Páratlan páros – Bentlakásos szerető
„uzsonnapartnernő”
Belép az ajtón, hangosan köszön, körülnéz, merre is induljon. Mivel csak én ülök az irodában, (ahogy szinte mindig,) hozzám fordul. Kérdés és anélkül, hogy felkínálnám neki, leül az íróasztalom előtt álló székre, amit még Muzslai felejtett ott, amikor a hétvégi versét diktálta. Már megint alig bírta kibogarászni a saját kézírását, én segítettem neki. A rímek meg a metaforák megtalálásában is. Az az érzésem, képes lennék verseket írni, nem csupán történeteket. Előbb összejönne a verseskötet, mint a regényem, mivel annyira kevés szaftos botrány történik felénk, hiányzik a jó téma. Mindegy, egyiket sem adnák ki a nevemen, egy ismeretlen nőén, csak pazarolom a drága időm az írogatással, ahogy ides mondogatja. Lehet, hogy igaza van, és inkább a férjfogással kellene foglalkoznom végre, hogy ne maradjak öregleány. Persze, csak olyan vőlegény jöhetne számításba, aki eltűrné a hóbortomat. Talán igent kellene mondanom Muzslainak, de akkor először is Muzslainé lennék, ami katasztrófálisan hangzik, Muzslai Ferencné, másrészt ez a rettenetes név állna a könyvem borítóján. Amit én, Kiss Klári írtam. És az uram meg sem említene benne, még egy köszönet vagy ajánlás erejéig sem.
A férfi belekezd a mondanivalójába, vissza kell térnem a Földre Álomországból. Huszonötnek saccolom, szóval majdnem fiú, roppant fiatal, de ennek ellenére roppant határozott. Elém teszi a kész hirdetését:
Kizárólag uzsonnapartnernőt keresek, fiatal, elegáns hölgy személyében. Huszonkét éves úrifiú vagyok. Leveleket a főpostára.
– Ha gondolja, segíthetek kicsit meghúzni a szöveget, mert ötven szóig csak alapdíjat kell fizetni, hatvan fillért.
Szerencsére senki sem hallotta, mert Szoboszlay úr, a főnököm, ezért biztosan elküldene. Szerinte még a bérem sem jön ki az apróhirdetésekből, tehát az lenne az érdekem, hogy a kliensek minél több pénzt hagyjanak nálam. De mit tegyek, megsajnáltam ezt a fiút, a divatjamúlt, kopottas ruháiban, biztosan nem veti fel a pénz. Egy írónő minden részletet megfigyel.
– Például kivehetnénk az uzsonnát, meg az úr korát, valahogy így összevonnám: Partnernőt keres úrifiú fiatal, elegáns hölgy személyében – folytatom kéretlenül.
– Nem, az nem lenne jó, a korom fontos – ellenkezik azonnal.
– Az úrifiú már meghatározza a fiatalságát. Huszonöt fölött már inkább férfinak neveznék, úriember kerülne a hirdetésébe.
– De én nálam fiatalabb hölgyet keresek, kisasszony, egy kedves, bájos ifjú hajadont.
Az ifjút külön megnyomta beszéd közben. Lesütötte a szemét, nem mert rám nézni, udvariasságból nem tette hozzá, nem vénlányt.
– És az időpont is rettentően fontos.
– Értem, elfoglalt az úr – jártatom a szám feleslegesen, próbálom helyrehozni az erőszakosságom, de a válaszból kiderül, hogy csak rontok a helyzetemen.
– A nénikém csak uzsonnaidőben van távol.
– Világos – kacsintok rá cinkosan.
– Nem, dehogy, nem értheti – fakad ki bosszúsan.
Hajaj, ha panaszt tesz rám, búcsút mondhatok az állásomnak, a szabadságomnak, ides hozzákényszerít az első kérőmhöz, imádkozhatom, hogy ne a hentes fia legyen. Moshatom majd a zsírpecsétes, vérfoltos ingeit, és semmi sem ment meg az elhízástól. Összeszorítom a számat, elhatározom, hogy csupán a hirdető kérdéseire válaszolok a továbbiakban.
– Először is, a nénikém nem az édes néném, nem a szüleim testvére, hanem a megboldogult nagybátyám özvegye. Nincs gyermekük, a néni, nem mondom a nevét, hátha ismeri, egyedül élt. Én meg az orvosi egyetem után itt kaptam medikus gyakornoki állást a kórházban. Mi az ország másik végén lakunk. A néni felajánlotta anyámnak, hogy lakhatom nála, teljesen ingyen. Van egy cselédje, aki a gondunkat viseli, főz, takarít és kimossa a holmimat. Anyám tiltakozott, hogy ez túl nagy szívesség, nem fogadhatjuk el teljesen ingyen. A néni erősködött, hogy legalább lenne társasága, és az egészsége sem a régi, örülne, ha egy orvos állandóan felügyelné. Itt én tiltakoztam, hogy még csupán egy növendék vagyok, de megnyugtatott, még nem haldoklik, ugyan néha szédül és gyenge, de semmi komoly.
– Végül azért beköltözött?
– Igen. És tényleg elég jó állapotban van a néni, nem sok teendőm volt vele. Néhányszor megkért, hogy masszírozzam meg a lábikráját, ha görcsölt, egészen fel, a combjáig. Remélem nem lesz köszvényes, talán a jó vérkeringés segít, szóval reggel felkelés után és este lefekvés előtt meggyömöszölöm.
Furán nézhetek, mert magyarázkodni kezd.
– Háziköntösben van, harisnya nélkül, nem kell vetkőztetni.
– Oh, csupán ennyi?
– Néha erőtlen, zakatol a szíve, ilyenkor a blúza alá csúsztatja a kezem, hogy megszámolhassam a pulzusát, nincs-e infarktusa.
– Magának nem azt tanítják az egyetemen, hogy a szívverést a csuklón tapintják ki? Hány éves a nénje?
– A cseléd szerint negyvennyolc.
A szerencsétlen, nem veszi észre, hogy házi pubinak vette fel a nénikéje! Hogy legyen egy bentlakásos szeretője, aki jól ellátja a baját, nem csupán gyógyászatilag. Bár állítólag a kielégületlen nő hisztis, ezért a hiszti okát tanácsos megszűntetni Freud szerint. Szóval mégis orvoslás folyik.
– És miért uzsonnakor találkozna?
– Mert a néni minden kedden és csütörtökön a barátnőivel bridzsel. Elmegy háromkor és nyolcra ér haza. Én meg kettő körül végzek a kórházban, tehát szabad vagyok. Eddig, ha bármelyik ápolósegédet vagy medikát meghívtam magamhoz tanulni, a néni szüntelen gonoszkodott velük, három percenként bejött hozzánk valami ürüggyel, kifaggatta őket. A végén úgy megsértődtek, szóba sem álltak velem többé, nem hogy találkozzanak megint.
– És maga szerint tisztességes úrilány felmegy egy üres lakásba, ahol csak kettesben lesznek?
– A cselédlány otthon van délutánonként, csak szombaton van kimenője.
– És ő nem árulja el a nénikéjének a látogatót? A végén még kipenderítik a szállásáról.
– Látja, erre nem is gondoltam – szomorodik el, látva, hogy gondosan kimódolt terve dugába dőlt.
– Ne lógassa az orrát, mindenre van megoldás. Adjon a szolgálónak valami megbízást, némi borravalóval, küldje a postára valami sürgönnyel, mit tudom én. Bizonyára elkorzózza az időt, hiszen a nagyságája sincs otthon, minek sietne haza. Erre a hirdetésre meg kedves, barátságos, készséges úrilányok jelentkeznek majd. Igaza van, a szöveg tökéletes, ne húzzuk meg.
