád megyei Szirákon él. A Szirák Polgárosodásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint társtulajdonosa a sziráki székhelyű English & Scientific Consulting Kft.-nek. A SCICONS márkanévvel jelölt cég Lukács Noémi szakmai irányításával a duplaszálú RNS (dsRNS) specifikus ellenanyag kizárólagos előállítására, fejlesztésére és forgalmazására szakosodott, amelyet „aranystandard”-ként emlegetnek, mert egyedüli, amit világszerte használnak és elfogadnak a dsRNS kimutatására, éppen ezért a COVID-járvány elleni vakcinagyártáshoz nélkülözhetetlen.
A Parancem örmény női név. Arshak örmény király felesége volt, és a nevéhez járvány kezdete kapcsolódik. Ma Szirákon él az a magyar tudós, akit Lukács Noémiként a koronavírus járvány kapcsán megismertünk, és aki születésekor a Parancem nevet is kapta.
– Egyik unokatestvére Tarján Tamás (születésekor Hovhannesian Arakhel Tamás) ismert irodalomtörténész szerint a név – utójel, és hogy az örmények voltaképpen hitküldérek, evangelisták, jó hírek hozói, mérhetetlen munkabírás, a hivatásban pedig szenvedélyes eltökéltség jellemzi őket.
– Húha! Nem tudom, hogy mit kell ezen értenünk, ez számomra édeskés tömjénezés az örményekről. Nem tudom ismertem-e Tamás írását, de én átugortam volna a bölcsész szóvirágot. Ilyen mélységekbe sohasem hatoltam be, nekem ez a forrás ismeretlen. Apai nagyapám volt örmény, de házassága már vegyesházasság volt, így apám csak felerészben örmény, és teljesen a magyar kultúrában nőtt fel. Apám Bor Ambrus néven lett ismert író, de ez a név csak írói álnév. Mivel apám szerint a bé, o, er hangzók a legszebbek, ebből adódott a Bor vezetéknév, na, de mégse lehet valaki Bor Pista! Így lett végül is Bor Ambrus. Családon belül a történet máshogy is ismert. Eszerinta „Bor”-nak köze van Ady Fekete zongorájához (Fusson, akinek nincs bora…), az Ambrusnak pedig Szent Ambrushoz. Műfordításai – Heinrich Böll majdnem teljes életműve, Goethe, Günter Grass, Siegfried Lenz, Peter Handke, Rilke, Musil művei által- ezen a fordítói néven ismertek. Apám később, 1959-ben hivatalosan Lukácsra magyarosíttatta a nevét, így lettem 1963-tól én is Lukács.Miért ezt választotta? Nem tudom. Nagyra tartotta Lukács evangélistát, mivel orvos volt, és leginkább intellektuális evangélista. A névválasztás azért is érdekes, mert a Lukács nincs a nagyapánk által javasolt magyarosító nevek között a Tarjánnal ellentétben. Neki az volt az elve, hogy ne legyen olyan név, amit külföldön nem tudnak kiejteni. Ebből a szempontból a Tarján sem tökéletes, pedig azt nagyapánk javasolta.
– Édesapja miért változtatta meg a nevét?
– Ennek több oka is lehetett. Amikor az írásai megjelentek, még hivatalnokként dolgozott, és nyilván nem akarta, hogy publikus legyen. Nem beszélgettem vele arról, miért változtatta meg az örmény nevét, de a Hovhannesiant senki sem tudta helyesen kimondani, és sokszor írták tévesen, ezért felvett egy könnyen leírható nevet. Ezzel a névvel mi voltunk az egyedüliek az országban, ezért a döntésében az is közrejátszhatott, hogy a nagyapámat 1945 után sajtóvétség miatt börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték a Gödöllői Hírlapban az ő főszerkesztősége idején megjelent cikkek miatt. Ezek részben leközölt rendeletek, részben mások által, részben általa írt antiszemita és szovjetellenes cikkek, de a főszerkesztő felelősségét állapították meg. Hét év alatt összesen 24 kifogásolt cikk jelent meg. Terhére róttak olyat is, ami egyáltalán nem volt igaz, és éppen ezért nem is lehetett bizonyítani. Végül is sajtóvétségért ítélték el. Ezen nincs mit tagadni, ez az igazság. Ha így visszapillantok rá, nem tudom, mi lenne, ha ezzel a mértékkel mérnék az összes újság szerkesztőjét. Törvényellenesen 14 hónapot ült vizsgálati fogságban, megkapta a szokásos veréseket. Néhány börtönből írt levele a mi águnk kezében van, matrac nélküli priccsek, túlzsúfolt cellák, ezeket a körülményeket egyszerűen nem bírta ki, még a büntetés kitöltése előtt, valószínűleg szívrohamban halt meg a börtönben. Mindkét nagyapám súlyos szívbeteg volt, az anyai nagyapám is fiatalon halt meg.
– Ennek az ügynek szerepe lehetett a névváltoztatásban?
– Igen. Ez apámnak nyilván nagy támadási felületet adott volna íróként. Így is tudták a megfelelő szervek, de azért nem kellett még jobban provokálni. A Gödöllői Hírlapban tényleg voltak elítélendő cikkek, de sem a számarányukat, sem a közvéleményre gyakorolt hatásukat tekintve nem voltak olyan jelentősek, amilyennek a vád (és végül az ítélet) mutatni akarta őket. A családi legendák szerint személyes bosszú, illetve kapzsiság játszott szerepet a nagyapám elleni ítélethozatalnál, mert minden ingatlana Gödöllőn volt. Elítélem az érintett cikkeket, de súlyosan, nagyon súlyosan megfizetett érte, pedig sokat tett Gödöllőért, ez kétségtelen.
– A sziráki Nagyboldogasszony templom ismertetője szerint a torony keresztjében az Ön édesanyja, Czira Judit nevét is őrzik, és hogy a templomépítés adományozói közül a legnagyobb összeget az anyai nagyapa, a nagykőrösi származású dr. Czira Gergely ügyvéd adta, illendően fele-fele részben megosztva két kiskorú lánya nevében.
– Ez ma nem lényeges, de vicces, mert anyai nagyapám hithű református ember volt, és tulajdonképpen ő adományozott a gyerekei nevében. Ezért elvben enyém a második pad a templomban. Nekem kedves ez a történet. A nagyanyám mindig örült neki, hogy a lányai neve a keresztben van, és értékelte a gesztust. Ez kálvinista adomány volt a sziráki katolikus templomnak.
– Van a családban örmény hagyomány?
– Szerintem nincs, de vannak történetek. Az óriási örmény népirtás idején volt olyan asszony, talán több is, aki az éhhalál küszöbén régi kódexet cipelt, és a könyvtárba mentette. Mondjuk, ez tetszik. Az örmény felmenőim közül nagyon imponált nekem a nagyapám. Biztonságot adott nekem az a tudat, hogy a semmiből lehet egzisztenciát teremteni. Magyarországra egy fillér nélkül érkezett, de hihetetlenül jó nyelvérzéke volt, tudott örményül, törökül, franciául, németül, bolgárul, magyarul, de latinul, olaszul és arabul is valamennyit, jól tanult, tehát iskoláztatták. Nagyapám Magyarországon érettségizett, azután itt, Németországban és Svájcban járt egyetemre, de Törökországból lényegében anyagi támogatás nélkül jött el. Egy 13 éves gyereket így küldtek a világba. Először Bulgáriában a nagynénje befogadta, de hát ő se dúskált. Nagyapám nagyon is iparkodott azért tenni, hogy ahol otthonra talált, azt a helyet előrevigye. Ez Gödöllő volt. És ez nagyon tetszett nekem. Ő az örménységét is ápolta, és a hazai örményekért szintén sokat tett, ez is elvitathatatlan. Elsősorban ügyvédnek érezte magát, de az örményekhez és Gödöllőhöz érzelmileg is erősen kötődött, ügyük a szíve csücske volt.
– Szirákon született?
– Nem, Budapesten születtem, de itt nőttem fel, Szirákon. A szüleim elváltak, anyám hazaköltözött a nagyanyámhoz. Négy éves voltam, amikor idekerültünk. Sokat dolgoztam itt napszámosként, még élnek olyanok, akikkel együtt napszámoskodtam. Úrilányként nevelkedtem, a nagyanyám szerint én úrilány voltam, de valójában számos hendikepünk volt. Az egyik az, hogy a rendőrség mellett laktunk. Nagyanyámat rendőri felügyelet alá helyezték rémhírterjesztés miatt. Ez egyszerűen nem volt igaz. Nagyanyám nem is beszélt a falusiakkal, így rémhírt sem tudott terjeszteni. Viszont nagyon könnyű volt éjjel átjönni hozzánk a szomszéd rendőrségről, és olyan benyomást kelteni, hogy ellenőrzik a nép ellenségét. Nagyanyám hetven fölött, mi óvodáskorú gyerekek, anyánk fiatalasszony, nagy kockázatot jelenthettünk! Nálunk a családi kapcsolat mindig fontos volt. Nagynéném férje tábornok volt, kiváló, elsőosztályú lószakértőként sokat tett a magyar lovaskultúráért. Kitelepítették őket. Akkor lehetséges volt, hogyha valaki vidéken befogadta a kitelepítettet, akkor feloldották a kitelepítést. Ők így kerültek a házunkba. Azért nem haltak éhen, mert nagybátyám törzskönyveket, teljesítményeket értékelt. Kicsi gyerekként csudálkoztam, mekkora árkus papírokat teregetett az asztalon. Nem volt jó hátterem, anyám se kapott munkát. Éppen ezért én számítottam arra, hogy értelmiségi gyerekként nem fogok bekerülni az egyetemre. Ezt éppen azon a napon törölték el, amikor beiratkoztam a kertészeti technikumba, és indultunk haza. Ültem a Keleti pályaudvaron, olvastam az ÉS-t és abban az volt leírva, hogy ezt eltörölték. Vicces volt, örökre megmarad bennem. Tehát úgy gondoltam, nekem valami olyasmi kell, ami nem zárja el előlem az utakat, és érettségi után olyan munkát tudok vállalni, amivel szívesen ellennék.
– A pályaválasztást még mi befolyásolta?
– Egyik dédapám és mindkét nagyapám ügyvéd volt, apám is jogot végzett, de én sose akartam jogász lenni. Annyi ellentmondása volt annak a kornak. Erre biztosan nem éreztem semmiféle hívást. Egyáltalán nem. Távoli rokonom volt Lajos Iván, az ő sorsa sem vonzott engem. Abban az időben igen reális, földhözragadt valami volt a kertészeti technikum, úgyhogy én elmentem Budapestre kertészeti technikumba, ahol többek között borkóstolásból érettségiztem. Az általános iskolában, amikor először szembesültem a természettudományok nyelvezetével, az nagyon megtetszett nekem. Nem lehetett olyan szépen, bölcsészesen megfogalmazni dolgokat, mint ahogy Tamás tette, de pontosság volt benne, bizonyítható szabályok, és objektív igazság, nem valakinek az igazsága. Ennyire nem színeztem ki akkor, nekem inkább az tetszett, hogy világos, pontos, jól megfogható. Ebben jól éreztem magamat és könnyen tanultam. Mindig minden rám ragadt. Az általános iskola akkor nagyon jó volt Szirákon.
(folytatjuk)
