Kávéházak ráérős régi világában találjuk magunkat, ha leülünk André Kostolany írásai mellé és meghallgatjuk az öreg tőzsdepápa történeteit. Kikérünk a pincértől egy jó erős feketét, és csodálattal figyeljük a múlt század világpolgárának kalandjait a gazdaság, a történelem, és a kultúra területéről. Vajon melyik volt a legjobb mondata az öreg „Kostó”-nak? Ebből a cikkből kiderül. Vigyázat, szigorúan szubjektív vélemény következik!
Négy nyelven
Kevés interjúi egyikében, ami fennmaradt az utókor számára, önmagát világpolgárként írja le. Jogosan, hiszen bejárta és belakta Európa és Amerika több tőzsdetermét, operáját, színházát és kávéházát. Élete együtt lüktetett a magyar, az európai, és az amerikai gazdasággal, kulturális élettel, és a történelem embert próbáló pillanataival. Ha kellett, akkor fegyverek elől menekült, ha üzleti lehetőséget látott, akkor hatalmas pénzeket mozgatott, majd operákban gyönyörködött, aztán ha hallgatósága volt, akkor tanított, íróasztalánál pedig írt, olvasott, és gondolkodott. Legalább négy nyelven biztosan. Ő maga így fogalmazta ezt meg:
„Nevezhetem magam világpolgárnak, mert teljesen mindegy hogy kikkel jövök össze. A barátaimmal franciául beszélgetek, mert azok még gyerekkori ismerőseim. Magyarul imádkozom, a Jóistennel magyarul beszélek. A barátaimmal franciául. A németek, az én növendékeim, tanítványaim és olvasóim, velük németül beszélek. Bankárokkal angolul beszélek. Ezen a négy nyelven élek, és ez már bizonyos fokig felemel a világpolgárság első emeletéig.”
Különös történelemóra
A hivatalos oktatási struktúra és tananyag mellé, ha kiegészíti az ember az ismereteit korabeli szemtanúk személyes élményeivel, egy varázslatos világra bukkanhat. Teljesen más úgy felfedezni a történelmet, ha száraz évszámok magolása mellé megismerünk személyes tapasztalatokat is. Pl. André Kostolany kalandjait Párizzsal, amikor a világháborúban megközelítették a németek, és az ismerősei hatalmas ovációban érdeklődtek tőle, hogy ebben a jóhírben milyen részvényt vegyenek a párizsi börzén, mert ott bizony hatalmas emelkedés lesz. Kostó-nak pedig (ahogy a barátai nevezték) nem hogy részvényeket nem volt kedve venni, de inkább sürgősen csomagolt, hogy minél messzebbre meneküljön, mert tudta, hogy rá itt semmi jó nem vár. Irány az óceán!
Visszaemlékezések, naplótöredékek, könyvek, feljegyzések, amelyek nem egy hivatalos tananyag részei, hanem korabeli privát élmények megörökítése, sok tanulsággal és érzelemmel jár. Teljesen más a történelemhez így közelíteni. Amikor nem egy ország, vagy társadalom kollektív látásmódjával tekintünk az eseményekre, hanem egy egyén szemén keresztül. Érdekesek és elgondolkodtatóak az ilyen visszaemlékezések, szóljanak akár történelemről, akár a gazdaságról, vallásról, kultúráról, tudományról, vagy különböző területekről. André Kostolany élete bizony élményekben és tanulságokban gazdag volt, és az utókor szerencséje, hogy a csokornyakkendős öregúr szívesen mesélt is ezekről. Kanyarodjunk vissza a kezdeti kérdéshez: vajon melyik volt a legjobb mondata?
Zeneszerzők
Nem a gazdaság, nem a politika, és nem is a történelem területéről származik André Kostolany számomra legjobb és legszebb mondata, hanem a kultúra csodás világából. Többször is ír az operáról, irodalomról, zenéről, és a művészet szépségéről. Van egy rész, ahol azon elmélkedik, hogy mikor milyen pillanatban, melyik zeneszerző alkotása érinti meg a legjobban. Ebben a részben olvastam a legjobb mondatát, ami csupán ennyi: „Mozart: ha a Jóistennel társalgom.”
Hogy mennyire komolyan gondolja ezt Kostolany úr, az jól látszik abban, ahogy a zenéről ír. A világ főként a tőzsdéről és a gazdasági életből ismeri, de magáról azt mondja, hogy a zene az ő igazi világa, és zárójelben, de megemlíti, hogy számára még a tőzsdével szemben is előnyt élvez. Aki tudja azt, hogy Kostolany úr milyen mélységekig volt ismerője a nemzetközi börzéknek, és milyen hatalmas elméleti és gyakorlati tudása és tapasztalata volt, annak erősen meg kell mozgatnia a fantáziáját, hogy elképzelése legyen arról, mi lehet az a szint, ahol a zene jelenik meg az öreg úr számára. A klasszikus muzsika szépsége.
Azt mondta, annyira szenvedélyes zenebolond, hogy Monteverditől kezdve a kertben éneklő pacsirtáig mindent szeret. Természetesen voltak különösen nagy kedvencei is, ami épp az adott hangulattól függött, és aminek felsorolásából származik a fenti, Mozarttal kapcsolatos idézet. Nézzük André Kostolanyi kedvenc zenei listáját, úgy, ahogy ő maga leírta!
– Bach: töprengés és filozofálgatás esetére – a legjobb módszer, hogy gondolataimat logikus mederben tartsam
– Mozart: ha a Jóistennel társalgom
– Beethoven: elmélyülés céljából
– Haydn: terített asztalnál
– Schubert: dudorászni
– Chopin: álmodozni
– Wagner: hogy elragadtassam magam
– Verdi: fütyörészni (mint a cipészinasok az utcán)
– Offenbach: pezsgőzés közben
– Johann Strauss: táncolni
– Richard Strauss: hogy csiklandozza a fülem
– Mahler: hogy érzéseim felkavarjam – szenvedélyessége könnyen magával ragad!
– Debussy: hogy érezzem Franciaország illatát
– Gerschwin: Amerikában töltött éveim iránti nosztalgiából
– Stockhausen: hogy leszokjam a zenéről
A párizsi temető
Szűk családi körben temették el 1999 őszén Párizsban 93 éves korában. Ahogy mondta: imádkozni magyarul szokott. Ahogy írta: a Jóistennel való társalgáshoz pedig Mozartot hallgat. Ott pihen most már a nyakkendős öregúr, a magyar világpolgár, André Kostolany a párizsi temető dús lombú fái alatt. Talán pont Mozartot hallgatja és az Istennel társalog. Azt hiszem, jó társaságot választott.
Írta: Séra András, A Kolostor Őre, blogger
